Hosszú, kemény tél van mögöttünk, ami égetően fontossá teszi a ránk bízott terület ellenőrzését. A márciusi vadszámlálás, a sok év tapasztalata diktálja ezt, főleg ha a nagyvadra gondolunk.
Tavaly is, mint az előző évek során, Bácska minden vadászterületén a nomád juhászok nyájaikkal kétszer is végigvonultak. Az eddigi gyakorlattól eltérően az idén a juhászok Szabadka környékére szóló tarlóbérleti szerződésekkel, és láss csodát, még állatorvosi papírokkal is felfegyverkezve érkeztek, tehát a laikusok számára teljesen legálisan tartózkodnak nálunk. Igen ám, de legálisan csak a bérelt kukoricatarlón tartózkodhatnak, mivel nem volt vonulási engedély a birtokukban, ugyanis a törvény tiltja a nomád legeltetést.

A gond gyakorlatilag nem is a juhászokban, hanem a birkákban lakozik. Lehet, hogy érvényes állatorvosi papírokkal rendelkező nyájról van szó, de ez csak annyit jelent, hogy nem fertőzött ragályos állatbetegséggel; a parazitákról azonban nem szól semmit. A vadászok tapasztalata azt mutatja, hogy az őzek azon a területen, ahol a nyájak átvonulnak, szinte kivétel nélkül bőrbagoccsal, kullanccsal és más bőrparazitával fertőzöttek.

A bőrbagocs lárvája a gazdaállat bőrirharétegében él, vérrel táplálkozik, és úgy jut levegőhöz, hogy a bőrön számos apró lyukat fúr. Ezek a légzőnyílások többnyire az állat tompora tájékán vannak, és ott jó távcsővel láthatók is a mocorgó „kukacok”. Igaz, ez magában még nem jelenti a fertőzött állat pusztulását, ám ha a fertőzés nagymértékű, az egyed legyengül, és így sokkal fogékonyabbá válik további, úgynevezett másodlagos fertőzésre.

Magyarországi vadgazdálkodási szakemberek ezért azt tanácsolják, hogy a gyanús egyedeket haladéktalanul távolítsuk el az állományból, ha az eléri vagy meghaladja az optimális egyedszámot. Sajnos tartományunk egészét nézve sem tudnék két olyan egyesületet megnevezni, amelyikben megengedhetik maguknak azt a fényűzést, hogy az állomány egészségi állapotának megóvása érdekében fertőzöttnek vélt egyedeket idényen kívül lőjenek ki. Feltétlenül szükséges az elhullott egyedeket mielőbb erre szakosodott intézményekben megvizsgáltatni, és semmi szín alatt nem engedhetjük meg – szakemberek tanácsát fülünk mellett eleresztve –, hogy ne hajtsuk végre maradéktalanul az állomány egészségi állapotának megőrzése érdekében.

Még csak néhány napunk maradt hátra az őzbakvadászat idénykezdése előtt, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy megvannak-e a tavalyról ismert, az idei idényben kilövésre szánt bakjaink, megtartották-e eredeti területüket, nem szorította-e ki őket egy-egy erősebb jövevény; és milyen fiatal, reményteljes bakok álltak be olyan területre, ahonnan tavaly kilőttük az addigi pátriárkát. Ezek a fiatal egyedek gyakorlatilag állományunk jövőjének alapja, tehát megérdemlik figyelmünket.

Az utóbbi években egyre több az olyan külföldi vendégvadász, aki nem a csúcstrófeákat keresi, hanem inkább érem alatti trófeájú, lehetőleg szabálytalan agancsú egyedekre pályázik. Hallottam olyan külföldi nimródról is, aki tíz „kisbakot” lőtt egy érmes bak árából. A vadásztató ügynökségeknek természetesen minden eladó; a területtel gazdálkodótól függ, hogy mit kínál fel, és mennyire tartja be a megbeszélt minőséget. Igaz, a vendég fizet, de csak azt kaphatja, ami eladó. Esztelenség kilövetni a fiatal bakokat akkor, amikor golyóérett, érmes bak is van a területen.

Tény továbbá, hogy egyesületeink többsége anyagi gondokkal küzd, ezért a vezetőségek hajlamosak belemenni a játékba, és lelövetni minden bakot, amely cső elé kerül. Tíz bakot két nap alatt csak ezzel a módszerrel lehet terítékre hozni, még akkor is, ha terepjáróval keresztül-kasul rohangálunk a területen, és autóból is lövetünk. Ezzel csupán azt érhetjük el, hogy többnyire a fiatal, nagytestű bakok esnek áldozatul, amelyeknek még évekig a területen kellene maradni, hogy golyóéretté váljanak. Az ilyen bakok már másodfüves (egyéves) korukban villás agancsot növesztenek, harmadfüves korukra pedig szép formás hatos agancsot is viselhetnek. Korral az ilyenekből lesz az érmes trófeát adó őzbak, de ehhez legalább hat évnek kell eltelnie. Az igazán nagyhírű, nagyvadas területek gazdáinak véleménye szerint a szarvasbika optimális kilövési kora tíz év, az őzbak esetében pedig hat év alatt nem ajánlott.

Vadászegyesületeink legnagyobb gondja abban rejlik, hogy csak elvétve akadnak olyan kádereik, akik tényleg értenek a nagyvadgazdálkodáshoz. Jó, ha van olyan emberük, aki funkciója, pozíciója révén vagy esetleg az utóbbi időben pénztárcája vastagsága révén nagyobb számú nagyvadat ejtett el, de ez még nem jelenti azt, hogy ért a gazdálkodáshoz is. A megoldás a vadászok képzésében van, mert olyan vadőrhálózatra van szükségünk, amely mind elméletben, mind a terepen jártas a nagyvad nevelésében, óvásában és vadásztatásában is.

Forrás: Magyar Szó