A gazdasági válságnak köszönheti létét számos barna medve Bulgáriában, ugyanis a kedvezőtlen anyagi körülmények között, a vadászok nem engedhetik meg maguknak, hogy több tízezer eurót fizessenek egy-egy elejtett óriás után.
Aki vet, az aratni is szeretne. A Ják környékén gazdálkodók viszont egyre elkeseredettebbek: azt mondják, több energiát fektetnek a vadkár elleni védekezésbe, mint a termelésbe.
A gyerekek rettegnek iskolába vezető úttól: a kemény tél előrehaladtával egyre gyakrabban látogatnak be a hegyvidéki falvakba az éhező farkasok Kárpátalján.
Már három éve, hogy megalakult a Maroslelei Földtulajdonosok Vadász Egyesület, és már harmadik alkalom, hogy bált is rendeznek a vadászok, hogy ezzel is megünnepeljék a korábban elért eredményeket.
Megzavarja a vadak élőhelyét a fejlesztés: a GYSEV Szombathely-Szentgotthárd közötti vasútfejlesztése, valamint a 86-os főút új nyomvonalának kialakítása is beleszól Vas megyében az állatok mindennapjaiba.
– Színes programkínálat a Sólyomfalvi Vigasságon, – Kihelyezett őztrófea-bírálat Veszprém megyében, – Vadgazdálkodási konferencia az Országos Vadásznapon – A Simontornyai Vár múltja és jelene, – Erdő Ernő bácsi meséi – A barcogás, – Vadvilág – Lecsengő gímszarvasbőgés, induló dámbarcogás