gímbika vadászata cserkelésselAz egyik este megcsörrent a szerkesztőségi telefon, hogy lenne-e kedvem elmenni kísérőnek egy gímbika vadászatra Kemencére, hogy első kézből olvashassanak egy remélhetőleg érdekes beszámolót a kedves vadásztársak és olvasók. Rövid gondolkodás után rámondtam az áment és néhány nap múlva, már robogtam is Kemence felé három vadász társaságában.
Az idő ragyogó volt, igazi vénasszonyok nyarát idézően sütött a nap, megmutatván, hogy még van ereje. Ahogy elértük és suhantunk a Börzsöny kanyargós útjain, mindenkit ámulatba ejtett az őszi erdő semmihez sem hasonlítható sokszínűsége, és az adrenalin lassan szétterjedt a közelgő vadászat izgalmát előrevetítve. Röpke pár óra alatt meg is érkeztünk Kemencére. sport fogadóA faluban található Sport Fogadóban szálltunk meg erre a pár napra. Gyorsan elfoglaltuk a barátságos szobákat és egy késő délutáni ebéd elfogyasztása után már meg is érkeztek a helyi vadásztársaság emberei. Egy rövidke megbeszélés után, hogy ki kivel is fog menni, már úton is voltunk az első esti gímbika vadászatra. Hárman három felé vettük az irányt terepjáróinkkal, én a meghívómhoz csatlakoztam kísérőnek. Vadászati módszernek a cserkelést és lesről való megfigyelést alkalmaztuk. A területet elérve kiszálltunk az autóból és mindenki izgalommal telve nekivágott, hogyha a szerencse is kedvez, elejtse a hőn óhajtott bikáját. Cserkeltünk végig az erdőben, meg-meg állva hallgattuk a bőgő bikákat, és az erdő neszeit, miközben kísérőnk, Dénes a társaság elnöke is „bejelentkezett” bőgést imitálva. Nagyon figyeltünk, hogy jó szelünk legyen, nehogy a vadak megérezzék közeledésünket. Már eléggé kezdett beesteledni, de bármennyire is szerettük volna, csak nem sikerült becserkelnünk egy árva bikát sem, mikor az egyik útszéli szórónál mocorgásra lettünk figyelmesek. Abban a minutában megálltunk és távcsővel megbizonyosodtunk róla, hogy vaddisznók csemegéznek éppen. Vadászkísérőnk jelezte, hogy engedélyezi a lövést, így a vadász célzott és lőtt. A nagy visítás és csörtetés jelezte a találatot. Óvatosan megközelítve a helyet láttuk csak, hogy nem is egy, hanem két malac került terítékre, mivel a lövedék áthatolt az első malacon megsebezve a másodikat. Tettünk még egy kósza kísérletet arra, hogy elejtsünk egy bikát, de ennek az esélye erősen lecsökkent a lövés következtében, illetve hogy közben rendesen ránk is esteledett. Visszatértünk hát a malacokhoz, hogy megadjuk a végtisztességet nekik. vaddisznók
Vezetőnk elkészítette a töretet, és néhány elmaradhatatlan fénykép elkészítése után kizsigerelte, majd feltette őket a kocsira és visszatértünk a faluba. Közben beérkeztek a társak is, ahol az egyik meglőtt egy bikát, de legnagyobb bánatára, hosszas kereséssel sem találták meg, pedig szinte biztosak voltak a sikerben, mert a vad bejelzett és tisztán lehetett hallani a becsapódást is. A sötétben viszont nem akartak kínlódni tovább a kereséssel. Harmadik társunknak sajnos szintén nem volt szerencséje. A nagy izgalomra való tekintettel legurítottunk egy-két szívmelegítőt, miközben mindenki elmesélte az esti történéseket, majd pihenni tértünk a fárasztó nap után, mivel reggel újabb vadászat várt a csapatra. Az óra csörgése fájdalmasan hasított fejembe, körbepillantva azért megnyugodva láttam, hogy ők is tudtak volna még aludni pár órácskát. Valahogy ez a négy óra utáni kelés, úgy tűnik senkinek sem tartozik a kedvencei közé, de nincs mit tenni, mert hamarosan itt lesznek a kísérők, hogy újra kimenjünk a területre. Az életmentő kávé után, gyors egyeztetés, és már zötyögünk is, ezúttal egy másik helyen próbálunk szerencsét. A színhelyre érve rövid hallgatózás után vagy öt bikát számoltunk meg. Dénes a kísérővadász bőgött ahogy csak tudott, a bikák meg válaszolgattak, de mivel a szél nem volt a legelőnyösebb, így egy sűrű, bozótos területen átvágva csináltunk egy kiflit, hogy a jó szélben várakozzunk, hátha valamelyik bika kivált és felkínál egy lövési pozíciót. Mondanom sem kell, hogy nem így történt, a vadászszerencse továbbra is elkerült bennünket. Közben a távolban eldörrent egy lövés is, vélhetően valamelyik cimboránk volt az. Információra éhesen vártuk, hogy jelezzen a mobil, megtörve a párás reggel nyugalmát, de az hallgatott mint a sír, mintha szándékosan nem akarná megzavarni ezt az idilli csendet. Nem volt mit tenni, visszaballagtunk az autóhoz és elindultunk, hogy segítsünk társunknak az előző esti meglőtt bika megkeresésében. Csatárláncba állva gázoltunk a helyi „Jurassic Park” területén, ahol a sebzett vadat sejtették. A jellegzetes bikaszagot éreztük ugyan, de bármennyire is kutattunk, és akárhányszor fésültük át újra és újra a bozótost, csak nem találtuk meg őkelmét. Nem volt mit tenni, másik társunk visszament a faluba keresőkutyáért, miközben mi is a falu felé vettük az irányt. Vadásztársamat csak nem hagyta nyugodni a sikertelenség és annyira buzgott benne a mehetnék, hogy rábeszélt menjünk vissza addig is míg a kutyások kiérkeznek, nézelődni, hallgatózni. talált bika
