A múlt héten beszámoltam egy tanulmányi utamról, melynek keretében a Börzsöny erdeiben néztük meg érdekességeket, s ott tekinthettük meg a tanultakat gyakorlatban is. Tegnap erdészeti alapismeretek elnevezésű tárgyunknak köszönhetően találtuk magunkat az erdőben, méghozzá a Pilisi Parkerdő Zrt. Pilisszentkereszti Erdészetében.

A Pilisi Parkerdő Zrt. területei Pest és Komárom-Esztergom megyékben a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi, a Gödöllõi-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén fekszenek, de a Budai-hegység tekintetében is ők döntenek, ezeket az erdőket is ők kezelik, és így a főváros környéki kirándulók talán leggyakrabban ezzel az erdészettel találkoznak. Területe mintegy 65 000 hektár.

Régóta ismerem ezt a területet, hisz néhány éve itt lakom a közelben, s gyakran járok fel az erdőbe. Gyönyörű tölgyesek, nyáron is kellemesen hűvös bükkösök, madárdal, sok csodálatos élmény és emlék. Ezt jelenti nekem a terület.

Első megállónk a tanulmányi út kapcsán maga Dobogókő volt. Nagyon gyakran járok ide családdal, barátokkal. Itt egy cseres-kocsánytalan tölgyest néztünk meg először, melyben elegyfajként gyertyánt is nagy számmal találtunk, de egy-egy virágzó gyümölcsfa is megbontotta az egyébként sem csúnya képet. Több felé sárga virágzatú tavaszi kankalint lehetett látni, de ibolyában sem volt hiány. Gyönyörű ilyenkor az erdő, hisz a legkülönfélébb nyíló, tündöklő vadvirágokkal találkozhatunk. Néhol még pettyegetett tüdőfüvet is találtunk. Ezt a növényt nagyon könnyen fel lehet ismerni kékes, lilás virágzatáról és jellegzetes fakó foltokkal tarkított leveléről. Ugyancsak nagyon jellemző rá, hogy egy tövén gyakran mindként színváltozatú virág megfigyelhető, s azoknak különböző árnyalatai is.

Itt még egy levágott területet is megtekintettünk, hol már szépen fejlődtek az új csemeték. Ez kerítéssel volt körülvéve azon céllal, hogy a vad ne tudjon bejutni a fiatal fákhoz, s ezáltal ne tehessen bennük kárt. Ugyanakkor a kerítés talán két méter magas lehetett, ami számomra bizonytalanná tette azt, hogy valóban hatásosan visszafogja-e mondjuk a szarvast, hogy bejusson a területre, ugyanis ezt a magasságot minden gond nélkül ugorja meg.

Következő megállónk egy fiatal bükkös volt, melynek jellegzetessége a magas tőszám. Ezeket a területeken hamarosan ritkítani fogják az állományt, hisz abban az esetben, ha az összes fiatal fát meghagynák, lassabban fejlődnének az értékes egyedek. Így megfelelő területet lehet számukra biztosítani, kapnak majd elég fényt és elég tápanyagot, azzal pedig szinte maximalizálni lehet a növekedést.

Mindezek után egy már vágásérett erdőbe vezetett az utunk, hol szálaló vágást végeztek és végeznek. Ennek a lényege, hogy nem egyszerre vágják ki az összes fát a területen, hanem kiválasztanak egy-egy egyedet, azokat kiveszik, a többit hagyják, és mindezek mellett az is fontos, h természetesen újul meg az erdő. Láthattuk is, hogy nagyon szép csemeték nőnek alul, s elég sűrűn vannak, így a módszer igen hatásos. Ezen kívül vezetőnk elmondta, hogy a vadnak is igen jót tesz ez a művelési módszer, hisz egyrészt ezen területek biomasszája igen jelentős, tehát sok táplálékot talál az állat, ezen kívül pedig ebbe a sűrűben nyugalomra is lelhet.

Ezek után megnézhettünk egy Erdőrezervátum területet is, melynek célja, hogy az erdőben lezajló folyamatokat meg lehessen figyelni, melyek beavatkozás nélkül, természetesen vagy ahhoz minél inkább hasonlóan mennek végbe. Ezeken a területeken nem lehet erdőgazdálkodást, vadgazdálkodást folytatni, mindent olyan állapotban kell hagyni, ahogy azt a természet elrendezte, elrendezi. Ez pedig nagyon lényeges, hisz ezen tulajdonsága különbözteti meg egy átlagos védett területtől, hisz azokon szinte folyamatos kezelések folynak. A valódi, természetes folyamatok, a szukcesszió megfigyelése csak így, az ember tevékenysége nélkül figyelhető meg és tanulmányozható.

Visszatérve egy kicsit a lányszárúakra, ezekben a bükkösökben is több ismert növénnyel találkoztunk. Többek között az odvas keltikét, és az apró fehér virágú, örvösen elhelyezkedő levéllel rendelkező szagos mügét láttam, de harasztokat is találtam. Ezen spórások közül sok erdei pajzsikának még fel volt pödörve a levele, s látszott, hogy aránylag frissen hajtott ki a áttelelt gyöktörzsből.

A kirándulás végén egy cserkelőúton haladtunk végig, hol meg lehetett figyelni azokat a lágyszárúakat, melyekről már írtam, s melyeket korábban is láttam, de hagymás fogasírt is találtam. Ennek a növénynek a levélhónaljában kis gumók képződnek, „hagymácskák”, s innen kapta a nevét is. Ezek pedig ehetőek, olyan az ízük, mint a karalábénak. A fák törzsén csuszkák ugráltak, s az egész erdő hangos volt a madarak füttyétől. Néha egy-egy kakukk szólalt meg a távolban, de itt például a fakopáncsok dobolását egyszer sem hallottam, míg a Börzsönyben többször megütötte a fülem. Énekes rigók, erdei pintyek koncerteztek az egész erdőben, s néha a csilpcsalpfüzike jellegzetes „csip-csup”-ja is többször felhangzott.

Gyönyörű ilyenkor az erdő, és az a madárkoncert, ami megörvendezteti a kirándulót. Érdemes minél többet járni a természetben, az erdőben ezekben a napokban is, de bármikor, amikor van egy kis időnk rá. Nem mindig május elseje, és az ehhez hasonló napok alkalmasak leginkább erre, sőt. Az emberek nagy része akkor megy kirándulni, s ilyenkor már-már szó szerint tömeg van a turistautakon. Néha sétálgassunk magunkban is az erdőben, s akkor talán kapunk egy szeletet abból, amit a természet nyújthat.

Kattintson a képekre ha nagyobb méretben is meg szeretné nézni!

Gribek Dániel / Szent Korona Rádió