Nyomtatás
Találatok: 1231
hóvirágTöbb ezer szál hóvirágot szedett négy szlovák nő a Győr-Moson-Sopron megyei Máriakálnok térségében a hétvégén.
A rendőrségen azt állították, nem tudták, hogy a hóvirág védett növény. Tettükért akár három év börtönt is kaphatnak. Természetkárosítás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás négy szlovák nő ellen, aki több ezer szál hóvirágot szedett a hétvégén a Győr megyei Máriakálnok térségében - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Mire a rendőrök tetten érték a nőket, már nyolc kilónyi virágot leszedtek, állításuk szerint kis csokronként 15 eurócentet kaptak volna egy kereskedőtől a virágokért. Az asszonyok a rendőrségen azt mondták, nem tudták, hogy a hóvirág védett növény.

A hóvirág 2005 óta védett növény Magyarországon, és a természetvédelmi törvény tiltja engedély nélküli gyűjtését, veszélyeztetését, elpusztítását, élőhelyének károsítását. A törvény megsértésének vétsége két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Bizonyos értékhatár fölött viszont már bűncselekménynek minősül, és három évig  terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Forrás: MTI