Tisztelt Orbán miniszterelnök úr! Mi, a Magyarországi Kanadai Vadludak Szövetségének tagjai mély megnyugvással fogadtuk, hogy az Ön kormánya nem ad kilövési engedélyt a vadludakra.
Nem titkoljuk, szövetségünk tagjai sorában komoly nyugtalanságot keltett az Ön helyettesének, Semjén Zsoltnak minapi levele, amelyben felszólította a hatóságokat néhány védett állatfaj, köztük a kanadai vadludak vadászatának engedélyezésére. Semjén úr levelében az 56 ezer magyar vadász közérzetének javítását tűzte ki célul javaslatával, ugyanakkor sajnálatos módon nem vette figyelembe, hogy a mi százezres tagságunk közérzete a hír hallatán drámaian romlott.

Bár bevándorlók vagyunk, nagyon megkedveltük ezt az országot, amely vendégszeretetéről híres, és ahol mindeddig védelemben részesítettek bennünket. Épp ezért teljességgel értetlenül állunk az olyan követelések előtt, hogy tegyék szabaddá nemcsak a mi vadászatunkat, hanem közeli rokonunkét, a nyári ludakét és olyan uniós madártársainkét, mint az erdei szalonka vagy a barátréce. A vészjósló hír az elmúlt hetekben csőrről csőrre szállt, és Magyarországról eljutott hozzánk is, akik a hosszú pannon telelés után a közelmúltban hosszabb nyaralásra a határokon túlra távozunk. Most lesz egy kis időnk elgondolkodni, hogy vajon ősszel visszatérjünk-e a szép Magyarországra, ahol a Vadászati Védegylet a vadászokat védené, nem a vadakat.

E pillanatban azonban mindannyiunk közös szerencséjére az a helyzet, hogy az indítvány tilos jelzést kapott, és ezt a számunkra kedvező döntést mi személy szerint Önnek tulajdonítjuk. Madártársaink ugyanis azt csiripelik, hogy Magyarországon minden fontosabb kérdésben Ön hozza meg a végső és megkérdőjelezhetetlen személyes döntést, márpedig nem kétséges, hogy a kilövési engedélyek megadása ezek közé tartozik. Egyesek szerint Ön élet és halál ura, és népének már évekkel ezelőtt megjövendölte, hogy van, azaz lesz élet az Unión kívül is.

Nyugati madárbarátaink mostanában olyan híreket hoznak, hogy ez akár hamarosan aktuális is lehet, és Ön esetleg valóban kivezeti népét Európából, mert ott olyan fokú értetlenséggel fogadják az Ön végsőkig magyarbarát intézkedéseit, hogy a külfölddel állandósuló szópárbajok miatt végül nemigen marad más választása, mint a hátraarc. Mi a magunk részéről aggodalommal fogadnánk ezt a fejleményt, hiszen ha a mi pannon telelő régiónk kikerül Európából, akkor ez bizonyos adminisztratív nehézséget okozhat rendszeres költözésünk folytatásában.

Mindazonáltal reméljük, mind a magunk, mind a barátságos magyar nép nevében, hogy ez a drámai változás végül mégsem következik be, és Magyarország a schengeni övezetnek is tagja marad, nekünk pedig továbbra sem lesz szükségünk valamilyen különleges útiokmányra. Jobb lenne persze, ha minderről garanciákat kaphatnánk, ugyanis vannak továbbra is bizonyos balsejtelmeink. Azt hallottuk például, hogy valamilyen vadásztársaság hirtelen ötletét elfogadva a 62 év fölötti bírókat kilövik munkahelyükről, holott még a mi társadalmunkban is megbecsült szerepet kapnak az idősebb, tapasztaltabb vadludak. Mi például csoportosan, V alakban szoktunk repülni, aminek az az értelme, hogy az elöl repülő a levegő felhajtóerejével könnyebb repüléshez segíti hozzá a mögötte repülő ludakat.

Egyes számítások szerint így akár 70 százalékkal nagyobb távolságot tud megtenni egy-egy csoport, mint ha csupán egyetlen pár repülne magányosan. Ezt egyébként az az egy-két kóbor vadliba is megerősítheti, aki óvatlanul vagy kalandot keresve kirepül a sorból, mert sokkal hamarabb elfárad, mint a többiek, ezért aztán rövidesen vissza is tér a többiek közé. A sort vezető vadlibát sem azért váltjuk le, hogy menjen már a fenébe, és adja át a vezetést a vezérhez hű fiatalabbaknak, hanem mert a legnehezebb munkát felváltva végezzük, méghozzá úgy, hogy a hátul repülők hangos gágogással biztatják az elsőket.
Magyarországon legutóbbi benyomásaink szerint nem ez a helyzet. Itt az elöl repülők nagy hangon gágognak, a hátsók meg befogják a csőrüket, és a helycseréket mindig a sorban legelső határozza el.

Tisztelt miniszterelnök úrnak ezért szerényen azt tanácsolnánk, hogy ne vállaljon mindent magára, mert idő előtt el fog fáradni. Különösen, ha repülés közben folyton veszekszik is. Nem értjük például, hogy miért kell Önnek az egész világgal perben és haragban állnia, az Európai Uniótól kezdve egészen az ENSZ-ig. Ez olyan felesleges háborúskodás, amelyet csak elveszíteni lehet: higgye el, mi csak tudjuk, hiszen annyi országot bejárunk, és mellesleg nagyon jól tudjuk, hogy mi is elveszítenénk a vadászokkal folytatott háborút, így aztán a magunk részéről igyekszünk is azt elkerülni.

Apropó, vadászat. Az Ön tisztelt alvezére, Semjén úr egy pár hónapja adott interjújában azt találta mondani, hogy Magyarországon a vadászat Hunortól és Magortól kezdve Szent Imre hercegen át Fekete Istvánig hungarikum. A mi szerény és kétségtelenül idegenszerű történelmi tudásunk szerint Hunor és Magor csak a mondákban létezett, ráadásul nem is Magyarországon, közvetlen személyes tapasztalataink szerint pedig a vadászat egyáltalán nem hungarikum. Az viszont, hogy Önök mindenáron lőni akarnak mindenre és mindenkire, aki mozog vagy mozdulni mer, bizony jelenkori magyar sajátosság, és ha így marad, akkor mi inkább elhúzunk. Vagy ne mi húzzunk?

Reménykedő tisztelettel, a vadlibák. Bolgár György újságíró

Forrás: Népszava