– Magyarország a vadászok paradicsoma! A Nyírségben jó pár éve még János Károly spanyol királlyal is összefutottam: egymást váltottuk egy vadkacsázó helyen. Képzelje, a királynak van egy ugyanolyan puskája, mint nekem! Ugyanattól a fegyverkészítőtől vettük! – meséli nem kis büszkeséggel a szlovákiai Humenné városából érkezett Ján Molnár, vagyis Molnár János a felvidéki Homonnáról.

Negyvenkilenc éves, nagydarab, pirospozsgás arcú üzletember, akivel a Debrecenhez közeli, a Nyírerdő Zrt. által üzemeltetett gúthi erdészet vadászházában beszélgetek. Molnár János ezúttal kocsival jött Homonnáról, máskor inkább magánrepülőgéppel közlekedik. Vagyonos ember: a Chemes cég tulajdonosaként övé a homonnai ipari park, s a negyvenezer lelkes városban az ő cége biztosítja a távfűtést is több ezer család lakásában.

– A kassai reptérről magángéppel Magyarország bármelyik részén ott vagyok fél óra alatt – magyarázza a nagyvállalkozó –, úgyhogy bejártam már az összes magyar vadászterületet. De legjobban a gúthi erdőt szeretem. Nagyszerű az itteni vadászházban a konyha! A kakasherepörkölt a kedvencem, petrezselymes krumplival.

A szlovákiai vadász a dámszarvas bikák októberi barcogására időzítette gúthi kiruccanását. A barcogás a párt kereső tehenek kegyeiért folytatott párviadal, ilyentájt a foltos hátú, sötét színű bikák rekedtes bőgésétől hangos az erdő. A barcogó állatok óvatlanabbak: kilövésükre tehát ilyenkor nyílik a legjobb alkalom. Nem csoda, hogy a vadászidény sok külföldi és hazai vadászt vonz az erdőbe. De míg tíz évvel ezelőtt jobbára csak német szót hallottam a gúthi vadászházban, ezúttal a német mellett szlovák és román mondatok is megütik a fülemet. Mi lehet ennek az oka, kérdezem Molnár Jánost, aki azt válaszolja:

– Nyugat­-Európa gazdasága visszaesett,az ottani középosztály spórol, közben pedig az elmúlt tizenöt évben Kelet­Európában kitermelődött egy tehetősebb vállalkozói réteg. Most ők járnak vadászni, nem a németek.

Szavait megerősíti Bartucz Péter, a gúthi erdészet igazgatója: feltűnő, hogy az utóbbi években egyre többen érkeznek hozzájuk Szlovákiából és Romániából. Korábban inkább a német, osztrák, és dán vadászok száma dominált. A külföldiek úgynevezett bérvagy fizetővadászok – magyarázza –, vagyis ők nem tagjai egyetlen magyarországi vadásztársaságnak sem. A hazai és külföldi bérvadászok – akiknek a száma évente 24 ezer körül mozog – csak az elejtett vad után fizetnek, méghozzá nem is keveset.

– Nálunk az idén eddig ötmillió forintotért a legnagyobb dámszarvas trófea – mondja meg Bartucz Péter –, igaz, az átlagos öszszeg ennél kevesebb: egy-egy dámbika elejtése hozzávetőlegesen egymillió forintba kerül. Ha valaki igényt tart az elejtett vad húsára is, azért külön kell fizetnie.

Téved, aki azt hiszi, hogy egy több millió forintos trófeát hazavinni értékálló befektetés. A bérvadász ugyanis valójában nem a trófeáért, hanem magáért a kilövésért fizet, ugyanis egy kipreparált szarvasagancs nem ér többet pár tízezer forintnál – még akkor sem, ha a vad elejtője milliókat fizetett érte.

A gúthi erdészetben a vadásztatásból évente mintegy 120 millió forint árbevételt könyvelnek el, míg országos szinten a vadgazdálkodás összesített bevétele jelenleg évi 15­16 milliárd forint között mozog. A gödöllői Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézete által összeállított legfrissebb Országos Vadgazdálkodási Adattár kimutatásából kiderül: a 2009–2010­es vadászati évben a vadgazdálkodás jövedelemtermelő képessége az előző évhez viszonyítva romlott, de az ágazat országos mérlege pozitív volt. A vadgazdálkodásból befolyt bevétel a 2008–2009­es vadászati évben 16,6 milliárd forint volt, 2009–2010­ben ennél kevesebb: 15,8 milliárd. Ennek többek között az az oka, hogy kevesebb volt a bérlelövésből származó bevétel, s csökkent az értékesített lőtt vadak száma is. Ugyanakkor nőttek a kiadások: országos szinten három százalékkal emelkedett a munkabérekre fordított összeg. Míg 2008–2009­ben 443 millió forint kimutatott eredményt produkált az ágazat, a 2009–2010­es vadgazdálkodási év csak 162 millió forintos eredményt hozott. Ezt a hatalmas, hatvan százalék fölötti visszaesést Pechtol János, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára így magyarázza:

– Tavasszal a hazai árvíz, májusban pe -dig az izlandi vulkánkitörés akadályozta a bérvadászokat abban, hogy elrepüljenek Magyarországra. Holott a májusi hétvégéken az őzbakvadászatokon jó forgalmat lehetett volna bonyolítani.

