Nyomtatás
Találatok: 2085
szarvasbőgésÉs megjöttek ők is: a szarvasok. Nyár van, hiába írunk szeptembert: jóval hamarább érik a szőlő is; szeptember derekán Pisti komám kis-somlyói szőlőjében kénytelenek voltunk leszedni a vegyes szőlőt, és máris közel húsz mustfokkal - bolond idők járnak.

Az enyém még kinn, domboldalon a juhfark, hegytetőn a furmint, de a juhfarkot ezer növényi kártevő mellett már most támadják a darazsak, a méhek, de még az őzek is.
Őzet különben rendszeresen látok, a közelmúltban a Pisti-féle szőlő fölötti ciheresben is: a hegy teli a nyomukkal - szőlők közt, táblák végében, csalitosok mélyén, kráterek fenekén kivaló bújóhelyek esnek, hisz a magyar szőlőhegyek mára jorészt eldzsungelesedtek. A fenti Szabó-hegy mögötti réten vezetett útjuk a sziklák közé, még a váltásaik is jól kővethetőek; a Király-kő dzsungele felé kanyarodtak kikopott csapásaik - aztán a Szabó-hegy magas füvében jókora vadkörtefa árnyékában és felhagyott szőlővégek takarásában pihentek; számtalanszor találkoztam hevert füves nyomaikkal. Hűségesen ragaszkodtak a helyhez; csipegették a szőlőt, kóstolták a fák rügyeit, és hámló agancsaik dörzsölésével károsították a facsemetéket. Ez utóbbit minden évben követhetem a pince körüli fákon - fiatal cseresznye, meggy, körte, édes mindegy nekik, még az idén tavasszal ültetett parasztbarackfámat is megnyüstölték, de legjobban a fiatal almafákat szeretik ízlelni és dörzsölni. Amikor az egyik rétre eltelepítettem régi almafagyűjteményem némely darabját, hát nagy stressz volt a fenti batulra, ponyikra, tányéralmára vagy bőralmára, e különleges fajtákra még gondolni is, mert hiába a védőháló, az őzek es a nyulak ügyes jószágok; így, ahol csak érték, meg-megcsipkedték némely példányukat, a hálók tőbbi részét viszont a szőlőhegy gyüjtőgetői nemes egyszerűséggel ellopták.

És hát, ezt viszont aggodalommal teli rezignációval jegyzem, menthe-tetlenül megjöttek a seregélyek is. A „mezei és erdőgazda megbecsülhe-tetlen ingyen-munkásai" - ahogy régi könyvek beszélnek róluk tiszteletre méltó szeretettel; akik megmentik a gazdát a csigák, sáskák, a földigiliszta, a bögölyök, lepke-pupák, cserebély-pajorok es nagyszámú különféle rovarok légióitól. Bizony igaz, meg is mentik - különösen azt a régi bukolikus gazdát, akit mindannyian szeretünk, s aki olyan, mint valami örök poéta, szemlélődő es sztoikus világlátás képviselője: maga az eklo-gairó Vergilius, minden kőltők dísze, ahogy Dante nevezi őt az Isteni színjátékban. Aki az első valódi tudós mezei porfigura is az ember történetében, már akiről mindezt pontosan is tudjuk. Aki istállóban született és nevelkedett, aki furulyája hangja mellett vezette ki a juhokat a legelőre, aki dudán es nádsípon játszott a pásztori ünnepeken, aki a tehenek emlőit fejte, aki az esős őszi időben az eke vágta mély barázdákba magot vetett, melynek termését a meleg nyár idején kaszájaval aratta le és aztán kicsépelte; aki a viasz- és mézdarabokat a kaptárban összeszedte és levágta, aki a venyigét vagdosta, részt vett a szüretben, és a habzó mus-tot korsóba fogta föl. Ugyan a Georgicon egyik könyvében sem akadtam nyomára, hogy Vergilius miként vélekedik a seregélyekről, de gyakorlatból tudom, a szőlősgazda már egyáltalán nem értékeli oly magasra őket. A régi, idilli és bukolikus gazda megjegyzi ugyan, hogy a cseresznyésekben és a szőlőkben „érezhető károkat is okozhatnak" - de. De ,,kis ügyelettel távol lehet onnan tartani őket, ami annál könnyebb, mivel tudva-levőleg háromszor, legfőllebb négyszer napjában szoktak megjelenni kisebb-nagyobb csapatokban és bizonyos órákban". Hát - a sűrű seregélyfelhők intenzív támadása mit sem lanyhult az időben, én viszont nagyobb terjedelmű agrikultúrai dolgozatokat tudnék gyártani az ellene való védekezés többnyire sikertelen módozatairól.

