Kiss Bálint több mint tíz éve az alsó-csallóközi Nyékvárkony vadászszervezetének vezetője.
Mint mondja, a természet, az állatok szeretete nála ifjú kora óta az első helyen áll. A szervezet takaros házában beszélgettünk vele, maga készítette bútorok között. Mert Kiss Bálint civil foglalkozását tekintve műbútorasztalos, szakmáját a fia viszi tovább.

- Mikor fogott puskát először a kezébe?
Hivatalosan 1977-ben. Akkor léptem be a nyékvárkonyi vadászszervezetbe, most már több mint harminc esztendeje, s tíz éve vagyok a szervezet elnöke. Ez életem szerves része. Egyébként magam is hajtóként kezdtem, s ez lenne a normális, a fiatal emberek előbb puska nélkül járják a természetet, és tanuljanak az öregektől.
- Gyerekkori vonzalom volt a vadászat, vagy csak a véletlen műve?
Édesanyám testvérei vadászok voltak, és hát az a vér folyik bennem is, amit tőle örököltem. Mindig szerettem a természetet, erdő mellett születtem, ott is laktam, s mióta az eszemet tudom, mindig az erdőt jártam; figyeltem a vadak mozgását, életét. Különben vállalkozó vagyok, bár most már nyugdíjas leszek, ha a sors is úgy akarja. Van egy szép nagy asztalosműhelyünk, ahol belső berendezéseket, bútorokat készítünk.

- A laikusok úgy képzelik, hogy a vadász csak lődözi a vadat. Hogyan van ez? Milyen a jó vadász?
A legfontosabb, hogy elsajátítsa a vadászetikát. Örülök a kérdésnek, mert ez természetesen nem így van. Nagyon sok emberrel találkozunk, és ebben a teremben például iskolás gyerekekkel is szoktunk beszélgetéseket tartani, amelyek során igyekszünk bevinni a köztudatba, főleg a fiatalokéba, hogy a vadászat nem a puskából áll. A vadat elsősorban nevelni és szelektálni kell. A szelektálás szót azért használom, mert csak azokat az egyedeket lőjük ki, amelyek nem tartoznak a természetbe. Csak az ép, egészséges utánpótlást biztosító egyedeket hagyjuk meg. Ennek megállapítására többféle szempont létezik. Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy be kell biztosítani a törzsállományt. Ebből logikusan következik, hogy ha nagyobb a szaporulat, többet lövünk. Erre azért is szükség van, hogy a vadak a mezőgazdaságban ne okozzanak nagy kárt.

- Mekkora ez a vadászszervezet?
Szervezetünk 27 tagot számlál. Főleg apróvadunk van, nálunk csülkösvadból csak az őz fordul elő, és átvonulóban a vaddisznó. Utóbbiak nem tartoznak a törzsállományhoz. Főleg a Dunától jönnek fel, bejönnek a kukoricásba, a rétekre. A vaddisznó nemcsak a terményben, az apróvadban is óriási károkat tud okozni, főleg fészkelés idején. Az apróvad szerencsére így ősszel elbújik a kukoricásban, de ha a vaddisznók itt lennének tavasztól – mondjuk több erdőnk volna, ahol tanyázhatnának –, bizony, hamar eltűnne a fácánállományunk. Nyúlból 420, fácánból 400 darab a törzsállományunk; saját tenyésztéssel is foglalkozunk, idén is több mint 300 előnevelt fácánt engedtünk ki a természetbe. Őzből 18 van, de az idén például 60 darabot számoltunk meg. Ma már minden suta legalább kettőt-hármat kölykezik, amire nehéz magyarázatot találni.
- Gondolom, a vadnevelés nem olcsó mulatság. Önöknek rendes gazdálkodást kell folytatni.
A tojásokat meg kell venni, a keltetés költségeit is mi álljuk, de a többi munkát ingyen végzik a tagok, beleértve mondjuk az őrzést. A vadásznak amúgy is kötelessége bebiztosítani a természet óvását és a vad fennmaradását, hogy a gyerekeinknek, unokáinknak is maradjon belőle. Volt olyan időszak, hogy a nyékvárkonyi szervezet tizenöt évig nem vadászhatott nyúlra! Hogy nem herdáljuk el a hasznunkat, bizonyítja a szép vadászházunk, és van egy kis gabonaraktárunk, saját gépjárművünk is. Jó a kapcsolatunk a helyi óvodával, iskolával, a helyi mezőgazdasági üzemmel, de a magángazdákkal, a földtulajdonosokkal is. Ez a kapcsolat feltételezi, hogy felügyelünk a termésükre, vadőreink gyakran kint vannak a területen. Együttműködés nélkül nem megy, hiszen a mezőgazdasági és a vadgazdálkodás közös területen zajlik.

