Nyomtatás
Találatok: 1916
Alig két hete olvashattak hasábjainkon a Mercedes-Benz legendás terepjárójának, az immár 36. évében járó G-osztálynak a várható frissítéséről illetve vadonatúj V8-as erőforrásáról, a stuttgarti gyártó máris megerősítette a hírt és hivatalossá tette a végső specifikációkat.

A modellsorozat összes tagja apró újításokkal folytatja pályafutását, azonban a legnagyobb változás kétségtelenül a G500 verziót érintette, aminek korábbi 5,5 literes szívó V8-as erőforrását az AMG GT-ből érkező kétturbós 4-literes V8-as váltotta.

A G500-ban 422 lóerőt és 610 Nm csúcsnyomatékot produkál az elsősorban sportmodellekbe szánt motor (utóbbit ráadásul igen széles tartományban, 2250-4750/perc között végig rendelkezésre állítja), aminek köszönhetően igen komoly menetteljesítményekre képes a terepjáró: az 5,9 másodperces 0-100 km/h-s sprintidő számos sport(os) autónak is becsületére válna.

Ha már a benzineseknél tartunk, a bivalyerős AMG változatok sem maradtak érintetlenül: a V8-as G 63 AMG például 27 lóerővel erősödött, ami azt jelenti, hogy mostantól 571 lóerőt állít csatasorba, amihez 760 Nm tartozik. Ezen számok ismeretében az 5,4 másodperces 0-100 km/h-s sprintidőn már meg sem lepődünk.

A G 65 AMG még erre is rátesz egy lapáttal: 6-literes, 12 hengeres erőműve (nesze neked, downsizing!) a két turbófeltöltőnek is köszönhetően 630 lóerőt ad le, 1000 Nm kíséretében.

Azonban hiába a brutális motor, a G 65 AMG inkább az erőfitogtatásról szól: 0-100 km/h között például mindössze 0,1 másodpercet képes ’adni’ a modernebb V8-as AMG-nek (5,3 másodperc alatt teljesíti a feladatot), miközben jóval nehezebb, fogyasztása perid horrorisztikus. Viszont a G 65 AMG már csupán presztízsokokból sem kerülhetett ki a kínálatból: a dúsgazdag sejkeknek csak ez kell.


Persze a kicsit is racionálisan gondolkodó vásárlók számára (már amennyiben a G-osztály esetében beszélhetünk ilyenről) sokkal fontosabb a hatékony dízelmotor. A kínálat egyetlen gázolajosa a pályafutását új néven folytató G350d, ami 245 lóerőt és 600 Nm-t produkál – vagyis 34 lóerővel és 60 Nm-rel többet, mint korábban.

Nem kérdés, hogy a V6-os 3-literes dízel az ideális motor az összkerekes terepeshez, ami szintén több mint elegendő menetteljesítményeket produkál: a szokásos sprintet például mindössze 8,9 másodperc alatt teljesíti. Természetesen az összes G-hez szériában jár a már számtalanszor bizonyított összkerékhajtás, valamint a hétfokozatú automataváltó, s mivel kötelező előírás, mostantól minden motor teljesíti az EU6-os normákat.

Kívülről alig változott a modell, egyedül a G350d és a G500 mutat némi változást: friss lökhárítókat kapott a két egyszerűbb változat, a kerékjáratok pedig hasonlítanak mostantól esetükben is az AMG verziókéhoz. Mindemellett friss extrákat, néhány technikai finomítást és egy különleges felszereltségi szintet hozott a ráncfelvarrás, ami elképzelhető, hogy a G-osztály utolsó frissítése, hiszen a hírek szerint a legendás négykerekű rövidesen leköszön. Közel 40 év gyártás után azért ő is megérdemli a nyugdíjazást... Annyi azonban bizonyos, hogy az utódnak nem lesz könnyű dolga, ha az ős nyomdokaiba kíván lépni.

Forrás: Autópult