
A 10 éve tartó projektben a szarvasok mozgását, szokásait vizsgálják - már eredmények és bővítésre vonatkozó tervek is vannak.
A kutatást a Nyugat-magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási Intézetének szakemberei végzik dr. Náhlik András egyetemi tanár, professzor irányításával a Zalaerdő Zrt. területén, a cég munkatársainak segítségével. A korábban az oktatási tárca és a vadgazdálkodási alap által pályázaton keresztül finanszírozott projekt ma már önerőből gördül tovább, célja, hogy a modern technológia segítségével kiderítsék: mekkora a szarvasok mozgáskörzetének nagysága, s hol, milyen jellegű táplálékot részesíte-nek előnyben az állatok. A nyomkövető rendszer lényege, hogy egy teljes éven át a szarvas nyakára rögzített jeladó a műholdak segítségével folyamatosan, újra meg újra beméri, meghatározza önmaga helyét és tárolja a koordinátákat. Így anélkül követhetik az állatok mozgá-sát, hogy zavarnák őket. A kapott adatok térképen jeleníthetők meg, s leírhatók velük a faj élőhely-használati szokásai.

A docens jelezte: nagyon szeretnék még egy öreg bikára is felszerelni a nyakörvet, ami főleg a bőgés idején adna fontos adatokat."Eddigi adataink azt mutatják, hogy a tehenek éves szinten 3000 hektárt használnak, míg a bikák öt-hatezret" - folytatta a szakember. "Ez hatalmas terület, ám az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a nagyobb mozgást elsősorban az élelemszegény téli időszakban produkálják az állatok, amikor kevesebb táplálék áll rendelkezésre. A bikák nyári területe Zalában olyan 1300-1500 hektár, a teheneké ennél is szűkebb."
A szakember hozzátette: szeretnék tovább növelni a kutatásba bevont állatok számát, hogy szélesebb merítésből biztosabb adatok álljanak rendelkezésükre. A kapott eredményekből egyébként arra is iránymutatást kaphatnak, hogy a vadkárt hogyan mérsékeljék, hiszen kiderül, hogy a szarvasok mely időszakban járnak rá inkább a vetésekre, s akkor milyen növényfajokat részesítenek előnyben. Ez a mezőgazdáknak lehet fontos információ a vetésszerkezet összeállításához.
Forrás: Zalai Hirlap