a sólymászokNapok óta éppenhogy a 0 fok felett ingázott a hőmérő, és az eső is többször esett a héten, a reggel azonban a vártnál jóval enyhébb volt a „balmazújvárosi kalapos” műhelyéből kilépve. Eddig ez a hét legmelegebb reggele – állapítottuk meg, majd a fantasztikus rántotta után útnak indultunk a település temploma elé, hol már vártak ránk a vadászok.

Nem akármilyen napra virradt ugyanis, hisz egy vadászatot kívántunk megörökíteni egy közszolgálati televízió számára. Ráadásul nem akármilyen vadászatot. A cél első sorban mezei nyúl és fácán elejtése volt, másodsorban olyan dúvadak kerülhettek a terítékre, mint a szarka, a szajkó a dolmányos varjú, vagy épp a róka. A fegyver azonban nem puska volt.

Ezen a hétvégén a tradicionális vadászati módoké volt az egész szombat és a vasárnap délelőtt. Nyolc íjásszal, három solymásszal, két agárral, és néhány hajtóval indultunk el a hajtani kívánt terület peremére, hol már a darvak hangos „grú”-zása várta a zöldruhásokat.

Amikor három hagyomány eggyé forr

vadász íjászokGyors eligazítás után a csapat egyik része vonalba állt, négy íjász pedig előre sietett leálló pozícióba, hogy bevárja a felé hajtott vadat. A két sólymon ekkor még szemfedő volt, ők csak később kerültek bevetésre, így mindössze egy harris állt vadászatra készen. Gazdája mellett egyetlen kakukktojásként gyönyörű német vizsla haladt. Az agarak ezen a napon csak keveset dolgozhattak, hisz mindössze a teljesítményvizsgájuk elvégzése miatt lehet velük vadászni, máskülönben sajnos egy még tiltott módszerről van szó.

„Hajtás indul” – kiáltotta a fővadász, s elindult a hajtósor. Hideg szél fújt, körülöttünk darvak szálltak, kicsit távolabb egy tanya emelkedett ki a hortobágyi pusztából.

Az egyik solymász mellett hirtelen egy nyúl kelt fel, s szaladni kezdett mögöttünk. Nem kellett sokáig várni, már lendült a kéz, repült is a harris a nyúl után – nagyjából ötven méter után aztán valamiért meggondolta magát, s futni hagyta a prédát, elszállt egy távolabbi fára, és ott is maradt egy darabig. Gazdája próbálta lehívni, de egy ideig ez sem sikerült.

A hajtás időközben tovább indult, s bár több nyulat is láttunk, mind majd száz méterre keltek, így az íjászoknak esélye sem volt. Húsz-huszonöt méter az ideális ezzel az ősi fegyverrel.

Sokáig nem történt semmi, mindössze egy-egy nyúl rohant el a távolban, lőni sem lehetett, a harris sem repülhetett. A délelőtt végén aztán egy Felvidékről érkezett solymász is csatlakozott a csapathoz, ki meghozta a szerencsét is, hisz egy nem messze szaladó nyúlra megindulhattak az agarak. Hatalmas üldözés kezdődött, s végül meglett az első elejtett vadunk a kutyáknak köszönhetően.

Tovább indulva aztán egy-két lövés is volt, de több nyulat a déli pihenőig nem sikerült ejteni. Ilyen ez a vadászíjászat – nyugtáztuk, hisz mint megtudtuk, nagyjából minden tizedik lövés eredményes, s eddig csak 2-3 nyúlra lehetett megfeszíteni az íjat.

Héja-hajsza

Egy kis pogácsa- és teafogyasztás után aztán folytatódott a vadászat, mely közben újabb madarak érkeztek két drótos magyar vizslával. Egy újabb harris – így már a felvidéki szárnyassal együtt három volt belőlük – és egy termetes héja.

Utóbbinak csak egy hajszálon múlott, hogy nyulat fogjon. A bal szélen haladtunk egy kis nádcsíkkal fedett csatorna mentén, a két vizsla pedig fel alá járt vadat keresve. Egyszerre aztán egy nyúl vágódott ki szinte a solymász lába alól, ki már hajította is utána a héját. Annak persze nem kellett kétszer mondani, üldözni kezdte a prédát, és húsz méter után rá is csapott – a nyúl azonban egy bukfenc után tovább tudott rohanni. A madár persze nem adta fel, ismét nyomába eredt, s megint sikerült elkapnia. A nyúl azonban megint szemfüles volt, és ki tudott szabadulni, mely után már a héja is megfontolta a kergetést, és abba is hagyta – a préda megmenekült.

