Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, az őzbakvadászok között, fogalomszámba megy. Persze jó, erős, mutatós őzbakok esnek máshol is, de a “jászsági” és úgy az egész vármegye olyan őzállománnyal bír, hogy nagyon bízom benne, ennek a titkát soha nem fejtik meg.

A nagy távolságok, a sokszor elérhetetlen messzeségben, a végtelen búzamezőkön kiálló őzbakok után, csak sóvárog az ember, miközben akad itt ártér és komoly erdők is. Aki járt erre, sose felejti el és ha csak egy-egy alkalommal lógott a vállán puska, sokáig elkíséri. Most az Agro Jager News érdeklődésére Csabai Béla meséli el, hogyan ejtette el a Szolnoki Diána Vadásztársaságnál a képen látható őzbakot, amelyre Dávid Valentin hivatásos vadász kísérte.

Csabai Béla: Április 18-án történt. A Szolnoki Diána Vadásztársaságnál már 12 éve vagyok tag. Akkor nap, már hajnalban, de még sötétben mentünk ki Valentinnal, mivel előző napon a vadőrünk, az utolsó lővilágban látta az előtte megfigyelt őzbakot. Mivel az őzbak az ártérből váltott ki, így a gáton, a Tisza-folyó mellett foglaltunk helyet. Ahogy kezdett pirkadni egy nyúlcsalád jelent meg. Percekig nézegettük őket, közben mögölünk egy suta és tavalyi két bakgidája váltott ki az erdőből. A vadőrünk mondta, hogy átmegy a fasor túloldalán lévő repcetáblára, hogy megnézze, hogy talán ott van-e a kiszemelt. Egyedül maradtam.

15 perc után hív, hogy menjek utána, mert a repcetábla melletti réten kint látja az őzbakot. Összeszedtem a felszerelésem és elindultam a vadőr után. Miután odaértem hozzá, mutatja, hogy ott a mi kiszemeltünk. Na, láttam én, de úgy 400 méterre tőlünk, több más őzzel egyetemben. A kísérőm javasolta, hogy menjünk visszább két művelőnyommal, amit a gépek vágtak a repcében. Igen ám, de a legszélső művelőnyomban egy “hatos” fiatal bak állt. 200 métert cserkeltünk a repcében, miközben eláztatott minket egy tavaszi zápor is. Hirtelen jött, nem is tudtunk rá felkészülni.


Mikor a kiszemeltünkkel egyvonalba értünk, felkelt a repce szélén még egy fiatal őzbak, ami minket méregetett. 20 perc mozdulatlan várakozás közben csatlakozott hozzá még egy fiatal őzbak. Azt hittük, most elállt mellőlünk Diana. Azonban még 20 perc várakozás után egy egerészölyv elrepült a két fiatal őzbak felett, amitől megriadtak és odébb álltak. No!

Mégis csak ránk mosolygott Diana, így el tudtuk foglalni a megfelelő helyünket. Lehasaltunk a repce szélére, hogy ne tűnjünk ki a környezetből és vártunk, mert a a mi őzbakunk meg eközben lefeküdt. 45 percet hasaltunk a vizes fűben, miközben záporok áztattak minket, de kitartottunk. A vadőr egyszer csak suttog, hogy jön felénk a suta és nagyon a mi irányunkba nézeget. Én nem láttam még akkor, de 30 másodperc múlva megint megszólal, hogy jön a kiszemeltünk is a suta után.

Én ekkor láttam meg a sutát. Nem sokkal később pedig megláttam Őt! Folyamatosan követtem. Amikor először megállt, akkor pont úgy állt meg, hogy egy fűcsomótól nem láttam tisztán. Amikor újból elindult, láttam meg újra, de egy nádas gödör szélén állt meg, ám ekkor már 72 méterre volt tőlünk és ott kezdett el szedegetni. Ekkor mondta a vadőr: most jó és ha gondolom!

Nem tudtam a puskát rendesen a vállamba fogni és célzás közben is tudtam, hogy ez nehéz lesz. Mindent megtettem, de a lövés pillanatában is láttam, hogy hátracsúszott. Így is jelzett és rögtön beugrott a nádasba. Vadőr is megerősítette a találatot és egy kis várakozásra kért engem. Mit tehettünk mást?

Dohányoztunk és miután végeztünk a kis szünetünkkel, elindultunk a nádas gödör azon pontjához, ahol beváltott az őzbakunk. Mikor odaértünk a beváltási helyéhez, már meg is pillantottuk. Dermedten feküdt előttünk, úgy öt méterre. A vadőrünk gratulált nekem és ott hagyott az őzbakkal, hogy töretet és a terítékhez szükséges gallyakat begyűjtse. Gyönyörködtem ez idő alatt eme remek őzbakban és a trófeámban.

Így esett el az én húsvéti őzbakom…

Írta és fényképezte: Csabai Béla
Forrás: Agrojager