De megjöttek a szarvasok! Megszólalt a hegy körüli erdő. Igaz, az erdők királyát, szarvast a hegyen sosem láttam - viszont a hegy mellett igen. Sőt egy hónapja meglepetésemre a borgátai úton, épp elhagyva az utolsó hetyei házat, egyszer csak kilépett a kukoricásból egy fiatal szarvasbika, és a másik oldalon lévő napraforgótáblába váltott át az orrom előtt, szinte kényelmesen. Szerencsére fékeztem - értetlenül bámultunk egymásra, aztán ő el, surranva a magas táblába. (Én aztán néhány percig sakkozgattam magamban a valamivel korábbi találkozás kevésbé szívderítő esélyeit - ilyenkor, az őszi vadvándorlások táján mindig úgy közlekedem a kora reggeli, még sőtét-homályos erdei utakon, hogy olykor jókorákat dudálok a vakvilágba, hátha az őz- és szarvascsapatok méltányolják egy idegen jármű reménytelen jajgatását.) Kis-Somlyó különleges természeti értéke, hogy szinte minden irányból komoly erdők harapják körbe, s e hatalmas lombfelületek igen jótékony hatást gyako-rolnak a szőlők oxigénellátására; a hegy alatti keleti gabonatáblán Józsi barátom egyszer több száz szarvast-őzet látott kérődzve pihenni a boglyák tővében. És hát maga a Farkas-erdő: hatalmas, húsz-harminc kilométerre is elhúzódó összefüggő erdőség, kőzel hatezer hektáros életerő; kettős tölggyel, banyafákkal, gyönyörű bükkösökkel és gyertyánosokkal, Scherg Lőrinc főerdőmester és felesége sírjával, millió madárral, vaddal. Nem véletlen, hogy a szomszédos Bögötén lépett szolgálatba pályájának legelején a nagyszerű természetbúvár és vadász, a későbbi állatkert-igaz-gató Nadler Herbert, aki lényegében farkas-erdei élményei hatására vált azzá, ami lett - az egyik legjobb vadászíróvá.

A farkas-erdőbeli éjszakai szarvasbőgésre már a hegyen kinn alvók is felfigyeltek - viszont a teljes kora őszi concerto formát csak Vali barátném ódorfai tanyáján élvezheti a maga teljes pompájában az ember. A tanya a Farkas-erdőben áll, szinte az erdő szájában, vagy tán egészen benne - csillagos szeptemberi éjszakákon teljes intenzitással lehet élvezni, amint hihetetlen energiával, mindeközben közelinek érzett sztereó zúgásban megszólalnak az erdő bajnokai és vesztes jelöltjei. Felejthetetlen hangzavar szakad bele irdatlan glisszandókkal az éjszakába - közel vagy, és mégis távol, s a homályból, a sőtét színek káprázataiból, a hold sugárözönéből valahonnét mindig főlcsendül egy életre szolító hívójel, egy riasztójel, egy harci jel, olykor a megbékélt elégedettség jele, és szinte mindig felelet is érkezik rá.

Erdő, táj, állat, ember, zöld, szőlő, szarvasbőgés. Misztikus neszek, hangok, zörgések, színek, körvonalak. Állatok hangjai, szokásai, élettana, a hold mozgásának élettani hatásai - a természet minden földekre kiszabta az ő törvényeit. Nadler Herbert, de még a „pagony dalnoka", az erdőkről-mezőkről legtöbbet tudó magyar író, Bársony István is, noha ötven-száz éve sokat romlott a világ es az archaikus civilizáció, midőn ha a föld gyomrából, a Farkas-erdő mélyéről megszólalnak a gímszarvasok, tán még ők is meglennének elégedve.

Forrás: Magyar Nemzet
0
0
0
s2smodern
powered by social2s