dupla csövű ogris puskaRégi gyerekkarácsonyaimat főleg azért kell külön-külön fejezettel megtisztelnem, mert szorosan függnek össze fokozatos felfegyverkezésemmel, egyben vadász mivoltom gyarapodásával.
Hiszen a csillogó fenyőfát csakis új puska tehette igazi karácsonyfává!
Tizenkettedik karácsonyom pedig úgy tündöklik ki valamennyi közül, mint sziporkázó üstökös a csillagos égből.
Ez a karácsony hozta meg, hosszú évek reménykedése után, első komoly puskámat, azt a dupla csövű, kakas nélküli húszast, mely iskoláskorom hátralevő éveiben leghűségesebb barátomnak, soha cserben nem hagyó vadásztársamnak bizonyult.
Származására nézve osztrák volt. A karinthiai, zerge járta Karavánkák árnyékában készült, a Klagenfurt melletti Ferlachban, Ogris nevű fegyverkovács műhelyében.
Hogyan dicsérjem meg, miképpen magasztaljam kellőképpen? Akármennyit mondok is, kevés lesz.
Könnyű kis puska volt, gyorskapású, jófogású, testhez szabott, kezembe illő. Nemcsak emlékét, még szagát is megőriztem, azt az édeskés fcgyverolaj-szagot, az akkoriban - sőt manapság is - divatos „Balistol"-ét. Ejektoros fegyver volt, pattanva vetette ki az üres hüvelyt, s olyan tiszta, olyan acélos kattanással csukódott, mintha ezüstcsengő pendült volna abban a hamvaskékre futtatott, cifra véseti! lakatjában. Habosán erezett, bársonyosra olajozott diófaagyában pedig szép kis arany névbetű csillogott, saját, tulajdon monogramom! Ország-világ láthatta, hogy csakis az én puskám, másnak semmi köze hozzá, csakis nekem készítette a nevezetes Ogris mester, ott a hegyek közti messze Ferlachban!
És váljék becsületére, jól megcsinálta.
Úgy lőtt az a kis puska, mint a méreg. Olyan magas csörgőrécét, olyan „hosszú" toronykakast tudott gombócra görnyeszteni - még a felnőttek nagy tizenkettesei is megcsodálták!
Igaz, hogy erősen szűkített, sűrűn összehordó csöveivel hibázni is könnyen lehetett. De ami megkapta a lövést, az többnyire telibe kapta, az tisztán esett, olyan tottyanóra, akárcsak körte a fájáról. Szárnyazott fogoly, lógó lábú, bélütött kakas, makogó nyúl, víz alá bukó réce úgyszólván kivételnek számított; mindenesetre ritkábban esett az új húszas lövésére, mint akármelyik nagy tizenkettesére.
- Ustorhegyre hord ez a kis szerszám - ismerték el az otthoni szakértők -, sűrűn vág, nem széleszti a sörétet. Amit pedig elkap, azt megtöri! Aszondom, ez a puska megállja a placcát, akárhun!

De hol vagyunk még mindettől! Hiszen egyelőre még semmit se Hidunk, még egyetlen lövést se tettünk vele. Éppen csak hogy hazahoztuk szobánkba, a karácsonyfa alól.
lis nem lévén tökéletes boldogság a világon, az a karácsonyi örömmámor se volt zavartalan. Előzőleg megfáztam, a szobát kellett őriznem, karácsony napján nem engedtek ki a behavazott kertbe. (Valamikor sokkal gyakrabban volt ám havas karácsony, nem úgy, mint manapság!) Új puskám felavatása néhány napi késedelem elé nézett.
Ezt azonban sehogy sem lehetett kivárni.
Látni akartam, mit tud, milyen fából faragták? De rögtön. Mekkorát szól, nagyot rúg-e, magasra felhord-e, messzire kidobja-e a patront?
Karácsony napján délelőtt, mialatt a felnőttek misén voltak, összeszűrtem hát a levet az „Öreg"-gel. Örá mindig számíthattam, bármily kényes helyzetben. Öt bíztam meg a kitüntető feladattal, új puskám kipróbálásával.
Két marék patront adtam hozzá.
Havas időben mindig sok varjú - „feketekánya" - járt nálunk: majorokban, kukoricagórék körül, meg odakint a kanászok nyomában naphosszat forgolódtak. Így aztán a kert felett is minduntalan átrepültek. Kemény hidegben állandó varjújárás látszott a szobámból. Ablakaim - említettem tágas rétre nyíltak, rét közepén sűrű tamaricskabokor sötétellett: kipróbált „vargyúzó" leshely.
Oda irányítottam az Öreget. Vigyen vadászszéket, bújjon a bokorba, üljön lesbe, s ha kézre talál jönni valami, gyújtson oda.
Én meg az ablakban ültem, onnét vigyáztam.
Nem is kellett soká várakoznunk. Innét is, onnét is elkárogta magát egy-egy varjú, jöttek-mentek, hamarosan a tamaricskabokor fölé is került. De jóformán oda sem ért még, már összekapta szárnyát, s mint a rongy, úgy jött lefelé. És milyen kicsit pattant az a puska! Alig hogy behallatszott a zárt ablakon.
Tudvalevő, hogy lelőtt társát, különösen ha a puskás takarásba húzódik, körülkárogja a többi varjú. Megcsodálja - vagy siratja? Egyre többen gyülekeznek a lelőtt fölé, magasan keringenek hegyette, nagy károgással méltatlankodnak. Ilyenkor szép hosszú lövéseket lehet közülük tenni.
Hát tett is ám az Öreg!

Nem mondom, hibázott is közben, de vagy kettőt-hármat olyan csoda magasról emelt le, a szívem csak úgy ujjongott a dupla ablak mögött. Mert az a néhány „toronyvarjú" világosan megmutatta, mit rejteget számomra a jövő!
Mikor nagy sokára kipassziózta magát az Öreg, elfogyott zsebéből a két marék töltény, bejött, leadta a szentenciát. Hogy ilyen puska az ő kezében még sosem volt; meg hogy nem rúg ám semmit, simán sül, alig hogy megpöccinti az ember vállát. . .
- És micsoda mérgesen vág! Ha „likiránt" van, még a főjhők közül is lehozza a kányát!
Nátha elmúlását még sose várták olyan nehezen!
Ketten vártuk: a Sakter meg én.

Aki szívesen megnézne pár Ogris mester által készített puskát az kattintson ide!

0
0
0
s2smodern
powered by social2s