medvékA barnamedve (Ursus arctos) nem is olyan régen még óriási területen élt, és — akárcsak a farkas — az egész északi féltekén előfordult. A barnamedve Ázsiából származik — Kínában a középső pleisztocén óta van jelen —, Európába csak a felső pleisztocénben vándorolt át (pontosabban a korszak közepén), vagyis körülbelül 150 000 évvel ezelőtt, amikor még együtt élt a barlangi medvével. Kelet felé vándorolva a pleisztocén kori barnamedve eljutott az Újvilágba is, kihasználva a Bering-szoros akkori átjárhatóságát.

Ezt igazolják a felső pleisztocénből származó, Alaszkában talált leletek. Innen lassan-lassan elterjedt egész Észak-Amerikában. E faj két alfaja a grizli (Ursus arctos horribilis) és a kodiak (Ursus arctos middendorfi).

Bundájának színe széles skálán változik, a szürkésbarnától egészen a sötétbarnáig vagy a majdnem feketéig. Némely medvéknél, főleg a fiatalabbaknál, gallérszerű fehér örv is megfigyelhető, amely legtöbbször a korral eltűnik, de van, amelyiknél megmarad. Valójában nem is gallérról van szó, mert nem veszi körbe az egész nyakat, hanem több fehér foltról. A leggyakoribb szín a barna, ahonnan a faj neve is származik: barnamedve. A szőr hosszúsága évszakonként változik, decembertől április-májusig a leghosszabb, július és szeptember között a legrövidebb. A téli szőrzet 8—9 cm a háton és 10—12 cm a marnál. Nyáron rövidebb (a háton 4—6 cm). A szőrzet sűrűsége is évszakonként változik, a hónaljában ritkább.

A nyílt terepen (megfigyelés vagy vadászat közben) a hím és nőstény egyedeket nem lehet megkülönböztetni, hacsak nem követik a bocsok az anyamedvét. A nemek közötti arányt illetően, az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, több a hím.

A barnamedve élettartama 30—35 év, de az életkor meghatározásánál nincsenek megbízható kritériumok. A méret és fogazat alapján csak a következő különbségeket tehetjük: medvebocs, fiatal medve, középkorú medve, öreg medve.

Amikor megzavarják, a pfújhoz hasonló hangot hallat, erre mondják: leköpte a medve. Ha evés közben zavarják, dörmög, ha kutyák támadnak rá vagy golyó éri, ordít. Az anyamedve és bocsai között létezik egy kommunikációs hangrendszer, ami leginkább röfögéshez hasonlít. Az érzékek közül a szaglása és a hallása a legfejlettebb, a látása kevésbé.

Karmai hosszabbak a mellső végtagokon. A medve hátsó lábát az elülső nyomába rakja. Természetesen egy öreg medve nyomai nagyobbak, mint egy fiataléi, de lehetnek kivételek is. Az ürülék biztos jele annak, hogy a medve áthaladt a területen, annak mennyisége az állat nagyságára utal, míg színe és a benne lévő emésztetlen anyagok (bükkmakkhéj, málna- vagy szedermagok stb.) az elfogyasztott táplálékról árulkodnak.

Helyváltoztatása rendesen, lépésben történik, olykor nyargal, ritkán üget. Bár nehézkes állatnak tűnik, elég jól és kitartóan szalad.

Romániában a medve elterjedési területe 2,8 millió hektár, ami magában foglalja a Kárpátok egész láncolatát Máramarostól egészen s Kelet-Bánságig, a Nyugati-Szigethegységet is beleértve. Előfordulása nagymértékben függ a terület nyugalmától, a tápláléktól és a barlangnak megfelelő helyektől, beleértve a cserjéseket is, ahol nappal menedéket talál.

A medve a nagy kiterjedésű, háborítatlan, ember által kevésbé vagy egyáltalán nem látogatott erdők lakója. Barlangját, vackát sziklák, illetve a szél által kidöntött fák védelmében rendezi be. Ha ősszel a hegyekben nem talál elegendő táplálékot (bükkmakk, berkenye), 500—600 m magasságig leereszkedik az emberi települések közelébe, vadalmát és vadkörtét keresve, sőt, a gyümölcsösökbe is bemerészkedik. Miután ez a táplálékforrás is elfogy, visszahúzódik a hegyekbe. Előfordulási területe tehát időszakosan változhat, kiterjedhet. Ahhoz, hogy a medve megmaradjon egy adott területen, fontos, hogy a menedéke közelében megfelelő táplálékot találjon. Ragaszkodik megszokott élőhelyéhez. Azokban az években, amikor a bükkösökben bőséges a termés, keveset változtatja helyét. Napközben megpihen a cserjésekben, míg éjszaka bejárja az erdőt táplálékért, lemegy a patakhoz inni. Ha nem zavarják meg, akkor jól tartja váltóját.

