Sokan gondoltuk azt,  csak idő kérdése, hogy nálunk is terítékre kerüljön az első aranysakál.


A környező vadásztársaságoknál már mindenhol esett egy-egy példány, sőt van ahol már több is. Jelen létükkel már tisztában voltunk, hiszen hangjukat több alkalommal is hallották az éjjeli lesvadászatok alkalmával.

A “szerencse” Szabó Zsolt sport vadásznál kopogtatott 2016. november elsején hajnalban. Elmondása szerint a szórói Tisza ártér egyik, folyó melletti lesén ült vadkár megelőzés céljából. Pirkadatkor egy egyedül lévő, vágtató őzgidára lett figyelmes, mely az ártéri dzsungelből a kukoricába tartott. Kisvártatva, az őz nyomán két furcsán suhanó állatot látott. Az egyik, szemmel láthatóan nagyobb volt.  Rögtön tudatosult benne: ezek sakálok!

Mire a fegyvert a vállához vette már a kukoricás szélénél voltak a toportyánok. Észre véve a mozdulatot megtorpantak, de a nagyobbik nem várt soká, be is váltott a tengeribe. A kisebbik, viszont -vesztére- megállt egy pillanatra tájékozódni. A lövés helyben marasztalta. Vadászunk nagy örömmel vette birtokba élete, és a Besenyszögi Vadásztársaság (Jász-Nagykun-Szolnok megye) területén lőtt, első, (süldő szuka) aranysakálját.

Személy szerint nem örülök egy újabb, ragadozó faj megjelenésének! Jelen pillanatban elmondhatjuk, hogy  egy nagyon jó őz állománnyal büszkélkedhetünk az ártereinken és azok vonzás körzetében. Vajon meddig lesz ez így?

Forrás: Fejes Zoltán