vadászkaland, hajtásVadászat egy esős éjszaka után.
Egy vadásztársaság meghívására az egyik hétvégén magam is részt vehettem egy igazi vadászaton.
Reggel volt a gyülekezõ Kõröspatakon. Jó vadászhoz illõen mindenki pontosan érkezett. Sorra gyûltek a hajtók is, mindenki hosszú gumicsizmában, ugyanis elõzõ este és egész éjszaka esett. Összesen tizenhárom vadász hat hajtó és jómagam, „a vendég” vágtunk bele a kalandba. Sepsibükszád felé indultunk, ugyanis a Dobricza néven közismert vadászterület volt a célunk. Ceauºescu is nem egyszer vadászott itt. Bükszádon különféle papírokat kellett kitölteni, aláírni, majd egy kalap és néhány töltény segítségével megejtették a sorhúzást. Számomra ekkor derült ki, hogy csak vaddisznóra és hiúzra lehet lõni.
Mihelyt elértük az elsõ vadászterületet, csendben megkezdõdött az utasítások kiosztása. A fõvadász, Kisgyörgy Sándor indul elsõnek, a hajtók egy ideig az aljban maradnak, megvárják, amíg minden vadász elfoglalja helyét. Tapasztalatból tudják, hogy ez körülbelül mennyi idõt vesz fel. A fõvadász néma csendben, néhány tucat méternyi távolságra állítja le egy kézintéssel, a sorshúzás által megállapított sorrend szerint a tizenhárom vadászt. Fontos, hogy ismerjék egymás helyzetét, hogy még véletlenül se lõjenek abba az irányba. Kisgyörgy Sándor felém mutat, maradjak egy tapasztalt vadász mellett.
vadászkaland, hajtás Már egy fél órája várakozunk néma csendben, amikor hallatszani kezd a hajtók kiabálása. Rácz Pál 1972-tõl vadászik, fõerdész. Suttogva történeteket mesél nekem, mekkora trófeákat szerzett eddig, megmutatja fegyverét, elmondja, kinek milyen szokásai vannak, ki mennyire jó vadász. Közben minden kis neszre, zajra felfigyel, de azonnal különbséget tud tenni az esõ által okozott zaj, valamint az állatok okozta nesz között.
A feszültség érezhetõen nõ. A szemek kitágulnak, minden ágroppanásra figyelünk. A hajtók felénk terelik a vadat, a kutyák ugatnak, de úgy tûnik, csak õz volt. „Vadásztársam” megnyugtat, nincs miért aggódni, ezen a vadászterületen lehetetlen, hogy ne lõjenek legalább egy vaddisznót. Nekem mindegy, nem trófeáért jöttem.
Miután az összes hajtó felér a tetõre, sorra lesétálunk az aljba, átmegyünk egy másik területre, ahol újabb hajtás következik. Közben megbeszélik a felmerült gondokat, miért volt jó vagy sem a hajtás, viccelõdnek, elõkerül a kis kupica erõs is, hiszen nagyon hideg van, és ráadásul a hûvös, havas esõ is elkezdett esni. A 83 éves Jáger Vilmos bácsi a legidõsebb vadász körünkben. Csodálatra méltóan mozog, bírja a menetelést, pedig nem parkbéli sétán vagyunk! A fiatalabbak mesélik, pár évvel ezelõtt egy átmulatott éjszaka után is elment vadászni. Most sem látszik rajta, hogy elfáradt volna, vagy hogy megviselné a gyaloglás. Minden zokszó nélkül hallgat a nála jóval fiatalabb fõvadászra, oda áll meg, ahová kijelöli.
Még egy kísérlet, újabb várakozás a csendben, de most más vadász mellé osztanak be. Idõközben beesteledik, így haza kell menni. Nyakig sárosan, átázva, de mégis mosolygósan, szellemileg pihenten. Kezdem megérteni azokat, akiknek szenvedélyévé vált a vadászat!
0
0
0
s2smodern
powered by social2s