Nyomtatás
Találatok: 1803
pilisi parkerdő zrtEltüntetett turistajelzések, összedőlt vadlesek és illegális hulladék jelzi a vandálok útját az erdőben. Felgyújtott padok, fejszével „lekapart" turistajelzések, le-döntött vadlesek, rapsicok garázdálkodása, kommunális-hulladékhegyek, szemetelő hajléktalanok - ilyen problémákkal kell újra és újra megküzdenie a főváros környéki erdőkben a Pilisi Parkerdő Zrt.-nek. A cég kasszáját a kárelhárítás évente mintegy százmillió forinttal rövidíti meg.

Szétvert, térképétől megfosztott információs tábla köszönti a természetjárót a II. kerületi Gyöngyvirág utca végében. A három éve kihelyezett, és azóta kétszer már felújított térkép jelzi, milyen gondokkal kell naponta megküzdenie a Pilisi Parkerdő Zrt.-nek.

A Hármashatár-, a János- és a Hárs-hegy erdeibe mostanában egy régi vendég tért vissza, bár látogatásától az erdészek eltekintenének. Évekkel ezelőtt vélhetően ugyanez a személy egyszer már módszeresen lenyesegette baltával a fák kérgét, eltüntetve a turistajelzéseket. - A „faragó" pár évnyi szünet után februárban, látott ismét munkához, s ugyan az erdészet ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, a vandált szinte lehetetlen elfogni - tudjuk meg Rácz Károly erdőgondnoktól.
Az erdei úton sétálva egy pad mellett haladunk el, háttámlájának fele hiányzik, nem messze innen pedig egy asztalt firkáltak össze festékkel. Egy hasonló bútor pótlása ötvenezer forintba kerül. A vandálok dorbézoltak már az erdei játszótéren is, az elpusztított játék cseréje a milliós nagyságrendet is elérte.

Még beljebb haladunk a rengetegben, nem messze tőlünk kerti hulladék, gallyak, ágak boglyái virítanak. „Úgyis elkorhad!" - gondolják az erdő széli kertes házak lakói, akik évente több ezer köbméter zöld hulladékot talicskáznak ki az erdőbe. Csakhogy ekkora nagyságrend lebomlásához már évtizedek kellenének, és a kertekből agresszívan terjedő gyomnövények - például a parlagfű - is kikerül emiatt a védett erdőterületre, ami kiszorítja az őshonos fajokat - magyarázza Rácz Károly. A gallykupacok mellett pedig előbb-utóbb megjelenik a kommunális hulladék is. Szemétgyűjtő autó közeleg, platóján hatalmas nejlonzsákban műanyag flakonok sokasodnak. Landsmann Márton, az erdőgazdaság munkatársa üszkös padot is szállít, nemrégiben gyújtotta fel valaki, már nem lehet megjavítani. A palackok mellett rengeteg ételmaradékot gyűjt össze, de számtalanszor talál összekötegelt reklámújságot is, amit bizonyára a kézbesítésre szerződtetett személyek helyeztek ki a természetbe.

Évente tízezer köbméter szemetet gyűjtenek össze a főváros körüli erőkből az erdészek, a hulladék elszállítása negyven-ötven millió forintját emészti fel a Pilisi Parkerdő Zrt.-nek, ami azért is húsba vágó, mert a cég külön költségvetési támogatásban nem részesül, csupán saját bevételeire és néhány fővárosi kerület, például a XII. és a XVTU. eseti támogatására számíthat.
Rendkívüli terhet jelent a hajléktalanok által felhalmozott szemét eltüntetése is, előfordult, hogy egy helyről kilencszer kellett fordulni a furgonnak, pedig egy kanyar alkalmával négy köbméter fér a platóra. - Mire egy hajléktalantanyát felszámolunk, három keletkezik helyette - jegyzi meg szomorúan Landsmann Márton. Rácz Károly hozzáfűzi: hamarosan tragikusra fordulhat a helyzet, mert úgy veszik észre, hogy egyre többen szorulnak ki a városból.

Rácz Károly elmondja azt is: gyakran a legelképesztőbb kérésekkel lepik meg őket a belvárosban szocializálódott, de az utóbbi években a hegyvidékre költöző új lakás-, illetve háztulajdonosok. - A múltkor azért hívott valaki, hogy lőjek le egy vadat, mert zavarja, máskor azzal keresett fel egy hölgy, hogy nem mer kimenni az utcára, mert egy vaddisznó áll a kapujában. Pedig egyáltalán nem meglepő, hogy az állatok beszoktak az ingatlanok közelébe, hiszen egyes lakók rendszeresen etetik őket - beszél az erdészet egy másik problémájáról Rácz Károly.

Átautózunk a parkerdő Budakeszi Erdészetéhez, ahol a közelmúltban tizenöt magaslest borítottak fel vandálok. Egy-egy fatorony kijavítása, újraállítása hatvan-százezer forintba kerül. Forgács Attila erdész elmondja, a rongálók egy füst alatt tették tönkre a lakott területtől igen messze álló leseket, hasonlóra nyolc éve volt példa utoljára Budakeszi környékén. A vandálok gyakran a létrafokokat is elfűrészelik, veszélyeztetve a lesekre felmászók testi épségét.    
Az erdészek az utóbbi időben már Budapest határain belül is többször találkoztak olyan vashurkokkal is, amelyeket vadorzók helyeznek a vadcsapásokra, az állatok bejáratott útvonalaira. Rácz Károly a csomagtartóból többet is elővesz - a közelmúlt termése. Becslése szerint évente ötven-száz állatot hagynak elképesztő kínok között elpusztulni a rapsicok.

Forrás: Magyar Nemzet