Nyomtatás
Találatok: 319
sakal szuletesnapraEredményes napokat tudhat maga mögött Kovács Sándor, a Zalaegerszegi Nimród Vadásztársaság tagja. A vadászember kitartása meghozta a gyümölcsét, elmondása szerint nem ritkán még a hajnal is kint éri az erdőn.


„Nem volt ez másképp a születésnapomon sem, mikor is Vajda Milán barátommal mentünk ki vadászni. Milán elejtett egy vaddisznó kant, majd a távolban aranysakálok vonyítására lettünk figyelmesek. Észak felől, becslésem szerint 2 kilométerre, legalább 8 nádi farkas hangját hallottuk. Elhatároztuk, hogy megpróbálunk belőlük egyet-egyet terítékre hozni. A hang irányába indultunk és mikor elfoglaltuk leshelyünket, hívó sípommal nyúlsírást imitáltam. 30 perc elteltével érkezett is két sakál, úgy jöttek a síp irányába, mintha zsinóron húztam volna őket. Szemből közeledtek felénk az úton és kb. 80 méterről egyetlen lövéssel helyben marasztaltam az egyiket. Sajnos a másikra már nem maradt idő, mielőtt Milán barátom lövést tehetett volna rá, kereket oldott. Az általam elejtett példány - életem második aranysakálja - egy szuka volt, mellyel Diana nagy örömömre a születésnapomon ajándékozott meg.

Egy héttel később ismét szerencsét próbáltunk Milánnal, ugyanazon a helyen újra hívósíppal sikerült tőrbe csalni egy toportyán kant, amelyet a barátom kb. 170 méterről hozott terítékre, és 25,91 ponttal ezüstérmes lett. Aznap este különösen eredményesek voltunk, mert Milán a sakál mellett egy vaddisznó kant is terítékre hozott, én pedig egy süldőt” – tájékoztatta lapunkat Kovács Sándor.

Forrás: Nimród