Nyomtatás
Találatok: 4797
mercedes zentrosGazdagnak lenni azért is jó, mert az ember kitalálhat bármit, pl. vehet olyan járművet, ami nincs is, de neki megcsinálják. Rendelhet a Mercedestől guruló vadászházat padlófűtéses márványfürdőszobával. Így aztán tutira eggyé válhat a természettel!

Mongóliában, az emberekben ma is benne lakozik a szabadás utáni vágy, a végtelen sztyeppéken való vadászat. Ám a napokig tartó lovaglás már nem mindenkinek jön be. Annak a két ulánbátori embernek biztosan nem, akik a Mercedestől rendeltek egy-egy Zetros lakóautót. Egyiküknek sörgyára van a másik szén és rézbányákból szedte össze az egyedi építésű gépre valót.

A különleges járművek nagyjából 11 méter hosszúak (nem pont ugyanolyanok), és össztömegük elérheti a 27 tonnát is, 16 tonnával terhelhető. A hajtáslánc megegyezik az Actros kamionokban használttal, a 7,2 literes, hathengeres dízelmotor teljesítménye 326 lóerő, de ez semmi a 1300 Nm-es nyomatékhoz képest. A járművek mind a hat kerekek hajtott és három kapcsolható differenciálzár is segíti terepen, sebességváltója kilencfokozatú.

A Zetrost eddig elsősorban tűzoltóknak és energiaszolgáltatóknak szállították, akiknek különösen rossz útviszonyok között is célba kellett jutniuk. Most azonban a felépítmény-specialista Hartmann és belsőépítész Huenerkopf cégek segítségével a mongol urak számára vadászautót faragtak belőle.

mercedes zentros fekhelyMár a vezetőnek sincs rossz dolga, klíma, CD lejátszó, érintőképernyő, bluetooth kihangosító is jut neki, az egyszerűbb tolatás kedvéért pedig kamerák vannak hátul. Az alvóhellyel felszerelt vezetőfülke mögött viszont egy kisebb lakás található.

A tervezés során figyelembe vették a sivatagban uralkodó extrém hőingadozást, ezért jó hőszigetelő képességű anyagokból épült a fülke, amely természetesen légkondicionált.

mercedes zentros konyhaBelül a 7,1 m x2,5 méteres nappalié a fő hely, de kialakítottak hálót, fürdőszobát és konyhát is. A bőr ülőgarnitúrán akár hat embernek is jut hely ülőhelyzetben, de éjszakára ággyá alakítható, a hálóban fix ágy van. Két TV-monitor is jut az utasoknak egy 40 illetve 46 colos, van műholdvevő, DVD lejátszó, komoly hifi és vezeték nélküli internet elosztó. Mindezekhez generátorok illetve a tetőn elhelyezett napelemek szállítják az energiát.

A fürdőszobát valódi márvánnyal borították és padlófűtés jár hozzá, tusoló, wc és mosdó is van benne. Ha az időjárás engedi, lehet a külső zuhanyzót is használni. A konyha is teljesen felszerelt, a hideg-melegvizes csap mellett kerámia főzőlap, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény és kávéfőző is van. Az értéktárgyak számára egy kisebb széf is található, de a puskákra is zárható szekrény vár.

Hátul külön emelőrendszert alakítottak ki, amellyel a tetőn kialakított csomagtartóra lehet feltenni a rakományt. De ennél érdekesebb a mini garázs az egyik Zentros farában, amelyben egy quad bújik meg.

A járművek árát nem közölte agyártó, de szerintünk bizonyára meghaladja az ötvenmillió forintot.

Forrás: Vezess
0
0
0
s2smodern
powered by social2s