Felháborító és vérlázító, hogy már november elején azt üvöltözték a bevásárlóközpontok hangszórói, hogy Jingle Bells…, Jingle Bells…

Mintha ettől hamarabb lenne december 24-e. Erre még rátett egy-két lapáttal a jó öreg Frank is Sinatraéktól, úgyhogy amikor csak lehet, máshol vásárolok. De ez csak az egyik gond, amiért nem szeretek ezekbe a monstrumokba járni. A többit nem írom le, mert a végén még feljelentenek a csendőrségen.

Akkor már legyen inkább karácsony, úgyis sokan nyaggatnak, hogy üssek már össze virtuális fazekamban valami emelkedettet, „főzzek” valami ünnepi vadságot. Ebből kiindulva a fácánfej aszpikban és a vaddisznóorr angolosan, kacsatalppal tűzdelve ki van zárva. Főzzünk inkább, mondjuk, szarvast. (Látom, amint páran homlokukra csapnak, és felkiáltanak: Micsoda meglepetés!) Az olyan ünnepi, meg nem utolsósorban rettentően finom. Úgyhogy csapjunk bele.

Előre leszögezem, macerás lesz, főleg a köret, de hát egyszer van karácsony. Sőt, ha el tudjuk készíteni, olyan sikerünk lesz, hogy az utcán előre fognak nekünk köszönni, és a villanyszámlát innentől fogva a szomszéd fizeti majd. Alaphelyzetként játszunk el a gondolattal, hogy – mondjuk karácsony másnapján – megjelenik nálunk az összes rokonunk és az ő összes rokonuk. Tehát leszünk vagy…, sokan. A lakást át kell rendezni, a kutyát ivartalanítani, és a szomszédokat ki kell lakoltatni.

Nos, akkor talán elférünk… Szegény kutyát nem tudom, minek kellene megfosztani a férfiasságától, de ha már leírtam, maradjon. Szóval sokan leszünk, kész idegbaj lesz a nap, de mosolygunk, hiszen karácsony van. Mosolygunk, hiszen jön az Anyósunk is (Kezét csókolom, Anyuka!).

Jól van, nem szövegelek annyit, elkezdem végre…

Kockázzuk fel a szarvashúst – comb – olyan 2x2 centiméteres kockákra. A felesleges inat, hártyát szedjük le róla, és bő hideg vízben, ameddig csak lehet, áztassuk úgy, hogy közben sűrűn cserélgetjük alatta a vizet. Ki kell áztatni, hiszen nem vágóállatról lévén szó, a vér a feldolgozáskor nem lett kifolyatva, tehát az a rostok között lappang. Sajnálom, de ezt nem tudom másképpen leírni, akinek ez nem tetszik, az tolja odébb a biciklit a cukrászok és biozöldségek kasztjához. Garantálom, hogy ott nem fog ilyeneket hallani.

Szóval áztatunk, áztatunk és áztatunk, de közben hagymát is vágunk, nagyon sokat. Körülbelül a házi húsokhoz használatos mennyiség háromszorosát.

Tessék? Hogy mit főzünk? Nem mondtam még? Pedig még nem is ittam ez idáig egy cseppet sem, és máris felejtek. Nos, legyen akkor: gombával bolondított szarvas, szalonnával betakart juhtúrós puliszkával.

Nyugodtan üljenek le. Elhiszem, hogy sokkoló a hír, de bízzunk magunkban, mert meg tudjuk csinálni. Akik – ettől függetlenül – a hír hallatán megtörtek vagy netalántán inukba szökött a bátorságuk, megrogytak vagy elbizonytalanodtak, azoknak most engedélyezek némi alkoholt.

Magamnak is.

Haladjunk…

Hús ázik, hagyma felvágva.

Dobjunk egy méretes lábosba zsírt, és olvasszuk fel apró tűzön. Szalonna most nem kell alá, mert teljesen más irányba vinné el az ízek kompozícióját, és ezáltal elmaradna a részünkre betervezett koronázás. Az a koronázás, ahol is kedvenc Anyósunk teszi majd fel fejünkre a királyi ékességet.

Csak figyeljünk, minden bűnünk meg lesz bocsátva…

Hevül a zsír, pirul a hagyma. Sózzuk kissé, majd mehet rá a felkockázott paprika és paradicsom. Vegyülnek, vegyülgetnek. Ezután jön a fondorlat. A megtisztított gomba harmadát sajtreszelőn lereszelem, pontosan a vegyületre. Olyan szaftot fog ez képezni, hogy el sem tudjuk képzelni.

Amikor megrogytak az eddigi összetevők, mint a gatya szára, enyhén megszórjuk majoránnával, borssal, kakukkfűvel, pár szem megtört borókabogyóval, babérlevéllel, és rádobjuk a szarvashúst. Ám mielőtt beleraknánk a fazékba, kicsit gyönyörködjünk benne, mert ilyen szép, rostos húst nemigen láthatunk sehol sem.

