Nyomtatás
Találatok: 1109
elkobzott vadászfegyverekAz orvvadászok ma már több csapatban, összehangoltan mészárolják az erdők vadállományát. A tervezett új Btk. szerint akár hat évet is kaphatnak.

Szigorodik az orvvadászat büntetése - az új Büntető törvénykönyv szerint már bűncselekmény lesz, vagyis több év börtönnel is sújtható. A vadászok azt mondják: az utóbbi időben jelentősen megszaporodott a vadorzók száma, ráadásul egyre brutálisabb módszerekkel ejtik el az állami tulajdont képező vagy akár védett állatokat.

A tragédia az, hogy az orvvadász ma már nem egyedül megy ki az erdőbe, hanem csapatban, ez pedig nehezíti a bűncselekmény felderítését – nyilatkozta a Kossuth Rádióban Székely István, az Országos Magyar Vadászati Védegylet jogi képviselője.

A szakember elmondta, az orvvadászatkor általában három különböző csapat működik együtt. Az első felderíti a területet, hogy megállapítsa, hol mozognak a vadak, amit mobiltelefonon rögtön jeleznek a második csapatnak. Ők azonnal kimennek az erdőbe, és meglőnek egy vagy több állatot, utána mennek tovább, nem zsigerelnek, mert ha nem kapják el őket fegyverrel a kezükben, akkor nem lehet bebizonyítani a bűncselekményt. A harmadik csapat feladata, hogy a már elejtett állatokat elszállítsa. Ezután az orvvadászok értékesítik a zsákmányt, vagy éttermeknek vagy a saját ismeretségi körüknek.

Az utóbbi években jelentősen nőtt az illegálisan elejtett állatok száma, becslések szerint az évi 300 ezer nagyvadból legalább 45 ezer az orvvadászok áldozata lesz. Ráadásul a rapsicok nemcsak lőfegyverrel, hanem a sokkal kegyetlenebb hurkolással is ejtenek el állatokat. Az erdőben kint hagyott drótcsapdákba a vad beleakad és napokig vagy akár hetekig szenved, mire elpusztul.

Az orvvadászat nemcsak állatokra, hanem emberekre is veszélyes, hiszen az illegálisan garázdálkodók csak a vad minél gyorsabb elejtését tartják szem előtt, így bárkit meglőhetnek, kirándulókat, vadőröket egyaránt. A vadhús kötelező állatorvosi vizsgálatát sem végzik el, mivel akkor lebuknának. Az orvvadászok által eladott vadhús így egészségügyi szempontból sem biztonságos. Székely István hozzátette, a rapsicok által az államnak okozott kár évente több száz millió forint, de egyes becslések szerint az egymilliárdot is elérheti.

Gáva Krisztián, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára elmondta, az új Büntető törvénykönyv szerint, aki engedély nélkül vadászik vagy ha van is engedélye, de idegen vadászterületen zsákmányol, alap esetben két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható majd. Ha valaki ráadásul tiltott eszközzel ejti el a vadat, akár három évre is büntethető. A tételek bűnszervezetben elkövetett orvvadászat esetén a duplájukra, négy, illetve hat évre nőnek. Az új Büntető törvénykönyv várhatóan tavasszal kerül az Országgyűlés elé.

Hanganyag itt!


Forrás: Hiradó