Szerinte az idei természeti károk a következő években is kihatnak majd a vadgazdálkodásra, ugyanis Borsod­Abaúj­Zemplén megye egyes részein az árvíz megtizedelte az őzállományt, az Alföldön pedig a belvíz és a jégkár pusztította el az apróvadak szaporulatát. (A magyarországi nagyvadállomány becsült számának alakulásáról lásd keretes írásunkat.)



Arra a kérdésemre, hogy a kelet­európai vadászok számának a gúthi erdészetben tapasztalható növekedése országosan is jellemző­ e, Pechtol János azt válaszolja: habár országos viszonylatban az elmúlt években némileg csökkent a külföldi fizető vadászok száma, azok között, akik Magyarországot választják, több a szlovák, román, orosz és szlovén bérvadász. A főtitkár megerősíti a már említett szlovákiai Molnár János szavait az elmúlt években kitermelődött tehetősebb kelet­európai rétegről:

– A kelet­-európai régióban nő azoknak a frissen meggazdagodott embereknek a száma, akik hobbitevékenységként űzik a vadászatot – mondja. – Ők azért választják Magyarországot, mert nálunk a vadászati szolgáltatások olcsóbbak, mint Nyugaton, az áraink ugyanis nyolc-tíz éve szinte be vannak betonozva. Másrészt vonzóak vagyunk azért is, mert az itteni nagyvadak minősége világhírű.

Megemlítem neki az Országos Vadgazdálkodási Adattár kimutatását, miszerint 2006-ban a hazai nagyvadak 53 százalékát külföldiek lőtték ki, míg 2009-­ben a külföldi bérvadászok aránya 43 százakékra csökkent. Erre a főtitkár azt válaszolja:

– Az elmúlt egy-két évben megéreztük a nemzetközi gazdasági válság hatását, hiszen folyamatosan csökken a hozzánk érkező külföldi bérvadászok száma. Igaz, ez nem csak Magyarországot érinti: a válság kihatott Spanyolországra és Olaszországra is, ahová szintén kevesebben utaznak vadászni.

Szerinte növelné az ágazat presztízsét, ha a magyar gím- és dámszarvast fölvennék a hungarikumok sorába.

– Óriási jelentőségű volna, ha törvénybe foglalnák a gím- és dámszarvas hungarikum voltát, elvégre külföldön ezek a nagyvadak ugyanolyan magyar specialitások, mint a tokaji bor, a gyümölcspálinka vagy a kalocsai paprika – érvel. – A hungarikummá nyilvánítást a vadászkamara az Országos Magyar Vadászati Védegylettel közösen kezdeményezte a Vidékfejlesztési Minisztériumban, valamint az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában.

Megbecsülni sem lehet, hogy a gím- és dámszarvas esetleges hungarikummá nyilvánítása hatással lenne-e a forgalomra, mindenesetre a külföldiek elmaradása az egyes vadásztársaságok számára egyre nagyobb gondokat jelent. Feiszt Ottó, a gímszarvas és vaddisznó állományáról híres Zala megye vadásztársaságait tömörítő vadászszövetség elnöke úgy fogalmaz: a gazdasági válság miatt érezhetően kevesebb a fizetővadász a megyében, mint korábban. Mint mondja, évi mintegy ezer vendégük többsége magyar, német, osztrák és olasz, de az utóbbi időben egyre többen érkeznek hozzájuk Csehországból és Szlovákiából is.

Feiszt Ottó szerint a pénzügyi krízis oly súlyosan érintette a zalai társaságok forgalmát, hogy a viszonylag olcsónak számító „selejtbika-­vadászat” – vagyis a hibás, kisebb agancsú szarvasok kilövése – iránt is a felére esett vissza a kereslet. Sőt a fizetővadászok közül mind többen keresik az akciós ajánlatokat, s megpróbálnak kedvezményeket kiharcolni. S hogy milyen akciókról és kedvezményekről van szó? Feiszt Ottó szerint rendszeresen előfordul, hogy egy tizenkét fős külföldi vadászcsoporttal egy­-egy vaddisznóhajtásra megállapodnak fejenkénti 400 eurós, azaz összesen 4800 eurós árban, majd érkezés előtt a vendégek közlik: nem tizenketten, hanem tizenöten mennek, de ragaszkodnak a 4800 eurós árhoz. Megtörténik az is, hogy a bérvadászok azt kérik: ne „csúcsidőben”, azaz ne szarvasbőgés idején, hanem annak lezajlása után, akciós áron biztosítsanak számukra vadásztatást, hiszen olyankor a részvétel olcsóbb. Mások viszont a darabszámra kérnek kedvezményt: feltételként szabják, hogy húsz elejtett vad fölött darabonként húsz százalékkal kevesebbet fizetnek. A vadásztársaság ilyen esetekben többnyire hajlik a megegyezésre, hiszen nem akarják elveszíteni fizetővadászaikat.

