Annak ellenére, hogy az illetékesek – mivel nem voltak képesek betartani az őáltaluk megszabott határidőt – egy évvel elodázták az új vadászati és vadgazdálkodási törvény alkalmazását, és nem határozták meg a vadászterületek határait és azok használóit, az őzbak vadászidényének kezdetével megkezdődik a 2011–2012-es vadászati idény.

A kilövési tervek elkészültek, a nimródok kihúzták az olajat a golyós puskák csövéből, és most már a napokat számlálják, hogy mikor indulhatnak ki a határba. Az idei tél hosszú és hideg volt, kevés napsütéssel, ami igen elcsigázta, legyengítette a síkvidéki vadászterületek egyetlen nagyvadait, az őzeket is.

Készakarva nem használom a „trófeás vad” kifejezést, mivel minden vadászható fajnak van trófeája, csak lehet, hogy egy kicsit szokatlan, és kevesen gyűjtik. A leggyakoribb vadfajunknak, a nyúlnak is van trófeája, ami nem más, mint a bajusza. Osztrák vadászoknál szokás összegyűjteni, és bokrétába kötve egy kis ezüst foglalattal kalapdíszként hordani. A madaraknál meghatározott tollak számítanak trófeának, és ezek nem mindig a legtarkábbak és a leghosszabbak. A szőrmés ragadozóknál a gerezna mellett trófeának számít még a kifőzött koponya, kutyaféléknél pedig a péniszcsont. Az utóbbit tűvel ellátott ezüst foglalattal nyakkendőtűként szokták viselni a büszke elejtők. A szarvasoknál az agancs mellett igen nagybecsű trófeának számít a bikák csökött tépőfoga, a grandli.

De térjünk vissza az őzhöz! Az igazi vadászok számára a vadászidény sosem ér véget, hiszen a vadászat nem csupán lövöldözésből áll. A téli takarmányozás, a ragadozók ritkítása, a beteg egyedek kigyomlálása, és az állomány állandó szemmel tartása is vadászat, és lehet, hogy ma már ez az igazi vadászat, ugyanis a vadászatnak ez a része olyan, mint a gazda számára a szántás meg a vetés. A kilövés már az aratáshoz hasonlítható.

Próbáljuk most megbecsülni, hogy is vetettünk tavaly ősztől az idén tavaszig. A bakok fején jól láthatóan díszeleg a barkás agancs, amely méretéből még a nagyon gyakorlott szemű nimródok sem tudják pontosan meghatározni, mekkora lesz, amikor letisztítják, lecsiszolják, kifenik. Az öreg, vagy inkább érett bakok már március végén elkezdik „pucolni” az agancsukat, de a többség csak május végére készül el végleg ezzel a munkával.

A néhány éve április derekára kitolt idénykezdés sok tapasztalt vadász szerint rossz döntés, amely a vadásztatással foglalkozó irodák igényeit szolgálja. Ennek az intézkedésnek köszönhetően gyakran lövettek tapasztalatlan vadászvendéggel csak részben letisztított, félig barkás agancsú bakot. Történik ez akkor, ha sem a kísérőnek, sem a vendégnek nincsen kellő nagyítású keresőtávcsöve. A hajnali nap sugari megcsillannak az óriásinak tűnő agancs hegyén, és a baksisra vágyó vezető rábólint, mire a viszkető ujjú nimród már röpíti is a golyót. Ezután jön a feketeleves, a magyarázkodás, ő úgy látta, azt hitte... De az már nem állítja fel a barkás agancsú bakot.

A másik átka a korai bakvadászatnak egy szintén a vendég kényelmét szolgáló divat, az autós őzvadászat. Modern terepjárókkal róják a határt, hihetetlenül nagy területet bejárva zaklatják a vadat, és annyira elvadítják, hogy vakrémületében világgá rohan már a motor puszta hangjától is. Ez nem vadászhoz méltó eljárás, főleg akkor, ha még a lövéseket is kocsiból adják le. Az ijedt, minden mozdulatra elugró őzeket nem lehet megfigyelni, szemrevételezni, ami hibás kilövéshez vezet.

Mindezt elkerülendő, az illetékeseknek feltétlenül lépniük kellene. Először is, be kellene tiltani az autós vadászatot, másodszor, kemény büntetést kellene bevezetni a téves kilövés esetére.

Tény, hogy a vadgazdának nem érdeke a fiatal, reményteljes, tehát nagy, de könnyű agancsú bakok elejtése. De a terület birtoklásáért évente a kilövési terv 10 százalékának kötelező befizetése, a kilőtt állatok után fizetendő adó… kigazdálkodásának kényszere ráviszi őket, hogy szemet hunyjanak az ilyen tévedések felett. Tehetik ezt akkor, ha a vendég is kooperatív az ügyben. Lenyeli a békát, gondolván, hogy így jobban jár (anyagilag), de arra már nem gondol, hogy az ilyen trófea láttán a tapasztalt vadászoknak rossz véleménye lesz róla. Mert a falon díszelgő trófea sok mindent elárul.

Külön misét érdemel, hogy a nagy bakokat tavasszal, a párzás előtt őrültség kilőni. Ilyenkor kellene a hibás agancsú, kigyomlálandó egyedeket eltávolítani a területről. A nagy, erős trófeájú bakokat szemezgetve, gusztálgatva kellene a párzás alatt, illetve közvetlenül utána elejteni, amikor már átörökítették kiváló tulajdonságaikat.

Azoknak, akik még nem próbálták ki, melegen ajánlom: hagyják az autójukat az utolsó házaknál, fogják a lőbotjukat, távcsövüket, akasszák vállukra a puskájukat, és induljanak gyalog őzbakra vadászni! Élvezzék a májusi hajnal akácillatát, a fülemüle énekét, csodálják meg az üde leveleken csillogó harmatcseppeket, vegyék észre a fűszálakon hintázó katicabogarak hátán a pettyeket, és ne rohanjanak!

Bárki le tudja lőni az első útjába kerülő őzbakot. De akkor miért menne ki másnap is? Hogyan tudná átélni nap mint nap mindazt, ami tulajdonképpen a vadászat sava-borsa? A vadászat nem versenyfutás. Nem engedhetjük meg, hogy sporttá alacsonyodjék. A vadászat életforma, és ennek így kell maradnia!

Forrás: Magyar Szó