Rácsodálkozás megvolt, ugrás a fazékba.

Nagy lángon átforgatom párszor, aminek következtében megpörkölődik, kissé kifehéredik a hús. Fedőt rá, és takarékon enyhén, lassan rotyogtatom.

Az aggódóknak írom, nem kell alá vizet tenni. Kár lenne az eszenciánkat elrontani közönséges H2O-val. Meg fogják látni, csodálatos szaftja, igazi szaftja lesz víz nélkül is.

Most pihenhetünk egy kicsit. Javaslat: gyújtsunk meg egy szál gyertyát, bontsunk ki egy palack vöröset (száraz), hallgassunk valami idevágót Bach vagy Händel nagymestertől. Érezzük jól magunkat, elvégre karácsony van. Mivel bizalmasan beszélgetünk, bevallhatom, hogy én ilyenkor vezényelni is szoktam a hallgatott zeneművet. Fantasztikus élmény.

Szóval, szarvasunk rotyog, mi vezényelünk, a köret meg nem készül.

Éppen ezért két és félszer annyi hideg vízben, mint a kukoricadara, kezdjük el folyamatos kavargatás mellett – kicsinykét megsózva – felfőzni a darát. Addig kell így foglalatoskodnunk vele, mígnem olyan lesz az állaga, mint a kész tejbegríznek. Eztán fedjük le, zárjuk el alatta a tüzet, és hagyjuk még vagy egy fertályóráig a saját gőzében dagadozni. Túl sokáig azonban ne feledkezzünk meg róla, mert megköt, mint a csizmába öntött sárgaborsó-főzelék…

Közben néha kavargassuk meg az erdők királyát, már csak megszokásból is, meg legfőképpen azért, hogy látván, mit csinálunk, erősödjön bennünk a tudat: mégiscsak sikerülhet. Majd hintsük meg egy kevés fűszerpaprikával.

Aztán perdüljünk vissza a puliszka mellé.

Keressünk egy hőálló edényt, és szépen kanalazzunk bele egy réteg puliszkát. Aztán egy vékony adag juhtúró jön szépen szétmorzsolva, majd a tejföl. Aztán ezt a hármast addig osztani, amíg el nem fogy valamelyik. A lényeg, hogy a teteje kukoricakása és tejföl legyen. Erre jöhet – mintegy koronaként – a szalonnacsíkok fergeteges sokasága. Belökjük a sütőbe, és addig-addig pirítjuk, amíg a szalonna megsül a tetején. Aztán, amikor kivesszük a sütőből, szimplán megbolondulunk, mert annyira gyönyörű, hogy csak nézzük, csak nézzük, és arra gondolunk, ebből aztán nem adunk senkinek. De aztán eszünkbe jut, hogy mégiscsak karácsony van, a szeretet ünnepe, meg minden, de mi még akkor sem akarunk adni belőle senkinek. Ne problémázzunk ezen, mert igazunk van, ugyanis a látvány és az íz, illat együtthatója erőlteti ki belőlünk óvodás viselkedésünket. Hisztizhetünk is, de csak módjával, nehogy a gyerekek meglássák.

A köret kész, majd csak tálaláskor kell kikockázni.

Vissza a szarvashoz…

Ugye, hogy szép lett a szaftja, víz nélkül is!? Soha nem kell ilyenfajta ételek alá vizet önteni. Aki akar, az most löttyinthet alá egy kis vörösbort. Én nem szoktam, mégpedig két okból. Az egyik egy bölcs mértékadóként is szolgáló, találékony módszer, miszerint annyi bor kell a húsra, amennyi megmarad a beleöntési szakaszra (vége előtt fél órával). Nálam sohasem marad egy csepp sem, úgyhogy nem tudok mit önteni. A másik, hogy nem szeretem benne. És azt hiszem ez a fontosabb.

Nos, korrigáljuk a fűszereket, ha még kell bele, majd jöhet bele a fokhagyma, a negyedekre vágott gomba és egy kis erős paprika. Aztán nyomd a gázt…

Tekerjük fel a lángot, hogy a gombából szivárgó nedveket eltüzeljük, így kicsit veszítünk ugyan a szaftból, de maradt még elég.

Aztán kész!

Tálaláskor a puliszka mellé bőven rakunk a gombás szarvasból, és díszítésként tegyünk mellé szépen csillogó evőeszközt.

Aztán figyeljük a rokonságot, de legfőképp a Kedves Mamát!

Jön az első falat…, bekap…, ízlel…, forgat…, lenyel...

Szemöldök megemel, de még nem tudja eldönteni, vívódik…

Szólni akarna, de nem, inkább megkóstolja még egyszer…

Ezt már gyorsabban tünteti el…

Szólni ismét nem szól, csak eszik. Szépen, békésen.

Itt már hátradőlhetünk, kezünket fonjuk keresztbe a mellünk előtt, és egy kicsit, de csak egy kicsit vigyoroghatunk is.

Na, ki a király?

Forrás: MNO