Nyomtatás
Találatok: 2002
Az új Ford Rangert kemény teszteknek vetettük alá – a legridegebb körülmények között, szélsőséges hőmérsékleteken és a Föld legnehezebb terepein. Így biztos lehet benne, hogy bármilyen kihívás elé állítja is, nem fogja felkészületlenül érni.

Az új Rangert nemcsak mi teszteltük, hanem a világ legszigorúbb zsűrije is, akiknek köszönhetően a modell megkapta az igen előkelő: a 2013-as Év Pick-Upja díjat*. A zsűri tagjai az autós szakma vezető újságírói voltak, akik több pontot adta az új Rangernek a versenyben, mint a 2. és a 3. helyezettnek összesen.

Látható hát, hogy nem a levegőbe beszélünk, mikor azt mondjuk, hogy a megújult, továbbfejlesztett Duratorq dízelmotoroknak köszönhetően az autó erősebb, mint valaha. Segítségükkel akár 1100 kg rakományt is szállíthat, és akár 3500 kg-ot is vontathat. A fogyasztás ugyanakkor csökkent, és a motorok megfelelnek az Euro 5-ös emissziós normáknak.

Az új Ranger a legelső olyan pick-up, amely 5 csillagos eredményt ért el az Euro NCAP töréstesztjén.

Az első pick-up 5 csillagos biztonsági minősítéssel

Az új Ranger kategóriaelső biztonsági csomagja a szabványos első légzsákokon kezdve az oldal- és függönylégzsákokon, a vezetőoldali térdlégzsákon át az elektronikus menetstabilizátorig (ESP) mindenre kiterjed. Ezért lett az első olyan pick-up, amely 5 csillagos eredményt ért el az Euro NCAP törésteszten. Lopásvédelmi felszereltsége pedig hasonlóan átfogó.
A lopásvédelmi csomagnak köszönhetően bárhol nyugodtan leparkolhatja Rangerét, bármely modellváltozatot választotta.

Tudás és kényelem élvezetes összhangja

Az új Ranger műszaki megoldásaival mind a rázós terepviszonyokon, mind a nagyvárosi csúcsforgalmon úrrá lehet. Egész sor funkció gondoskodik arról, hogy a vezetés még kényelmesebb és pihentetőbb legyen.

Még erősebb – és még takarékosabb

Az új Ranger frissített és továbbfejlesztett motorkínálattal érkezik, mely még nagyobb teljesítményre képes – még alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás mellett. A takarékossággal pedig kisebb emisszió is jár: a jármű CO2-kibocsátása immár mindössze 192 g/km!

Tudjon meg többet az új motorokról és azokról a műszaki fejlesztésekről, amelyek egyszerre növelik a teljesítményt és a hatékonyságot.

Ízig-vérig pick-up

Utastere kényelmes és pihentető, de a Ranger elsősorban mégiscsak munkára termett. Kategóriavezető rakodókapacitása és vontatóképessége, valamint a mindenféle rakomány kezelését szolgáló funkciók és kiegészítők széles skálája révén valóban praktikus választás ez az autó. Az új, alacsonyabb üzemeltetési költségeknek köszönhetően pedig pénzügyileg is remek választás!

Előnyös külső, előnyös fogyasztás

Az új Ranger formája jóval áramvonalasabb. Modernebbé vált az autó külseje, de még fontosabb, hogy sokkal kevesebbet fogyaszt. Utastere kényelmesebb, mint valaha, miközben megőrzi azt az elnyűhetetlen tartósságot, ami bizony alapkövetelmény egy pick-upnál.

ERDÉSZETI TÁRSASÁGOK, VADÁSZTÁRSASÁGOK FIGYELEM!
AZ ÚJ FORD RANGER ZÖLD SZÍNBEN MÁR ÚJRA ELÉRHETŐ! 
FLOTTAKEDVEZMÉNNYEL TOVÁBBI ENGEDMÉNYEK!

Sándor Service Kft.

5310 Kisújszállás, Deák F. u. 69-75.
Tel.: 59/321-134 Fax: 59/322-300
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
web: www.fordsandorservice.hu