Nyomtatás
Találatok: 796
kefag trofeaszemleCsütörtökön tartották a KEFAG Zrt. Bugaci és Észak-kiskunsági Erdészete közös trófeaszemléjét a Vackor Vár Erdei Iskolában. A szemlén negyvenkét trófeát állítottak ki.

Kellemes őszi időben állíthatták fel csütörtök délután a Bugaci és az Észak-kiskunsági Erdészet munkatársai azt a 42 nyárfarönköt, melyek az installációt képezték a barcogási időben esett dámbikák trófeáihoz. A bemutatóra ezúttal sem csupán a vadászokat, hanem a szűkebb értelemben vett szakmát, a kollégákat és a kamarát, valamint a vadászszövetséget is meghívták, melyhez a Kiskunsági Vadászkürt Egyesület vadászkürt dallamai és Szabó Kocsis Zsuzsanna éneke méltó keretet adtak.

Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a bemutatóval a vadászati kultúrát, a vadász turizmust szolgáló KEFAG Zrt. a Bugaci- és az Észak-kiskunsági Erdészet vadászterületeinek – összesen mintegy 20 ezer hektár – térségében nyújtott kiváló lehetőségeket kívánta megmutatni.

– Nagy öröm számomra, hogy egy ilyen különleges helyen, az oktatás „előszobájában” köszönthetem önöket – mondta a vezérigazgató –, hiszen rendkívül fontos, hogy a fiatalokkal is megteremtsük a kapcsolatot, megmutathassuk nekik a vadászat rejtelmeit, örömét.

Madácsi Sándor erdészeti igazgató a vendégeknek elmondta, hogy a területen a több mint száz éve ide „migráló” dámok kiváló élőhelyet találtak. Húsz éve összesen harmincegy lapátost lőttek a barcogás időszakában, idén pedig a tervek szerint hetvennégyet fognak, amelyből eddig negyvenhat teljesült.

– Vendégeink most negyvenkét dámbika és egy gímbika trófeáját látják – mondta Madácsi Sándor. – Kiállításra került a gímtrófeák között az úgynevezett Kunadacsi Fantombika, amely korábban már több bikát halálra sebzett. A trófea súlya 12.43 kilogramm, 227,82 CIC pontot kapott. A dámbikák 69 százaléka érmes, a legnagyobb trófea súlyú 4,83 kg, a legnagyobb pontszám 192,07 CIC pont. Tízéves vagy annál idősebb bika tizenhét van a trófeák között.

Forrás: Baon
0
0
0
s2smodern
powered by social2s