Ennek a fejezetnek címét úgy írom le, mintha azóta legalábbis egy szekérrevaló borzot lőttem volna! Pedig ez, az immár ötven éve bejegyzett „első", még ma is társtalanul magánykodik naplómban!
Mielőtt a beígért „elsők" emléksorozatát folytatnám, hadd szenteljek még néhány dicsőítő sort a mileschaui nyárnak, a balzsamosan hűvös, karácsonyfaszagú fenyveseknek, a bennük átélt, azóta is bennem ragadt, párjukat ritkító hangulatoknak.
Óvatosan magam mellé teszem a messzelátót, aztán hátradőlök, és élvezem, ahogy a nap gyengéden megsimítja arcomat. Szememet becsukom, és arra gondolok, hogy nekem van a világon a legjobb dolgom.
Hajnali öt óra. Lassan kikecmereg az ágyból. Csendben, mert a család még alszik. Gyors mosdás, és a kávéfőzőből áradó kellemes illatok végleg elfelejtetik az álmosan hívogató ágy utáni kellemes kísértést.
– Színes programkínálat a Sólyomfalvi Vigasságon, – Kihelyezett őztrófea-bírálat Veszprém megyében, – Vadgazdálkodási konferencia az Országos Vadásznapon – A Simontornyai Vár múltja és jelene, – Erdő Ernő bácsi meséi – A barcogás, – Vadvilág – Lecsengő gímszarvasbőgés, induló dámbarcogás