Szaporodása

Az ivarérettséget hároméves korában éri el, erről azonban a tudósok véleménye megoszlik. A nőstény medve négy-öt évesen ellik először. A hímek ennél is később válnak ivaréretté. Szabó László szerint a nőstény medve három és fél éves korára ivarérett, de az első vemhességek eltolódhatnak 1—2 évvel. A hímek ugyanebben a korban válnak ivaréretté, de a párért való versengés miatt a párzásra legtöbbször csak egy-három év múlva kerül sor. Fogságban hamarabb ivaréretté válnak. A párzási időszak áprilistól júniusig tart, ritkán elhúzódhat. Ilyenkor a medvék nap közben is láthatók. A vemhesség ideje 7—8 hónap, a nőstény január-februárban hozza világra általában két bocsát, ritkábban három-négyet, a bocsok 28—35 napos korukban nyitják ki a szemüket. A fiatal, kisebb testű medvék általában egy utódot hoznak a világra.

Az ellés pillanatában a bocsok az anya méreteihez viszonyítva kicsik, 20—25 cm hosszúak, tömegük 400—500 gramm, ha pedig több születik, 300—350 grammosak.

A bocsok másfél-két évesen válnak önállókká. Az anyamedve nem párzik, amíg a bocsokkal jár, ami azt jelenti, hogy legjobb esetben kétévente ellik. A természetben megfigyeltek már három- vagy négyévente ellő anyát is. Körülbelül két éve nyáron Bölön körül többször láttam egy öt egyedből álló medvecsapatot. Soha nem jelentek meg napvilágban, és nem is láttam őket 70—80 méternél közelebbről, de szürkületben is észrevehető volt a két fiatal medve, az anyamedve és a bocsok méretbeli különbségei. Mivel a bocsok egy része már az első hónapokban elpusztul, a medve nem szapora állat. A kicsinyek gyorsan növekednek: egyéves korukra elérik a 25—50 kg-t, míg kétéves korukban már kb. 100 kg-osak. Faragó szerint testtömegük kétévesen 30—35 kiló, és a harmadik évben érik el az 50 kg-ot. A későbbiekben 10—15 kg-os gyarapodás mutatható ki, ami kb. 15 éves korig tart. Növekedésüket mindenképp a táplálék befolyásolja. A medve nem társas lény, magányosan él, kivéve a bocsokat vezető anyamedvét.

Tápláléka

Mindenevő állat ugyan, de tápláléka túlnyomórészt növényi eredetű.

Szlovákiában folytatott 25 évi vizsgálat alapján kimutatták: a medvék táplálékának zömét, 86,3 százalékát a növényi táplálék, míg 13,7 százalékát állati eredetű élelem teszi ki. Tavasszal füvet, nyáron erdei gyümölcsöket, gabonaféléket fogyaszt. Ősszel főként tölgy- és bükkmakkot. Mivel ezek a fafajok négy-hét évente hoznak bőséges termést, bükk- és tölgymakk hiányában a medve leereszkedik a domboldalakra, ahol vadalmát és vadkörtét keres, esetleg a gyümölcsösökben okoz károkat. Ősszel, miután a juhnyájak elhagyják az esztenákat, a környező legelőkön a medvék kezdik legelni a bőséges sarjút. Gyökereket, zabot és a zsenge kukoricát is eszik a medve, de kedveli a gombákat is. Állati eredetű táplálékként hangyabábokat, gilisztákat, rovarokat eszik, felforgatja a köveket és a kidőlt fatörzseket, úgy keres ennivalót. Mézet is fogyaszt, nemcsak vadméhektől, hanem a házi méh kaptáraiból is. Nagy károkat okozhat a méhészeknek.

