nimród vadásztársaság nyúl vadászat eligazításA télies, havas időben a vadásztársaság vadászházának udvarán Dr. Erdélyi Béla elnök köszöntötte a fácán-, nyúlvadászatra megjelent 31 fős helyi- és vendégvadászt, valamint a hajtókat. Majd Vinginder Csaba vadászmester a napi vadászat megkezdése előtti rövid, lényegre törő eligazítást és balesetvédelmi oktatást tartott.

Ezután sorszámhúzás következett, ahol az adott hajtásban a számhoz kapcsolódó vadász helyét jelentő sorszámokat húzták ki.

A vadászok, vendégvadászok, hajtók, vadászkutyák gyalogosan közelítették meg a vadászatra kijelölt területet a Tiszalöki Vízierőmű-höz közeli határban.

A vadászmester által vezetett „U” alakú hajtásban, havas repceföldön, majd szántásban, vetésben a vadászok sikeres lövéseket leadva ejtették el a terítékre kerülő szőrmés vadat. Az első hajtás után az elejtett apróvad összegyűjtésekor már látszott, hogy a teríték az előző évekhez hasonlóan alakul majd.

Forró frissítő tea és finom „óriási” méretű tepertős pogácsa elfogyasztása jobb hangulatra derítette a vadászó társaságot zord téli időben.

A következő „körben” újabb szép lövéseknek és a vadászkutyák jó munkájának köszönhetően mindenki számára, téli vadász élményekkel (hóesésben és a megerősödő északi, tokaji szembeszélben) eredményesen zárult a hajtás.

nimród vadásztársaság nyúl vadászat terítéknimród vadásztársaság nyúl vadászat tiszteletadás

A terítékre végül 31 db mezei nyúl került. A vadásznap végén az elejtett vadnak az égő fáklya lángjánál, tiszteletadással adózott minden vadászaton résztvevő.

babgulyásA teríték igazságos szétosztása után mindenki jó hangulatban jóízűen fogyasztotta Gombos Mihály vadász által a nap folyamán elkészített különleges vadnyúlhússal készült babgulyást.

Összességében megállapítható, hogy eredményes jó hangulatú vadászatunkat a vadásztársasági tagok, a szép számban meghívott vendégvadászok, két hivatásos vadász, hajtók és vadászkutyák segítették a nap folyamán. Sajnos szárnyas vad, fácán nem esett.

A vadásztársaság idei vadászatait nagyban nehezítette, nehezíti, hogy a 9016 hektáros vadgazdálkodási területen a Tisza ártere kb. 2000 hektár a levonuló ár miatt, további 1000 hektár a belvíz miatt jelenleg nem járható, nem vadászható. Így további vadászatainkon szem előtt kell tartani, hogy csak annyiszor és annyit vadásszunk, hogy az apróvad törzsállománya ne sérüljön.


Taksár Ferenc
Nimród Vadásztársaság Tiszalök
természetvédelmi felelős