Miközben lassan gurultunk és folyt a diskurzus, figyeltük a területet, és éppen elhagytuk az előző keresés színhelyét, amikor hirtelen lefékeztünk, mert akit kísértem, észrevett valamit balra. Majd felkapta a távcsövét, és szinte egyszerre kiáltottuk, hogy megvan a szarvas! Ahogy a tekintetem követte a távcső végének meghosszabbított vonalát, egyértelműen kirajzolódott a meglőtt szarvasbika sziluettje. Azonnal kiugrottunk a kocsiból, hogy odasiessünk, és rendesen meggyőződjünk az igazunkról. Kétség sem fért hozzá, hogy őt kerestük olyan bőszen. Ellentétben azonban nem jó irányban, hanem pont ellenkezőleg a keresés helyével szemben kb. 200 méterre találtunk rá. Nem sokkal később kiért a társunk is a kutyás keresővel, akire már nem volt szükség, mert bőszen integetve jeleztünk és kiáltottunk, hogy megtaláltuk a bikát. Azt azonban még nem is említettem, hogy nem is akármilyen bika volt, hanem egy gyönyörű példány, amit a szakértő közönség kapásból hét kiló körülire saccolt, (6.6kg) és a helyi vadászok is csak elismeréssel adóztak a szerencsés vadásznak, mivel ezen a területen ritka az ilyen szép trófea. Ahogy ők mondták „Nagyszerű bika”, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy még a helyi vadászmesternek sem sikerült terítékre hozni ekkora példányt az elmúlt években.

Vadászunk rettentő büszke is volt, teljes jogossággal és alig várta, hogy megoszthassa örömét a többiekkel. Hamarosan jött a hír, hogy harmadik társunk is sikerrel járt, és az volt az a lövés amit korábban hallottunk. Sikerült neki elejteni egy szép, öt kiló körüli bikát (4.9 kg). Az ünnepélyes töretátadás, fényképezés, gratulációk begyűjtése, zsigerelés után az egész kompánia visszatért a faluba, ahol volt aki lepihent, akik pedig már meglőtték bikájukat egy kis társadalmi munkát vállalva némi kukoricát juttattak ki néhány szóróra a területen, majd ők is rápihentek az esti folytatásra és ünneplésre. Este mindenki újabb területeket célzott meg, miközben akit én is kísértem még nem lőtte meg a hőn áhított gímbikáját. Nagyon bíztam benne, hogy nem én vagyok rossz ómen a számára és drukkoltam, hogy ma este végre sikerrel járjunk. Vezetőnk a hegy felé vette az irányt, mert információi szerint hallottak több bikát is arra felé bőgni. Az autót letéve gyönyörű úton cserkeltünk, teljesen magával ragadott, ahogy a lemenő nap sugarai megpróbáltak áthatolni a fák koronái között. Bármennyire is óvatosak voltunk, a száraz levelek meg-meg csörrentek valamelyikünk lába alatt jelezvén, hogy bármennyire is erőlködik a napocska, azért már javában itt az ősz. Ahogy elértük a célterületet csendben hallgatóztunk és hamarosan meggyőződtünk, hogy vagy három bika is viszonylag közel lehet hozzánk. Dénes, aki a társaság elnöke is volt újra rázendített és bebőgött a bikáknak. Az egyik kedvezően reagált és hallottuk, ahogy szépen lassan közeledik felénk. Vadásztársunk és a kísérő óvatosan előrement, hogy megfelelő helyet találjon, hogyha a bika előballag, akkor minél kedvezőbb pozícióból lehessen leadni a lövést. Én eközben a megadott helyen várakoztam és éjjellátóval figyeltem, hogy mi történik. Közben szép lassan ránk ereszkedett az este, de a bikánk csak nem akart előjönni, annak ellenére, hogy nagyon bíztunk benne. Szép öblös hangja alapján egy idősebb, rafináltabb bikát sejtettünk. Sajnos megint csak nem mosolygott ránk a szerencse, mert olyannyira besötétedett, hogy már biztonsággal lőni nem lehetett volna, így inkább a visszasétáltunk és hazatértünk Kemencére. Két másik társunk is visszajött, akiből az aki reggel elejtette bikáját, az egyik szórónál lőtt egy szép disznót. Mindenkinek megvolt már az öröme, csak a meghívom lógatta az orrát egy picit, hogy nem sikerült még neki elejtenie amiért jött, habár már két malacot azért ő is terítékre hozott. Persze a többiek azért heccelték rendesen, mint ahogyan az jóbarátok között szokás.