Külön problémát jelentenek az úgynevezett húsevő medvék. Megtámadják a hegyekben legelésző háziállatokat: juhokat, szarvasmarhákat, lovakat, szamarakat és disznókat is. Azok a medvék, amelyek nem húzódnak be a barlangokba, télen vaddisznókat, őzeket, szarvasokat ejtenek el. Úgy tűnik, hogy háziállatokban csak azok a példányok okoznak nagyobb károkat, amelyek megismerték a hús ízét, és rászoktak arra. Ezért megkérdőjelezhető, hogy célszerű-e az (élő vagy dög) állati csalétekkel történő vadászat. Tény, hogy az utóbbi időben mind nagyobb kárt okoznak a medvék az állattartó gazdáknak, ami egyre gyakrabban vált ki tiltakozást a lakosság köré­ben. Ez ügyben jelentős a pásztorok felelőssége is: az éjszakára az erdőben maradt, eltévedt marhák kísértést jelentenek a medvéknek. Ha a húsevő medve nem talál egész évben elegendő mennyiségű állati eredetű táplálékot, nem válik teljesen húsevővé, hiszen arra kényszerül, hogy növényeket is fogyasszon.

A medve ízig-vérig éjszakai állat. Sötétedés után indul táplálékszerzésre, és még virradat előtt visszatér pihenőhelyére. Napközben és a párzási időszakban is a nyugodt helyeket kedveli.

A medve ismert szokása, hogy télen, amikor vastag hóréteg lepi be az erdőt, behúzódik a barlangjába. Ennek egyik oka, hogy nagyon nehéz, sőt, néha lehetetlen elegendő mennyiségű táplálékot találnia: a megmaradt növényeket hó fedi, az állati eredetű táplálék pedig kevés. Barlangja egy szikla- vagy földmélyedés a hegy oldalában, de menedéket talál egy nagyobb átmérőjű fa odvában, egy halom kidöntött fa között vagy akármilyen más, déli fekvésű, napos, széltől védett helyen, ahol a közelben víz található. Vackát mohákkal, levelekkel, száraz fűvel, fenyőágakkal béleli ki. Évente két-három hónapot tölt itt, a tél hosszúságától és a hóréteg vastagságától függően. A vemhes nőstény általában hamarabb behúzódik barlangjába, hogy előkészítse azt az ellés időszakára. Ha teheti, úgy választja ki, hogy tavasszal jó táplálkozóhely legyen a közelben, mert a tél és a bocsok szoptatása akkorra legyengíti.

Ha bőséges a bükk- és a tölgymakktermés, vagy elég vékony a hóréteg, akkor a hím csak később vagy egyáltalán nem tér be a barlangba. Az időjárástól függően a medve március-áprilisban hagyja el téli tartózkodási helyét.

A barnamedve viselkedése

Az etológia fiatal tudományág, amelynek elméleti alapjait még alig rakták le. Éppen ezért nem meglepő, hogy a Kárpátokban élő barnamedve etológiájával kapcsolatban elmaradtak bizonyos szisztematikus kutatások. A szakirodalom áttekintése után kiderült, hogy mostanáig nem készült tanulmány a Romániában élő barnamedvék viselkedéséről. A negyvenöt közlésből, amely Romániában 1853 és 1983 között megjelent, csak két dolgozatban található közvetlen utalás az etológiára, illetve a romániai barnamedve viselkedésére. Éves mozgáskörzete 20—30 km, de találtak már megjelölt példányokat a jelölés helyétől 60 km-re is. A medve viselkedését befolyásolják a környezeti tényezők (hőmérséklet, hó stb.), és az anyának is fontos szerepe van a bocsok viselkedésének alakításában.

Ezek után elmondhatjuk, hogy a romániai vadászati szakirodalom sem rendelkezik a barnamedve etológiájára vonatkozó tanulmányokkal és kutatásokkal.

A medvék viselkedését az utóbbi években Észak-Amerikában, pontosabban Kanadában és Alaszkában vizsgálták, jelentős eredménnyel. Részletes tanulmányok készültek az észak-amerikai kontinensen élő őshonos medvékről (kodiák, grizli, baribál) és az északi sarkvidéken élő jegesmedvéről. Telemetriai méréseket végeztek: bénító injekciók segítségével befogtak egyes példányokat, ezekre rádióhullámokat kibocsátó adókat szereltek, majd szabadon engedve őket követték napi útjukat, tevékenységüket. A kibocsátott jelek ütemének és erősségének függvényében hosszabb időn keresztül is (hetek, hónapok, évek) meg lehetett állapítani az állat nappali és éjszakai tevékenységét. Néhány szerző olyan érdekes részletekkel szolgált, amelyek a barnamedve viselkedésének tanulmányozásakor is felhasználhatóak. Elsősorban a medve hibernálási szokásait (lényegét és hatásait) írja le saját kutatásai és más szerzőktől átvett adatok alapján. Szerinte a hibernálás az állati szervezet alkalmazkodása az élőhelyen uralkodó nehéz időjá­rási körülményekhez.

Forrás: Háromszék.ro

0
0
0
s2smodern
powered by social2s