Máglyatűz és fáklyafény mellett avatták tegnap a szombathelyi Herman Ottó Szakközépiskola legifjabb vadásznövendékeit „malaccá” a felsőbb éves kanok. Volt „vérivás” és vadevés is. Utóbbiból az Alon is kivette a részét. Képek.
Amikor délután négykor megérkezünk a Herman Ottó Herman Ottó kertészeti, Környezetvédelmi és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolába, az udvar egyik részén rakják a máglyát, a másik felén meg már ég a tűz – délután egy óta – a vadpörköltes bogrács alatt. Készülődnek a malacavatásra. Kicsit már csípős a levegő, így az épületbe húzódunk. Kalauzunk Smidélisz Kálmán igazgatóhelyettes, aki a lépcsőn felfelé elmondja, hogy ezt a grádicsot koptatta Széchenyi István is akkor, amikor a szombathelyi líceumban növendéke volt. Az épület a Széchenyiek után az Ernuszt és a Szirmai családoké volt, mielőtt - kis kitérővel - az oktatásé lett.

Takács Zoltán szakmai igazgatóhelyettestől tudjuk meg, hogy a Herman a hazai vadászoktatás egyik legrégebbi intézménye, amely ráadásul – a mára megszaporodott vadászatot is oktató iskolák - közül egyedülálló hagyománnyal bír: az legifjabb növendékeket „malaccá” avatja. Ezt a „beavatási” szertartást 1988-ban indította el alapította az iskola, a soproni majd selmecbányai egyetem hagyományaira építve, ahol a felsőbbéves „firmák” avatták az egyetem polgáraivá az első éves „balekokat”.

Az avatás célja leginkább az, hogy az ifjú és a már végzős növendékek között jó kapcsolat, közösség jöjjön létre, az idősebbek segítsék a kezdőket, az ifjabbak pedig tiszteljék az idősebbeket. De nem csak erről szól az ünnepség, hanem a vadászok védőszentje, Szent Hubertusz tiszteletéről (november 3-ai napjának közelére időzítik az avatást) és arról is, hogy a növendékek egy közösség tagjaivá válnak, mégpedig nem csak az iskoláé, hanem a vadászok közösségéi is.

A fiatalok érzik is a megtiszteltetést, a kilencedikesek sötét öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben sorakoznak, a tizenkettedikesek pedig már zöld vadász-ünneplőben, kezükben hajtóbottal. A vadászinduló hangjára vonulnak az avatás színhelyére, majd meghallgatják a vadászhimnuszt. A ceremónia Takács Zoltán köszöntője után meg is kezdődik az eskütétellel. Az ifjú vadgazdálkodás technikus tanulók megfogadják, hogy óvják, védik a természetet, szeretik és tisztelik a hazájukat, követik a jót, kerülik és megvetik a rosszat.

A megpróbáltatás a „csapatással” kezdődik, azaz a malacok az udvaron kiterített Szent Disznóra támaszkodnak (vaddisznó bőr), és a puskavessző alá tartják hátsó felüket. Erre mér három suhintást a „kan”, illetve egy „koca”, mert egy lány is van a felsőbb éves csapatban, akárcsak a kezdőben. Valamire való eskü nem ér semmit egy kis vérivás nélkül, a malacoknak vaddisznóvérnek álcázott málnaszörpöt kell felhajtaniuk. Mindezt az űzött vaddisznó visítása és a hajtók dobogása, „hopp-hopp”-olása közepette. (Az italt fehér köpenyes szanitécek szolgáltatják, akik még egy elsősegélynyújtó táskával is készültek arra az esetre, ha valaki nem bírná a málnaszörpöt. De bírják.)

Az este a vad jegyében folytatódik vacsorával a kollégium éttermében, fenyőgallyal, díszített fehér abroszos asztalok mellett. A diákok szolgálják fel a nagyon finom vadpörköltet, amit a köcski Mesteri Balázs készített 28 kiló, javarészt szarvashúsból. Balázs kérdésemre elmondja, hogy főzni nem itt tanult, hanem a vadásztársaságnál. Ő már végzős, 13. évfolyamos, technikusként lép ki az életbe. Hogy állása lesz-e, arra azt mondja: talán, reméli, de úgy látja, ma már vadászként is nehéz diploma nélkül boldogulni, továbbtanuláson gondolkodik.

Takács Zoltántól megtudom, szükség lenne hivatásos vadászokra, de a vadásztársaságok nemigen tudják finanszírozni a foglalkoztatásukat. Ezért sokan választják a továbbtanulást, szerencsére majdnem mindenki a szakmában vagy rokonszakmában. Többen vissza is térnek tanítani középiskolájukba. Az elhivatottság megvan a fiatalokban.

Ezt látom a kemenesmagasi malaclányon, Molnár Zsaklinon is, aki először is megnyugtat, hogy egyáltalán nem fájt neki a csapatás, majd elmondja, hogy azért választotta ezt a szakmát – lány létére –, mert szereti. Ő ugyanis vadászok között nőtt fel, a családban akad hivatásos és sportvadász is. „Örültem, hogy esküt tehettem” – mondja.

Zsaklinnal és tizenhárom társával gyarapodott a vadászok közössége.

Képgaléria az avatási szertartásról!

Forrás: alon.hu