tőkés réceUgyanezen őzbaklövő esztendő augusztusának huszonhetedikén, két vadrécéről számol be naplóm. A megfelelő „Megjegyzés"-rovatban pedig - mintha csak a „Basa Mári" nótájának újabb változata lenne -ezt az észrevételt olvasom: Bozsa bácsi baglyája.
Világosan emlékszem rá, nemcsak a baglya helyére, a vele kapcsolatos élményre is.

Repülősek, sőt anyányiak voltak már a kacsafiak, húztak is javában, szorgalmasan látogatták esténként az árpatarlókat. Különösen azt a „szelesdombit", mert a Sárrétről jövet, azt érték legközelebb. A Szelesdomb alatt is találtak néhány holdas ingoványt, abba is szívesen meg-megszálltak, kedvükre csoborogtak-lubickoltak az alkonyatkor kódorgó récecsapatok.

Az árpatarló meg a zsombékos közé keskeny rétség ékelődött - konvenciós kaszáló. Szénáját betakarították már, csak egyetlen boglyát felejtettek kint, Bozsa bácsi, a számadó-juhász egyik petrencéjét. Hihetőleg azért, mert közel esvén a mocsárhoz, süppedős volt körülötte a talaj, szekérrel még nem volt bátorságos odajárni.

Nekünk viszont roppant kapóra jött az a magányos petrence, különb helyre még akarva se rakathatta volna az öreg Bozsa. Éppen oda, a láp meg a tarló közé, ahol legbiztosabban forognak a récék . . .

Oda is telepedtünk délután Flóriánnal, a baglya tövébe.

Vesztünkre telepedtünk oda.

Mindnyájan tudjuk, hogy a tizenhárom éves suhanckor, a cigaretta tiltott gyümölcsének szokásos évadja. Ízleni ugyan nemigen ízlik, de tilos lévén és akkoriban még férfias, csak azért is szívja a vadász. Rendíthetetlenül mellre slukkolja, bármennyire fulladozik tőle.

Ott húzódtunk hát Flóriánnal a petrence tövében, vártuk a récéket, kegyetlenül szívtuk a bizonyára valamelyik pipázóbeli dobozból elcsent „gavallér-faintos cigerétát" - hogy Flórián szavaival éljek.

Korán volt még, húzás ideje előtt, amikor valahonnét néhány réce keveredett a fejünk fölé. Jobb csövemre dögre pottyant egyik, sőt kapott a bal csőre való is, kimaradt a többi közül, sérült szárnnyal bocsátkozott a csuhis felé, bele is loccsant.

Az első kacsa szárazra esett, de emezért be kellett menni az ingoványba. Flórián leoldozta bakancsát, felhajtogatta nadrágszárát, elindult a sebzett réce után. Rá is talált hamarosan, de elfogni sehogy se tudta. Sápogva lobácsolt előtte, csattogva verdeste szárnyát, de utolsó pillanatban, mikor már-már feléje nyúltak, mindig megbukott a „sikér" vízben. Flórián csúnyákat mondott neki, mégse bírt vele.

Segítségére siettem.

Eldobtam a „gavallér-faintost", puskát-patrontarisznyát a baglya mellett hagytam, betocsogtam én is a limbusba. De bizony, még ketten se győztük a récét, egyre kifogott rajtunk. Le-lebukott, lábunk közt visszaúszott, még a vízbe is beleültetett.

Amint ott javában „rekcumozzuk", Flórián feltekint - elkiáltja magát:

- Ég a petrence!

No hiszen - nekünk se kellett több! Futóra ki a mocsárból. Csobogva, térdre esve, egymást felsegítve caflattunk kifelé, egyik kákafejről a másikra ugrottunk, bele-beletenyereltünk a posványba.

Ugyancsak meg voltunk neszülve.

Közben a baglyát elborította a láng, mint valami hatalmas fáklya, úgy lobogott. Sőt, mire a kákás közül kibotladoztunk - lövöldözni kezdett! Olyan durrogást csapott, amitől már komolyan megijedtünk. A tűz egyre-másra sütögette el tarisznyában maradt töltényeimet, úgy pattogtak, mint szüreti mulatságon a tüzesbékák!

- Jaj, a puskát - csak a puskámat mentsük ki!

Most már lélekszakadva rohantunk a lángolva-lövöldöző baglya felé . . .

Mire közelébe értünk, abbahagyta a durrogást - elfogyott a muníciója!

Szemem fénye pedig, a drága, egyetlen húszaspuskám - sértetlenül hevert a fűben! Még agya se pörkölődött meg, még csöve se melegedett fel; olyan szerencsésen találtam letenni, alig egy méterre a még mindig sercegve szikrázó, de már önmagába roskadó petrencétől. Mint Dunából kimentett gyerekét az anyja, olyan forrón szorongattam . . .

A széna porrá égett, a töltényes bőrtarisznyával egyetemben. Flórián bakancsa is megtüzesedett kissé, a pertli ki is égett belőle. Komolyabb baj nem történt.

Mire pedig teljesen elhamvadt a petrence - megindult a récehúzás. De csak üres puskával nézhettem. A belevalót mind egy szálig ellődözte - Bozsa bácsi baglyája!

Tarisznya és muníció híján, de szerencsére sértetlen puskával ballagtunk hazafelé. Meg egy szál récével, mert a másikat otthagyatta velünk a mérgesen lövöldöző petrence.

Otthon pedig mindent be kellett vallani. A dohányzóból elcsent és vigyázatlanul elhajított „cigerétát" is. Azt a „gavallér-faintost"! Hiszen mondanom se kell, hogy az gyújtotta fel a petrencét.

Az ijedtségen kívül még kiadós szapulás is jutott osztályrészemül. Ha jól emlékszem, némi fegyverszünet is. A szomorú történet szereplői közül, csakis Bozsa bácsi járt jól.

Hamarabb jutott a szénájához.

Másnap már megkapta.
0
0
0
s2smodern
powered by social2s