A hírekből úgy tűnik, az északi országrészben egyre gyakrabban találkozhatunk barna medvékkel.
A nagyragadozók visszatérése hazánk területére nem új keletű: a hiúz és a farkas már megtalálta itt életterét, és könnyen lehet, hogy egyszer a medve is tartósan megtelepszik a hegyvidéken. Az együttélésnek azonban szabályai vannak. Hogy melyek ezek? Szakértők segítségével igyekeztünk feltárni.

Amióta májusban illegálisan kilőttek egy medvét Salgótarján közelében, többször észlelték a nagyragadozó jelenlétét. Június közepén egy gombászó férfi látott egyet Istenmezeje határában, majd néhány hét múlva ugyanazon a környéken még egy észlelésről számoltak be.

Ismert, ahogy a farkasok és a hiúz, egykor a barna medve is állandó lakója volt hazánknak, a települések terjeszkedése, a mezőgazdasági művelés alá vont földek, valamint az állattartó telepek biztonsága érdekében azonban a XX. század elejére jószerivel kiirtották a trianoni határokon belül. Habár a Kárpát-medencében sokfelé megmaradtak, hosszú időn át kérdés volt, hogy az egyes populációk meddig húzhatják.

Egy sor intézkedés és a környezeti hatások végül mégis azt eredményezték, hogy az utóbbi évtizedekben növekedésnek indult mindhárom faj egyedszáma, s lassan az elcsatolt részekről a farkasok, hiúzok és medvék megkezdték visszaszivárgásukat. Ami az előbbi kettőt illeti, jelenlétük mára biztos Magyarországon.

Svájcban és Ausztriában, ahol szintén újdonságnak számítanak, a hatóság és a természetvédelmi szervezetek szoros együttműködésével, folyamatos tájékoztató, felvilágosító kampányokkal törekszenek a békére, biztonságra. Időnként azonban előfordul, hogy egy-egy medve bemerészkedik a települések határ menti utcáiba vagy elragadja a birkákat. Ha nem sikerül elűzni, az embereket fenyegető egyedeket az előírásoknak megfelelően kilövik.

A medvékről itthon egyelőre kevés közvetlen tapasztalatunk van, ezért fontos tisztázni, mit jelent az együttélés ezekkel az állatokkal. Cikkünkhöz kikértük három szakértő véleményét, akik más-más szempontok alapján értékelték a helyzetet.

A természetvédő

Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője örömmel számolt be arról, hogy durván száz év óta először újra élnek medvék hazánkban. Mint mondta: még csak egy-két állandó, a határ mentén tartózkodó egyedről beszélhetünk, de a jelek szerint többen is lesznek. – Ez így természetes – fogalmazott, aztán folytatta: a Kárpát-medence ma is megfelelő élettér a különböző fajok számára. A farkas egyre gyakoribb feltűnése a medvével együtt pedig annak tudható be, hogy Szlovákiában az 1980-as évektől bizonyos ragadozók csak szigorú korlátok között vadászhatók.

A hiúz és a farkas magyarországi állománya egyébként 5-10 állandó példányra tehető, a medve populációja ismeretlen, de bizonyosan több téved át a határon, és többet lőnek ki közülük, mint amennyiről hallunk – jegyezte meg a programvezető.

A WWF munkatársa szerint a nagyragadozók jelenléte természet- és erdővédelmi szempontból előnyös, hiszen segítenek az erdei életközösségek működtetésében, a nagyvadállomány (vaddisznó, őz, szarvas) selejtezésében, valamint megszabják annak térbeli elhelyezkedését, és ezzel csökkenhet a vadkár mértéke. Ráadásul Gálhidy úgy véli, hogy a farkas, a medve és a hiúz jelenléte növeli egy adott térség turisztikai vonzerejét.

Cáfolandó a rémhíreket, a szakértő hangsúlyozta: a farkas és a hiúz gyakorlatilag veszélytelen ránk nézve, és bizonyos ésszerű szabályok betartása mellett a medvékkel sem lehet gond. A tapasztalati példák alapján nagyon ritka, de előfordulhat, hogy a medve veszélyessé válik, olyan szokásokat vesz fel, amelyek miatt elkerülhetetlen lesz a kilövése – ismerte el a WWF munkatársa, de gyorsan leszögezte: ezek az esetek a kivételek. Míg a szabály az, hogy a medve, a farkas és a hiúz egyaránt védett állat, elejtésük bűncselekmény.

