vadászgyilkosTököli gyógykezelését követően átszállították a pécsi börtönbe P. Máriót, a magyarlukafai vadászgyilkosság gyanúsítottját. A férfi a bűncselekmény körülményeiből szinte semmire sem emlékszik.

Kedden átszállították a pécsi börtönbe a tököli rabkórházból P. Máriót, a magyarlukafai vadászgyilkosság gyanúsítottját. A több emberen elkövetett emberölés gyanúsítottja azért szorult gyógykezelésre, mert kiderült, megrepedt a lépe.

A férfi ügyvédje, dr. Herke Csongor már a múlt héten azt nyilatkozta a Dunántúli Naplónak, hogy ügyfelének nincsenek fájdalmai. A tököli rabkórházban az ügyvéd jelenlétében elkezdték a férfi kihallgatását a nyomozók, az intézmény sajátos belső szabályzata miatt azonban azt nem fejezhették be. Így P. Márió kihallgatását átszállítását követően Pécsett folytatták.

– Tekintve, hogy folyamatban lévő ügyről van szó, a vallomása részleteiről nem beszélhetek – mondta dr. Herke Csongor. – Ügyfelem elismeri a bűnösségét, és a várható büntetéssel kapcsolatban nincsenek illúziói. A bűncselekmény elkövetésének körülményeire továbbra sem emlékszik – tette hozzá.

Az ügyvéd elmondta azt is, miután az emberölési ügyekben kötelező elmeszakértő kirendelése, erre P. Márió esetében is sor fog kerülni, azonban arról szó sincs, hogy védekezésük arra irányulna, hogy a férfi nem beszámítható, vagy nem volt beszámítható állapotban a bűncselekmény elkövetésekor.

Herke Csongor a tököli rabkórházban találkozott először ügyfelével. Ezt követően azt mondta, P. Márió nagyon megbánta, amit tett, és legszívesebben a megsérült férfitől személyesen is bocsánatot kérne, ha erre lenne módja.

Amint arról beszámoltunk, P. Márió március 16-án végzett Balogh Lászlóval. A természetkedvelő férfi a rendőrség szerint vadász barátjával, Lukács Zoltánnal az erdőt járta, amikor egy szarvastetemet fedeztek fel. Ezután észrevették a rapsicot is. A két férfi üldözőbe vette őt, később megálltak, és mindhárom férfi kiszállt a kocsikból. Az orvvadász ekkor elővette a fegyverét és tüzelt. Balogh Lászlót gyomron lőtte, majd amikor meglátta, hogy telefonálni próbál, visszament és átvágta a torkát. Balogh László társa futásnak eredt, tíz–tizenöt métert tett, amikor őt is hátba lőtte a tettes.

Amennyiben bűnösnek találják, P. Máriót életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik.

Otthonában lábadozik a megsebesített vadász

A súlyos sérülést szenvedett szigetvári vadász, Lukács Zoltán elhagyhatta a kórházat, jelenleg otthonában lábadozik. Lapunk megkeresését elhárította, azt mondta, nem kíván nyilatkozni. Egyik közeli rokona szerint a férfit – érthető módon – rendkívül megviselték a történtek, mivel barátját, Balogh Lászlót veszítette el és maga is súlyosan megsérült.

„Szeretné elfelejteni azt a szörnyű napot, s nem újra és újra felidézni” – mondta Lukács Zoltán rokona.

Balogh László nevét viseli ezután a magyarlukafai harcsafogóverseny, amelyre idén április 20-tól 22-ig kerül sor.

Forrás: Bama