zselic futoversenyAugusztus végén kétféle táv, ajándékok, ebéd, programok és a somogyi erdő kincsei várja a futókat és az érdeklődőket az ötödik futóversenyen a zselici Ropolyi tónál (Bőszénfa), Kaposvár közelében.

A somogyi állami erdőket gondozó SEFAG Zrt. ötödik alkalommal hirdeti meg futóversenyét a Zselici Csillagpark festői erdőrengetegének útjain 2021. augusztus 28. napján. Az időpontra tekintettel a korábban „Nyárköszöntő” Futóversenyként ismert program az idén „Őszköszöntő futóverseny a Zselici Csillagparkban” elnevezéssel kerül megrendezésre.

A nevező sportolók két táv között választhatnak: váltóban vagy egyéniben lehet futni a félmaratoni távot, míg a futással csak ismerkedők a 3,8 km-es bátorító távval próbálkozhatnak.

Legalább 4 ponton lesz frissítés, minden nevező kap értékes rajtcsomagot és befutó érmet is. Az egyes kategóriák helyezettjei pedig izgalmas ajándékokért küzdhetnek. Idei évtől korosztályi kategóriákat is bevezettünk, illetve értékelünk, így a 12 év alattiak, a 12 és 14 év közöttiek és a 14 év felettiek külön díjazásban részesülnek, természetesen nemenként.

A megfáradt futókat vadpörkölt és langalló is várja a célban a Ropolyi tónál.

A kísérőket, szurkolókat a versenyközponttól mindössze 1,5 kilométerre lévő csillagvizsgálóban érdekes csillagászati programok várják. A korábbi években a csodálatos időjárás lehetővé tette a piknikezést és a napozást, valamint a kirándulást, az erdői kincseinek felfedezését – erre az idei évben is lesz lehetőség.

A SEFAG Zrt. célja, hogy a rendezvényen keresztül hívja fel a figyelmet az erdészek értékteremtő munkájára, a természet törékenységére és a védelmével kapcsolatos egyéni felelősségre és hogy bemutassa a somogyi erdő, s ezen keresztül a természet szépségeit.

A nevezéssel és a program részleteivel kapcsolatban további információ található a Zselici Csillagpark honlapján (https://zselicicsillagpark.hu/zselici-nyarkoszonto-futoverseny.php) és a verseny napjáig újabb és újabb részleteket olvashatnak a SEFAG Zrt. Facebook oldalán is (https://www.facebook.com/somogyierdok).

Várunk mindenkit szeretettel a somogyi erdőben!

Forrás: Sefag Zrt.