A biológus

A medve megjelenése egyáltalán nem új keletű, hosszabb ideje rendszeresen felbukkantak nálunk egyedek – mutatott rá a Gödöllői Szent István Egyetem Vadvilág-megőrzési Intézetének docense. Szemethy László szerint a gyakoribb észlelések egyrészt az állományszám növekedéséhez vezető természetvédelmi intézkedéseknek, másrészt annak tudhatók be, hogy a Tátrában a viharok megtizedelték az erdőket, emiatt a medvék élőhelye részben megszűnt. S míg a farkas vagy a hiúz kifejezetten visszahúzódó, a medve jól tűri az embert, könnyen alkalmazkodik.

Mindebből viszont nem következik feltétlenül az, hogy a medvék is stabilan megtelepszenek hazánkban, ami egyébként nem lenne haszontalan, hiszen mint ragadozó, hozzájárulhatna a zsákmányállat-állomány minőségének javulásához – jegyezte meg a biológus.

A gödöllői egyetem docense egyébként nem lát okot a pánikra. Mint mondta, a konfliktusok bizonyos szabályok betartásával könnyedén elkerülhetők.

– Ha az erdőben például csak a kijelölt utakon közlekedünk, zajt csapva, akkor nagy valószínűséggel nem találkozunk majd medvével. Ugyanígy érdemes kerülni a vadkempingezést, arra pedig mindig ügyelni kell, hogy ne szórjuk szét az ételt, mert az odacsalogatja a medvét. Ha összeakadnánk eggyel, akkor hagyjunk hátra mindent – főleg a hátizsákot, amelyben az elemózsiánk van –, és szépen lassan hátráljunk – sorolta tanácsait Szemethy László.

A docens kiemelte, hogy az egyedül veszélyeztetett csoport a külterjes állattartókból áll, mivel a nyájak könnyű prédául szolgálhatnak a nagyragadozóknak. Ha azonban estére erős kerítés mögé zárják a jószágot, amit kimondottan erre a célra tenyésztett házőrzők (komondor, kuvasz, kaukázusi medveölő) védenek, azzal megelőzhető a baj.

Szemethy László hangsúlyozta, hogy minden állatot a helyén kell kezelni, így a medvét is tisztelni kell. Ugyanakkor a velük kapcsolatos rémtörténeteknek nem szabad felülni: a medve sokkal jobban fél az embertől, mint fordítva. Éppen ezért ritkák a támadások. Egy vaddisznó, főleg a malacait féltő koca adott körülmények között sokkal veszélyesebb lehet – fűzte hozzá a szakértő.

És a vadász

Egészen addig, amíg egy-egy, a határon áttévedt példányról beszélünk, viszonylag egyszerű a helyzet, ha viszont az országban mintegy nyolcszáz medve él, mint Szlovákiában, akkor egészen más a képlet – derült ki az északi szomszédunknál működő vadászati kamara főtitkárának szavaiból.

Suba Imre előrebocsátotta, eddig sem lőtt és ezután sem akar medvét lőni, tehát nem a vadász beszél belőle, s ennek igazolására felhozott egy példát a közelmúltból: „Nálunk tilos medvére vadászni, csupán a közveszélyes egyedeket lehet szakhatósági engedély birtokában kilőni. Viszont a vidéki emberek egyre kevésbé érzik magukat biztonságban, ezért nemrég petíciót írtak a kormánynak, amelyben azt kérik, a populáció szabályozására állapítsanak meg éves vadászati kvótákat.”

Sok jel mutat arra, hogy Szlovákiában a földek eltartóképességét meghaladó a medvelétszám. Suba Imre szerint egy-egy medvének harmincezer hektárnyi vadászterülete van. Az idősebb példányok általában békések, de a fiatal, birtokukat kereső, vándorló egyedek kiszámíthatatlanok.

– A vadászok körében végeztünk egy felmérést. Ebből kiderül, hogy 35 találkozásból 15 végződött támadással – idézte fel a statisztikát Suba Imre, majd folytatta: a közhiedelemmel ellentétben a medve egyáltalán nem lomha állat. A 15 esetből csak kétszer nyílt alkalma a vadásznak figyelmeztető lövést leadni! Ezzel szemben a farkasok korlátozott számban vadászhatók, elterjedésük és életmódjuk miatt pedig sokkal ritkábbak a konfliktusok. Időnként a pásztoroknak gyűlik meg velük a bajuk – tudtuk meg a kamarai főtitkártól.

Suba Imre leszögezte: mindez nem azt jelenti, hogy a medve valami irtani való, kártékony vagy félelmetes vad lenne. Pusztán arra akart rámutatni, hogy komoly felelősséggel jár a nagyragadozók jelenléte egy adott országnak. Minden esetben mérlegelni kell, fel vagyunk-e készülve a fogadásukra. A környezetvédelemről híres Németország például 2006-ban került válaszút elé, és nemmel felelt e kérdésre, így fájdalmasan bár, de kilőtték a több mint száz év után feltűnt első barna medvét, Brunót.

Forrás: MNO