kapitalis gimbika somogyKapitális gímbika került terítékre a napokban Somogyban.

Kapitális gímbika került terítékre a napokban, Somogyban. A Törökkoppányi Íjász Vadásztársaság területén, Törökkoppány falutól Észak-nyugatra egy kukoricatáblában ejtette el a bikát a hajnali cserkelés alkalmával 6 óra 20 perckor Ulrich Leo Bettermann vendégvadász, aki már több mint húsz éve visszajáró vendég a vadásztársaságnál. Kísérője Gyeszát Attila fővadász volt. A vad trófeájának súlya 16 kiló feletti.

– Tudomásunk szerint hazánkban szabad területen eddig a nálunk most elejtett bikán kívül csupán három 16 kiló feletti trófeasúlyú bika került terítékre – mondta el érdeklődésünkre Barkóczy István, a vadásztársaság elnöke. – Ebből egy szintén Somogy megyei volt.

– A bikát évek óta figyeltük – tette hozzá az elnök –, előző években elhullajtott agancsait is megtaláltuk. Az állatot többször le is fotóztunk, 2020 májusában a szomszéd vadászterületen készült róla fotó, amikor még barkás állapotban volt az agancsa. Az előző évi hullajtott trófeájához képest öt kilós súlygyarapodás történt idénre. A most terítékre került bika becsült kora 12-13 év.

Forrás: Sonline