Két hete nagyon beteg voltam, de bennem volt az is, hogy menni kéne vadászni. Arra gondoltam, hátha a jó levegő segít. Felhívtam apát, meg a barátokat, hogy menjünk ki – hátha ők is jobban lesznek. Mindenki beteg volt. Én még lázas is voltam, kivert a víz, mikor a beírókönyv előtt tipródtam, hogy melyik lesre kellene felülni.

Apa is megérkezett. Mondanom sem kell, hogy őt sem kellett biztatni, hogy menjünk vadászni. Sajnos a legjobb lesünk előtti területet felszántották, de ez nem tartott vissza. Rávettem apát, hogy menjünk le gyalog s ha lövünk valami gyenge süldőt, majd felhúzzuk együtt. Jó volt az érv és elfogadta.

Beírtam magunkat a négyes lesre. Becsuktam az ajtaját, mikor belém vágott, hogy így is alig élek, hagyjuk azt a gyaloglást, apának sem kell. Legyen elég, ha csak ki tudunk ülni levegőzni – már az is jó lesz két heti szobafogság után!

És a négyest átírtam a hetesre…

Így nem a tetőre, hanem a hegy aljára mentünk. Egy búzavetésen sétáltunk be. Felszerelés, puska és minden, ami kellett. Szépen felmentünk a lesre és vártuk a csodát. Apám nagyon szereti a hőkamerát, így azzal nézelődött, én meg csak hallgattam az estét.

Észrevettem, hogy ilyenkor, ha én is belenézek az éjszakába, a többi érzékszervem eltompul.

Három őz jött, legyintettünk és nem szóltunk megint egymáshoz.

Jött a szürkület. Hatalmas csönd ereszkedett ránk. Hét óra körül se sakál, se egy nyúl, se egy őz, de semmi sem mozdult. Csak a csend terjeszkedett.

A hegytetőről lehúzódó erdő nyújtózott előttünk, amikor nyolc felé, megláttam a hegyoldalban egy egyes disznót.

Szólok apámnak, nézze már meg, hogy mit gondol…?

Az erdőben három nyiladékot vágtak lőnyiladéknak és ez a disznó úgy jött le, abban a gazosban, hogy egyszerűen nem lehetett látni egy idő után. Még a hőkamera sem mutatta ki. Nem létezik!

Majd úgy váltott át, hogy egyszer sem tudtuk, nemhogy célba venni, még megnézni se!

Áhítoztam ez után a kan után. Egy fokkal talán magasabban áll a vaddisznó nálam, mint a gímszarvas, de csak éppen egy kicsivel. Persze egyáltalán nem akarom lebecsülni a bikámat se, félre ne értse senki, de aki tudja, milyen a vadászláz, az biztosan megértheti ezt…

Elment jobbra, el is vesztettük. Sóhajtoztunk csak a lesen.

De csak hallom a tetőről, ami onnan 250 méter, hogy egy hatalmas konda érkezik. A süldők visítoznak, szóval igazi lármás éjszakai konda ereszkedett alá.

Egy akkora konda jött le, ami legalább 50 disznót számlált. A nyiladékot persze kerülve a gazosban érkeztek lefelé.

Mi meg csak ott ültünk. Semmit nem láttunk.

Letettem a kamerát és hallgattam a sötétséget. Balról jöttek, a kan meg jobbra haladt el.

Jobbra aztán egyszer csak zörögni kezdett az erdő. Mondtam is apunak, úgy látszik, hogy a kant csak megcsapta a konda szele és erre visszafordult.

Azután meg csak jött és jött, mikor egyszer csak megpillantottam. De akkor még csak a sziluettet láttam. Nem igaz.

Kocára nem lövök és nem tudtam már eldönteni, hogy melyik-melyik!? Megmondtam apámnak, ha nem látom tisztán, nem fogok lőni. Elfogadta.

Ám csak nagy volt a forgatag, meg a sok szag, meg a konda, meg minden és kidugta az orrát a nyiladékra.

Akkorra már süldőt többet is lőhettem volna, de hát egy ilyen kan az ember életében ritkán adatik meg. Várni kellett!

A lesen a kalaptakaró olyan magasan volt csak, hogy állva elérte a fejem. Az oldal deszka meg alacsony volt. Hogy lőjek? De sok idő nem volt és feltérdeltem az ülődeszkára.

