A trófeavadászok különböző módszerekkel próbálják elfogni a védett állatokat: a fegyveres orvvadászat mellett a régi, jól bevált csapdás módszereket is alkalmazzák.
Békás-szoros-Nagyhagymás Nemzeti Park egyik legérdekesebb állata a sziklákon cikázó, hihetetlen gyorsasággal szökkenő zerge. A 2ooo méteres magasságú hegycsúcsokat kedvelő négylábúnak egyetlen földön járó vetélytársa sincs, magyarán nincs olyan patás, mely képes lenne ezek között a körülmények között – nyaktörés nélkül – száguldozni.

Ebben a nemzeti parkban a helyzet az a zergével, hogy nem őshonos itt. A hetvenes évek elején – ha jól emlékszem – telepítették be pontosan azzal a céllal, hogy a túlélésüket elősegítsék. Hoztak a Retyezátból egynéhány példányt, hogy itt honosodjanak meg és így magát a fajt tudjuk megmenteni az utókor számára. A zerge megkedvelte a csodálatos Nagyhagymást. Pontos adatok nincsenek arra vonatkozóan, hány példány él a vidéken, de aki vállalja a húsz kilométeres túrát, garantáltan találkozhat néhány állattal.

A Hagymás-masszívumon található ez a zergeállomány. 90%-a benne van a Nemzeti Park területében. Rendszeres járőrözést végeztünk eddig is, de ezután megtoldjuk közös járőrözésekkel, amit közösen a hegyimentőkkel – a Salvamontosokkal – fogunk elvégezni és a hegyi csendőrséggel.

2oo4 óta a nemzeti parkot felügyelő igazgatóság tucatnyi parkőre vigyáz a több mint 65oo hektáros parkra. A járőrök, akárcsak a hegyi mentők, vagy a turisták, jelenthetik a rendőrségnek, vagy a csendőrségnek, ha orvvadászok nyomaira bukkannak.

Járőrözés közben bizonyos turistaösvényektől félreeső csapásokon is, hogyha járunk, bizony nem egy és nem két alkalommal történt meg, hogy ilyen fához kikötött acélcsapdákat találtunk, amiket természetesen le is szedtünk. Egy hegyi mentősnek semmi nem áll jogában, hogy megfékezze az orvvadászatot. Annyi marad neki, hogy mérgelődik.

Forrás: Erdély.ma