Repül a nyílvessző, ki tudja, hol áll meg…

vadász íjász teljes felszerelésselNem sokkal később ráfordultunk az utolsó pár kilométeres egyenesre, hol már a sólymokat is kipróbálhatták. Ez a madár ugyanis nem kézről indul, hanem a levegőben kering, míg meg nem látja áldozatát, s a magasból csap le rá. Így is történt, a solymász felengedte a madarát, az azonban a szabadság ízére ráérezve eléggé eltávolodott. Messze csak annyit láttunk, hogy valamire próbál lecsapni. Hogy mire, azt először nem tudtuk, majd az egyik vadász elkiáltotta magát: „vedd ki a tollat a kalapodból, arra megy!”. Hangos nevetés kezdődött, majd megindult a hajtás.

A sólyom még távol volt, mikor a nemét vizsla egy fácánt vert fel a nádasból, ami aztán kakatolval kezdett menekülni. Erre persze felfigyelt a néhány száz méterre keringő sólyom is, s hatalmas hajrába kezdett, hogy elérje a menekülő madarat. Már utol is érte, rávágnia azonban nem sikerült, mert a fácán elérte a következő nádast, s ott menedékre találhatott.

Néhány perc múlva aztán újabb izgalmakat élhettünk át. Hasonlóképpen a nádasból egy mezei nyúl ugrott ki a vizsla közbenjárása révén, s megiramodott a legelőn keresztben előttünk. A sólyomnak csak ennyi kellett, máris üldözőbe vette, sőt, közben egy agár is megiramodott a préda nyomában. A madár a magasból félelmetes sebességgel zúgott rá a nyúlra, azonban az tovább futott – a sólyom hibázott. Közben már a nyomában volt az agár, de ezek után eltűntek a nádas mögött.

A kutya csak néhány perc múlva tért vissza, nem sikerült elkapnia a nyulat, sem vér, sem szőr nem volt a szája szélén – a nyúl megmenekült. Legalábbis egy darabig, ugyanis a magaslesen ülök végig látták az eseménysort, azt is, ami a következő kis időben történt.

„Kutyát! Kutyát! Megvan a nyúl” – hallatszott a nádasból, s hosszú feszült várakozás után kiderült, valóban megvan a következő zsákmány, ezúttal az íjászoknak köszönhetően. A vessző talált, s a nyúl a terítéken végezte – mint később kiderült, a sólymot és az agarat még megtréfálta, a magyarok nyilát viszont nem tudta.

Az öröm tehát megvolt, végre az íjászok közül is sikerült nyulat ejteni a mai sovány napon. A boldog zöldruhás pedig elmondhatta magáról, meglőtte élete első nyulát íjjal.

Sólyom szárnyán érkezett a halál

A nap végére még egy kis tavacskát is meglátogattak a vadászok, hol száz számra robbantak szét a kistestű csörgőrécék a levegőben. A sólyom körülöttük cikázott, ám jó taktikának bizonyult, hogy csapatban maradtak, így sokáig eredménytelen volt a ragadozómadár hajszája. Próbálta kiválasztani a leszakadókat, lassabbakat, de a tömegben ez nem volt túl eredményes. Egészen addig, míg egy fácán nem került elő.

Egy szempillantás alatt mögötte termett a sólyom, a levegőben rávágott egyet hátulról, a fácán pedig nyílegyesen lezuhant – szinte rögtön el is pusztult.

Fantasztikus látvány volt, ahogy az erő és a gyorsaság egy szempillantás alatt hatásossá vált. A sólyom rászállt a prédára, s elkezdte tépni a szőrét, míg gazdája meg nem érkezett, s a kezére nem parancsolta a madarat.

A nap utolsó fél órájában újra rengeteg nyúlhoz volt szerencsénk, lövés is akadt egy-kettő, de több vad már nem esett. A terítéken végül egy fácán és két nyúl pihent. Mindenki nagy örömére, mindhárom tradicionális vadászati mód sikeresnek bizonyult. A vadászat lezárásaképpen a fiatal férfit, ki első nyulát ejthette el a kissé borús, de izgalmas napon, elfenekelték, s ezzel hivatalosan is nyúlvadásszá avatták.

Forrás: Szent Korona Rádió / Gribek Dániel

 

 

0
0
0
s2smodern
powered by social2s