Nem teljesen biztos volt a támasz és inkább tartásban céloztam meg.

Lőni apámtól tanultam meg, aki a seregben kiváló lövész volt. Biztos voltam magamban, ő meg bennem, de nem beszéltünk mi egy mukkot sem. Hála Istennek az ő kézügyességét és a szemét örököltem. Szóval a kanom, ahogy kidugta az orrát, csak felénk fordult. Talán tudta, hogy ott a les? Talán tudta, hogy lehetnek rajta emberek? Sok kérdés, sok megválaszolatlan kérdés. De mennyi. Ám én nem hezitáltam akkor és az akkora már a teljesen fejét kidugó kanra céloztam.

A szálkereszt rajta ült és elsütöttem a fegyverem.

Láttam a céltávcsőben, hogy ott maradt.

Apa mondta: gyerek ez ott maradt. Apám is nézte a lövést, ő is úgy gondolta, hogy talált, annak ellenére, hogy a .308-as becsapódását nem hallottuk. Van ilyen. A disznó ott feküdt, láttuk és vártunk…

Cigaretta helyett alaposan neki álltunk köhögni, krákogni és csak azután indultunk el felé.

Már haladtunk a disznó felé. Mentünk felfelé, mikor csak belenézek a kamerába és nem láttuk a disznót. Nem létezik! Akkor még nem tudtuk, hogy a púp kitakarta előttünk.

Ott hirtelen elért a vadászláz, ránéztem még egyszer: semmi!

Azután a táv utolsó 20-30 méterén megint megláttuk, akkor lettem nyugodtabb. Úgy voltam vele, hogy inkább egyedül megyek oda, mert sose lehet tudni, hátha felkel és akkor leszünk bajban! Félni nem féltem, de lestem a disznót, mert sose lehet tudni!

Megálltam mellette és néztem. Mikor apám odajött, ő is csak állt és nézte…

Mert ezt a disznót igencsak megnézte volna bárki, aki vadászik, mert olyan kívánatos disznó volt, hogy még most is megdobban a szívem, ha előkerül a terítékkép. Hosszú, hatalmas orra, majd egyharmada testének.

Kétségtelen, hogy ebben az évben teljesült minden kívánságom, mert elejthettem egy tíz éves golyóérett gímbikát és most a Jóisten kegyelméből kaptam egy vadkant…Egy olyan kant amire egész életemben vágytam.

Széll Szabolcs barátom két lessel odébb ült és hívott. Nem sokra rá, már jött is, de szóltunk Kiss Dávid barátunknak, hogy a platós Land Rover Defenderrel, ha tud, segítsen rajtunk!

Úgy betegen, neki fogtam zsigerelni. A zsigerelés végére nagyon elfáradtam. Csurgott a hátamon a víz és a végén az állkapocs alsó, meg a fej részét a többiek segítettek befejezni.

Mindenki gratulált. Büszkén viseltem a töretemet és a kanom is megkapta az illő végtisztességet odakint az erdőn…

Ahhoz képest amekkora volt, a zsigerelt súlya 93 kilogrammot nyomott, de a búgás végén azon egy gramm zsír nem volt s látszott, hogy a vállpajzsok komoly csörtékről mesélhetnének. Az biztos, hogy lesz kismalac idén is és ha ilyen vérvonal marad itt nálunk, nem lesz semmi baj a vaddisznóval…


A bírálaton végül bronzérmet kapott, az adatai a következőek voltak:

22,4-22,6 cm a nagy agyar hossza

24,9-24,3 mm a szélessége

kis agyar körmérete pedig: 6,5 cm

Végül 113,3 CIC pontot kapott.

A párom is nagyon örült és tudta, hogy nagyon szerettem volna egy remetekant. Mindenki örült, annak ellenére, hogy betegen mentem ki. Apósom mondta is, hogy Dombóváron pedig jobb a terület még sem ejtett még el ilyen kant, holott ott, azért 24 cm-es agyarak szoktak-szoktak esni.

Ha magyarosan akarok fogalmazni: zsíros lett a 2024/2025-ös vadászati idény és ezt a szezont soha nem fogom elfelejteni. Minden bizonnyal hosszú ideig elkísér…

Írta és fényképezte: Móró Balázs
Forrás: Agrojager