Nyomtatás
Találatok: 2063
Ragyogó előadásban volt részem, ahol az esőnap volt a premier.

Szemerkélt az eső ebéd után. (Akár hiszik, akár nem, ez, kérem, nagy öröm a vadászember számára.) Ez annyira felvillanyozott, hogy elhatároztam, később mindenképpen kerülök egyet az erdőben. És hogy miként függ össze az öröm, az eső és az erdő? Úgy, hogy eső után mindig jó mozgás van, előbb indul meg a vad, hamarabb hagyja el nappali pihenőhelyét, és ebből fakadóan a vadász –– jelen esetben én –– talán nagyobb szerencsével járhat.

Meg kell mondjam, az erdőben erről a kiváló lehetőségről, Fortuna által felkínálandó helyzetről mit sem tudtak, mert amíg felcserkeltem a leshelyemig, semmi sem mutatkozott. Sőt!

Gyanúsan üres volt a környék.

Ámbár egy süldőforma mezei nyúl sokáig szemezett velem a cserkészúton, majd egyszer csak elszakadt nála a cérna, és kirohant a világból….

És amilyen lendülettel távozott a kanálfülű, olyan iramban lepett meg egy illat: a virágzó akác mézédes illata.

Gyermekkorom emlékeinek balzsamozója, titkolt tavaszi csínytevéseinek megbocsátó tömjénfüstje. Mert hogy akkoriban balzsamra és tömjénfüstre egyaránt szükség volt. Nagy szükség! Most meg invazív. Na nem az illat, hanem az akác. Az mondjuk nem számít, hogy Európában 1601 óta jelen van, Magyarországon pedig a XVIII. században már megfogatták vele a futóhomokot. De ha Brüsszelben azt mondják, hogy invazív, akkor biztosan az….

Kabaré, mégpedig a harmadik vonalból.

Bosszankodva indultam tovább, és mire elértem a magaslest, valahol a távolban már hét órára harangoztak. De nem csak az áhítat, az eső is megérkezett, és úgy elkezdett szakadni – egyik pillanatról a másikra–, hogy a vadászatnak lőttek. Ömlött a felettem megpihenő szürke felhőből, mintha soha nem akarna elállni. Szerencsére az esőkabátot hamar hasznosítottam, összehúztam magam – már amennyire lehetett –, és abban reménykedtem, hogy az eső mielőbb alábbhagy, és még lesz pár percem a vadászattal is foglalkozni.

Nem volt.

Majd’ két órán keresztül ömlött, a nyiladékon semmi sem mutatkozott, én meg kegyetlenül megáztam. Egy ideig bosszankodtam ugyan, de a teljes beletörődés nyugtalanságával szemléltem a körülöttem zajló világot.

Mert volt mit nézni….

Elsősorban az esőben szerelmeskedő szúnyogokat, az idegesen ide-oda repkedő rigó és egyéb szárnyas népséget, a hős dalnokként áriázó parányi madarat (őt nem zavarta az eső), amelyik egy öreg hagyásfa tetején kiáltotta világgá szerelmét (vagy éppen bánatát). Ragyogó előadásban volt részem, ahol az esőnap volt a premier. Ám legjobban az araszoló hernyók látványa kötött le: a les deszkáján körbe-körbe „rohangáltak” különböző színű, nagyságú és habitusú önjelölt versenyzők. Mindegyik külön jellem, igazi karakter. Volt köztük idegesen rohanó, tétován keresgélő, megfontoltan lépkedő vagy éppen unottan poroszkáló.

Elázva, de ragyogóan szórakozva kellett igazat adnom Shakespeare-nek, tényleg színház az egész világ!

Forrás: MNO
0
0
0
s2smodern
powered by social2s