- A vadorzókkal mi a helyzet?
Azok mindig voltak, vannak és lesznek. Igyekszünk visszaszorítani őket. Már mi is fogtunk orvvadászt. A legveszélyesebbek az éjjel, autóról vadászók, akik kihasználják a kemény fagyot a vad űzésére, amikor az őz nem tud úgy elfutni. Elindulnak mondjuk Dunaszerdahelyről vagy Somorjáról, és Nagymegyerig végigautózzák a terepet. A legrosszabb, hogy gyakran csak megsebzik a vadat. Ezekből az esetekből személyes konfliktusok is adódnak – magam is kaptam fenyegető levelet, följelentést tettem, a rendőrségen megmondtam, kire gyanakszom, azóta nyugalom van.
- Bár itt a Duna útjukat állja, egyre gyakrabban hallani nem őshonos ragadozók, például sakálok megjelenéséről.
Itt, Nyékvárkonyban még nem találkoztunk vele, de a szomszédos területen egyik kollégánk vagy tíz éve lőtt egy sakált. Ragadozóink közül legveszélyesebb – főleg a költés idején a tojásokra – a szürke- és a tarkavarjú, az egerésző ölyv és a róka, amely nemcsak szelektál, hanem az egészséges egyedeket is pusztítja. Az utóbbi két évben ugyan csökkent a szaporulatuk, azelőtt évi harmincat is lőttünk.

- Mekkora területen felügyelik a vadállományt?
Saját vadászterületünk van, és 2150 hektáron gazdálkodunk. Ebből mintegy 30 hektár erdő, a többi szántó és rét. Van egy öthektáros vadterületünk is, ahol főleg télen talál menedéket és búvóhelyet a vad. Ez természetesen rosszabb minőségű föld. Sajnos a földtulajdonosokkal kötött szerződéseinket megtámadták, de emelt fővel mondhatom, hogy ők támogatnak bennünket, és legalább a kétharmaduk nekünk ad igazat. Egyesek azonban felfogadtak egy ügyvédet…

- Mi nem tetszik nekik?
Biztosan van valami hátsó szándékuk, ha már sikerült meggyőzni őket, hogy tegyenek ellenünk feljelentést. A bíróság kivizsgálta az ügyet, és esetünkben csak formai hibákat talált, például olyat, hogy az önkormányzattal kötöttünk szerződést, és nem a községgel. Tartozásunk nincs senkivel szemben, a szerződésben foglaltaknak eleget teszünk, hát nincs ok a támadásra vagy a szerződés felmondására.

- De csak van valamilyen szándékuk?
Na ez az, amit nem ismerünk. Elképzelhető az is, hogy egyesek fel akarják bomlasztani a vadászszervezetet, mert olyan beadvány is volt, hogy a járási szervezet semmisítse meg a nyékvárkonyit. Pedig a járás legjobb szervezetei közé tartozunk. Sajnálatos dolog.

- Mi a legnagyobb feladatuk?
Az orvvadászatot minimumra csökkenteni. Akárcsak a káros vadat. Ha túlszaporodik, kárt okoz a hasznos vadban. Csodálkozom rajta, hogy a környezetvédők milyen elszántan védik a sasokat, ölyveket, kányaféléket. Nem igaz, hogy ezek számát maga a természet rendezi. A nagy rétisas védelme indokolt, mindössze egy pár van belőle, az ölyvekkel viszont más a helyzet. Tessék végignézni a földeken, mennyit látni, minden száz méteren ül egy. Ugyanez a helyzet a kormoránnal. Sajnos, a magasleseinket is megrongálják néha, és azt sem értem, miért kell például felgyújtani az etetőt, vagy traktorral elhúzni a magaslest. A vad nem tehet arról, hogy valakiknek személyes ellentéteik lehetnek.

- Külföldön is vadászik? Egyre nagyobb a divatja az egzotikus szafariknak.
Én megelégszem az itthoni természettel. Ha voltam is külföldön, inkább csak Magyarországon, ahol két szép őzbakot lőttem, jártam Ausztriában, de a Tátrába is évente járok nagyvadra, szarvasra, vaddisznóra vadászni. Afrika nem vonz. Ráadásul az a fajta vadűzés, ahol terepjáróval hajszolják a vadat, számomra idegen. Biztosan nagy élmény, és csodálatos lehet az ottani vadvilág és a természet, de a cserkelés, a magasles az igazi.

- A vadász is álmodozik. Milyen trófeát szeretne?
Azt tartom, hogy amihez hozzáférek, abból lőjek egy szépet is, de nem kell feltétlenül halmozni a trófeákat. Életem bakja erről a területről származik. Így vagyok a szarvasbikával is; lőttem vagy huszonhármat, abból egy aranyérmeset Szepesváralján. Van egy szép dámvad bikám, néhány muflonom. Ennyi elég is.
- Magyarul: emberi szinten.
Pontos a kifejezés.

Forrás: Vasárnap