rekorder muflon trófeaOrszágosan is híres a HM Verga Zrt. kezelésében azon vadászterület, ahol jól érzik magukat a muflonok.
Itt minden évben terítékre kerül egy-egy 90 centiméternél nagyobb csigás kos. Idén azonban több is!

Maradandó élményhez jutott az a magyar vendégvadász, aki kapitális muflont lőtt a HM Verga Zrt. zirci vadászterületén. A Verga vadászai már három hete felfigyeltek egy rekordgyanús muflon kosra, amit a hétvégén sikerült is terítékre hozni. A szerencsés elejtő egy magyar vendégvadász, aki a cserkelést követően biztos kézzel adta le a lövést.

A kos méretei láttán elámultak a szakemberek, mondta lapunknak Tengerdi Győző, aki személyesen is megtekintette a trófeát. A hivatalos trófeabírálatra a héten sor kerül, de az előzetes alapján a kos egyik csigája 94-, a másik a 90 centiméter. Ez a Verga történetének második legnagyobb muflontrófeája, vélhetően idei megyei rekord lesz. De az országos trófearangsorban is előkelő helyre várják. A siker értékét növeli, hogy szabad területen – nem pedig zártkertben – esett.


A Verga vadászterületein minden évben lőnek egy-egy 90 centiméternél nagyobb csigás kost, ebben a vadászszezonban azonban ez már a harmadik. Mindez azt jelzi, a Vergánál magas színvonalú az a vadgazdálkodási tevékenység, ami az erdészeti-, mezőgazdasági-, valamint a természetvédelmi hatósággal összhangban folyik.

Forrás: Veol
0
0
0
s2smodern
powered by social2s