A finom vacsora után a bárban folytatódott az este, ünnepeltük az elmúlt nap eseményeit, miközben mindenki elmesélte, hogy miként sikerült becserkészni és elejteni saját trófeáját. Először az eltűnt bika sztoriját hallgathattuk meg.
Társunk egy idősebb vadászt kapott kísérőjéül, Józsefet akit a faluban csak „Rostinak” becéztek. Ő koránál fogva nem kedvelte annyira a cserkelést, ami igazából nem is jelentett problémát, mert sikeresen ellensúlyozta nagyszerű terület ismeretével és tapasztalatával. Szinte még a lapuleveleket is névről ismerte.

gímbika vadászat Ezért inkább felültek egy lesre, az erdősáv szélére, ahol a szemben lévő vadföld felöl várták, hogy a jobbról hallott bőgő bika kiváltson. Erre azonban hiába vártak, csak nem akart megtörténni. Egyszer csak a mögöttük lévő mezőgazdasági területen megpillantottak egy másik gímbikát. Józsi nem habozott és rábőgött, mire a bika bőszen válaszolva közeledni kezdett. Ahogy azonban olyan távolságra ért, hogy jobban szemügyre lehetett venni, vadásztársunk nem találta számára megfelelőnek, fiatalnak és viszonylag kis trófeával büszkélkedőnek ítélte, így szabad elvonulást adott az agancsosnak. Mivel szépen komótosan kezdett rájuk ereszkedni a szürkület, több lehetőség nem lévén úgy döntöttek, hogy szerencsét próbálnak és átülnek egy másik lesre, egy ribizli föld szélére. A les a terület közepén helyezkedett el. Viszonylag rövid várakozás után rájuk kacsintott a vadászszerencse, és a szemközt lévő bokros területről két tehén váltott ki, majd hamarosan követte őket a várva várt bika. Már messziről látszott, hogy szép termetes példánnyal volt dolguk, gyönyörű trófeával. Nem is volt további késlekedés, mihelyt Rosti kimondta az áment, és engedélyt adott a kilövésre, már dörrent is a fegyver. A bika azonban csak másnap lett meg (mi találtuk meg a meghívómmal) ahogyan azt már korábban elmeséltem.

A történet befejeztével másik társunk is alig várta, hogy átvehesse a szót, és a figyelem középpontjába kerüljön. Elmondása szerint a hajnali bőgésre kiindulva, a területre kiérve, az még javában sötétbe burkolózott. Jónéhány perces hallgatózás után kiválasztották a legmélyebb hangú bikát, és a hang irányába cserkeltek. Amikor először sikerült megpillantani, egy mező túloldalán a párában állt, és valami elképesztő látványt nyújtott. Azonban nem sokáig lehetett gyönyörködni a képben, mert mintha megsejtette volna, hogy figyelik, belépett az erdőbe. Mivel a szép állatnak meg kell adni a tiszteletet, és nem akarták megkockáztatni a hibázás lehetőségét, hagyták, hogy a bika elsétáljon. Szerencsére a tapasztalt kísérő, Feri a társaság fővadásza, tudta merre kell indulni, hogy a bika elé érjenek, és nem is késlekedtek tovább. Azonban a bozótosban lévő nyiladékban ráállva, egy másfél órás várakozás után sem jött elő, így kényszeredetten lemondtak róla. A tapasztalt kísérő azonban nem adta fel, és volt egy olyan ötlete, hogy a bozótosban próbáljanak utána menni. Ez ugyan elég bizarr ötletnek tűnt, mert bármennyire is igyekeztek és óvatosak voltak, iszonyatosan zörögött a bozótos. Úgy egy bő kilométer cserkelés megtétele után a bikának újra meghallották a hangját, és szinte remegve figyelték, hogy hátha mégegyszer megszólal. Meg is szólalt, csak sajnos távolodott a hang. Mivel az erdőbe követni lehetetlen és értelmetlen lett volna, így utolsó esélyként Feri megfújta a bőgőkürtöt. Mindkettőjük legnagyobb meglepetésére és mondani sem kell, hogy legnagyobb örömére, a bika válaszolt és elindult feléjük. Kővé dermedve várták, hogy előtűnjön az erdőből.