Hasonló a helyzet a szarvasvadászatok és vaddisznóhajtások miatt népszerű somogyi vadászterületeken is. Bodnár Imre, a Somogyi Vadászok Szövetségének elnöke szerint a megye csaknem negyven vadásztatással foglalkozó társaságának egyre kevesebb a fizető vendége. A német, osztrák, magyar vadászok alkotta somogyi törzsgárdából anyagi okok miatt jó néhányan lemorzsolódtak már, s ezt az sem ellensúlyozta, hogy az elmúlt évekhez képest némileg több svájci, spanyol, szlovák és szerb fizetővendég érkezik. Mint mondja, a külföldi szarvasvadászok jó része egykét éve még a nyolc–tíz kilogrammos, azaz egymillió forintnál is többet érő trófeákért jött Somogyba, ma viszont már a félmilliós árkategória a legkeresettebb.

Külön csapás a vadásztársaságokra – teszi hozzá Bodnár Imre –, hogy az idei esős időjárás miatt a vendégek jó része a tervezettnél kevesebb vadat tudott elejteni, ami dupla kárt okoz a társaságoknak: egyfelől csökken a bevételük, másfelől a mezőgazdasági területeken nagyobb vadkár várható. Ennek számukra azért van jelentősége, mert a vadásztársaságok kötelesek megtéríteni a területükön keletkezett vadkárokat.

Vajon mi történne abban az abszurd esetben, ha olyan számottevően csökkenne a Magyarországra érkező vadászok száma, hogy évről évre egyre több nagyvad maradna életben? Erre a már említett Bartucz Péter gúthi erdészeti igazgató azt mondja:

– Ha nem ritkítanánk az állományt, ak -kor fölennék előlünk a mezőgazdasági veteményt. Ha mostantól öt évig senki sem vadászna Magyarországon, akkor 2015-ben már nem lenne kenyér az asztalon. Nagy felelősséget ró ránk, hogy kipusztítottuk a szarvasok és őzek természetes ellenségeit: mára mi vettük át a ragadozók szerepét.

AZ Országos Vadgazdálkodási Adattár 1960 és 2010 közötti évekre vonatkozó összesítéséből kiderül, hogy Magyarországon a nagyvadak becsült száma az elmúlt ötven évben a sokszorosára nőtt. 1960-ban gímszarvasból mintegy 17 ezret számoltak össze, 2010-ben már csaknem 93 ezret. A dámszarvasok becsült száma 1960-ban 900 volt, az idén több mint 32 ezer. Az őzek száma ötven éve megközelítette a 69 ezret, 2010-ben már meghaladja a 366 ezret.

Muflonból 1960-ban csak mintegy 1400 volt az országban, ma már csaknem 11 ezer. Nőtt a vaddisznóállomány is: ötven éve mintegy 8 ezerre becsülték a számukat, most több mint 106 ezer vaddisznó van az országban. A növekedés a szakemberek szerint a tervszerű vadgazdálkodás, valamint a nagyvadak tartása, tenyésztése és vadászása céljából létesített, kerítéssel elzárt vadaskertek emelkedő számának következménye.

Megunhatatlan barcogás

– Aki még életében nem látott barcogást,annak leesik az álla, mikor kihozom az erdőbe – mondja Baráth Béla, a gúthi erdészet kerületvezető erdész-vadásza. Szerinte sokan a természetfilmekből ismerik a természetet, de azt az élményt össze sem lehet hasonlítani a valósággal. Huszonöt éve dolgozik az erdészetnél, ezért megkérdem tőle: ennyi év alatt sem unta meg a dámbikák harcát?

– Ezt nem lehet megunni – rázza meg afejét –, én úgy várom mindig a barcogásukat, mint a karácsonyt. Az öreg bikákat már megismerem messziről, mert úgy néznek ki, mint a bokszolók: ödémás a homlokuk a sok harctól. Mégsem egymástól kell félteni őket, hanem azoktól az emberektől, akik nem tudnak az erdőn viselkedni.

Azt mondja, az erdőben sokan szemetelnek, ami nemcsak ronda, de egészségtelen is. A dámszarvasok ugyanis imádják a tejeszacskót rágcsálni, sőt élvezettel nyalogatják a kátrányos anyagokat. Őket nehéz lenne meggyőzni, hogy ne tegyék, az embereket pedig – úgy tűnik – nem lehet.

Forrás: NOL / Fotó: Kurucz Árpád