A két dolog között látszólag nincs sok összefüggés. Ami igaz is. Hiszen még én sem találkoztam olyannal, aki tangában ment volna vadászni. Öreg orvosprofesszor cimborám életébe egyszer mégis e két dolog hozott némi színt.

Hogy hogyan? Íme a történet: Barátom egy nyugdíj előtt álló orvosprofesszor, aki egész életét a kórház, a betegek és a család szolgálatának szentelte. Gyerekkora óta szeretett vadászni, de csak ritka, kivételes alkalmakkor engedhette meg magának. Neje ugyanis utált mindent, ami a vadászathoz kötődött, zavarták a fegyverek, trófeát el sem tudott képzelni a házban, még a vadat sem akarta elkészíteni, ezért a professzor úr csak titokban hódolt olykor-olykor eme szenvedélyének. Legtöbbször a barátok hívták meg mindenféle konzílium meg tanácskozás ürügyén, fegyvert is ők adtak neki, vagy a vadászházban béreltek.

Ez akkor is így volt, amikor néhány éve nálunk járt őzbakot lőni. Felesége meg két nagykorú lánya úgy tudta, hogy papi egy-két napos tanácskozásra utazott a kórház két másik orvosával.

Vidám csapat voltak ők így együtt, ugratták egymást rendesen. Papi élen járt a huncutságokban, a komoly orvos, amint kikerült a kórház és a család bűvköréből, hirtelen pajkos kamasszá változott. Este, lefekvés előtt kicserélte a többiek lőszerét más kaliberűre, így másnap csak ő lőtt vadat, hiába láttak a többiek is, nem volt mivel elejteniük. Este a vacsoránál kockacukrot csempészett a mellette ülő kólájába, és a térdét csapkodva hahotázott, amikor amaz kikerekedett szemmel nézte, hogyan fut ki az itala a pohárból az ölébe, a vacsorához húzott öltönynadrágjára. Reggel meg a kávés termoszba csempészett erőspaprika-cseppeket, így a határban feketézni vágyó két kolléga úgy krákogott meg kapkodott a levegőért, mint két, partra vetett hal.

Legnagyobb csodálkozásomra a többiek mindent elnéztek barátjuknak. Vacsora után úgy ültek le kártyázni, mintha mi sem történt volna. Utána tudtam meg, hogy ők sem maradtak adósak, csak későbbre tartogatták a bosszút! Egészen pontosan akkorra, amikor hazaindultak. Becsempésztek egy csipke tangabugyit barátjuk autójának kesztyűtartójába. Tudták, hogy a családnak csak az az egy autója van, és mivel szombat este mentek haza, másnap, vasárnap reggel a ház asszonya várhatóan majd autóval megy a piacra. Gondolták, jól kiosztja majd a férjét, ha megtalálja a tangát az autóban, mellyel párja a tanácskozásra utazott.

Nekünk is elárulták a tervet, de persze titokban kellett tartanunk, mondták, majd a következő vadászaton elmesélik, mi történt!
Be is tartották az ígéretüket, így tudtuk meg, hogy a dolog egészen másként sült el, mint ahogyan azt ők ketten eltervezték. Miért? Azért, mert amíg a papi távol volt, addig a mami teljesen el volt szomorodva. Sajnálta szegény férjét, amiért annyit kell dolgoznia, nem elég a kórház meg az ügyeletek, hanem még ezek a tanácskozások is! Így a két nagylány megbeszélte a mamival, hogy ha papi este hazaér, akkor az éjszaka és a reggel legyen a kettejüké, majd ők, a lányok elmennek a piacra. Így is lett! Csakhogy nem autóval, hanem biciklivel mentek. Az autót csak este vitték el, amikor bementek a városba szórakozni.

Papi másnap ügyelni ment a kórházba, este későn ért haza, de akkor úgy bevágta maga mögött az ajtót, hogy még az üveg is beleremegett! Odacsapta a tangabugyit az előszobai szekrényre azzal a felkiáltással, hogy aki az este levette, az legközelebb ne a kesztyűtartóba rakja, hanem vegye fel az örömteli esemény után! A kutya mindenit a világnak!

Hát így ért véget a két koma tréfája. Másnap, amikor papi a barátaitól megtudta az igazat, megkérdezte a két lányt, miért nem szóltak. A válasz az volt, hogy mivel előző este nem együtt szórakoztak, mindkettő azt hitte, hogy a tanga a másiké! Jó testvér módjára falaztak egymásnak!

Forrás: Hét Nap