kemencei bikavadászatNéhány percnyi várakozás után, amely ebben az esetben óráknak tűnt, a trófea elő is villant, de sajnos megállás nélkül, egy horpadás mögött elindult velük párhuzamosan, nagyon rossz célpontot mutatva. Amikor beleért a szelükbe, egyszer csak feléjük fordult és abban az egyetlen lehetséges pillanatban sikerült elejteni. Az izgalom azonban még csak ekkor kezdett a tetőfokára hágni, mert egy blattlövéses jelzés után, a bika nagy csörtetve elszaladt. A kísérővadász tanácsára csak pár perc múlva indultak keresésére. Nem telt bele sok idő, hogy egy fának dőlve örömmel vették észre, ahogy ott fekszik az erdők királya. Az ünnepélyes töretátadás és zsigerelés után átizzadva, csutakosan és hulla fáradtan csak azt járt vadásztársunk fejében, hogy ez „CSODÁLATOS VOLT”.
Jó volt látni, micsoda figyelemmel kíséri a többi vadász társa beszámolóját, bele-bele kérdezve az érdekes részletekbe. Természetesen nem maradhatott el a humor, az élcelődés, és egymás ugratása sem. A kellemes kis este végén mindenki pihenőre tért, mert két vadászra még várt egy reggeli „bevetés”, míg harmadik vadásztársunk jelezte, hogy ő már meglőtte amit szeretett volna, és inkább pihen tovább, nem jön ki a területre.
Lassan a megszokott négy óra utáni kelés, kávézás, megbeszélés után újból robogtunk kifelé. Most nem a hegyen, hanem a lenti területen próbálkoztunk. Meglehetősen sietős léptekkel haladtunk a kitűzött célterület felé, miközben azért figyeltünk a bőgő bikákra is.gímbika vadászat kemencén
Egy tisztáson több tarvadat is láttunk, majd picit továbbhaladva elértünk egy lest, ahonnan észrevettünk egy, a tisztás szélén lévő erdősávban meghúzódó bikát. Ekkor a kísérő vadász úgy döntött, hogy átmennek egy közeli alacsonyabb lesre, ahonnan nagyobb az esély, ha kivált a bika. Míg én az első lesnél várakoztam, ők tovább is álltak a közeli alacsonyabb lesre. Hamarosan eldörrent a lövés is és integettek, hogy mehetek közelebb. Odaérve már örömmel újságolták, hogy sikerült meglőni a bikát, amely azonnal tűzbe rogyott és egy tapodtat sem mozdult. A lövés a nyakát találta el, ami nem volt egyszerű, mivel ahogy kiváltott, folyamatosan hátát mutatva távolodott, és csak akkor nézett vissza, amikor Dénes a kísérővadász rábőgött. Így kiteljesedhetett az öröm, mivel szerencsével jártunk és mindenki meglőtte amit szeretett volna. A faluba visszatérve a vadásztársak gratuláltak, és együtt örültek a sikernek. Reggeli közben persze következett az elmaradhatatlan élménybeszámoló, ahol töviről hegyire elmeséltük a történteket.

De mint minden jónak, sajnos ennek is vége szakadt, és nem volt más hátra, mint a holmink összepakolása után kijelentkezni a nagyon kellemes fogadóból, (amit bátran ajánlok minden vadásznak és természetjárónak). A csomagok és puskák bepakolása után, rengeteg élménnyel gazdagodva hazafelé vettük az irányt, hogy elmesélhessük az otthoniaknak ezt a pár felejthetetlen kemencei napot, és eldicsekedhessünk a vadásztársaknak a gyönyörű trófeákról.
0
0
0
s2smodern
powered by social2s