Nyomtatás
Találatok: 383
vizslak versenyeztekNovember 19-én rendezték Sződön, az Ezüstfácán Vadásztársaság területén a Szent Hubertusz Vadászversenyt, amely egyúttal a Tumay Jánosné „Baba néni” Emlékverseny elnevezést is viselte

 
A versenyre 12 kutyával neveztek, így egy év végi, családias hangulatú, kellemes időtöltés volt a résztvevők számára. A feladatokat egyéni vadászat keretében kellett megoldaniuk a versenyzőknek. 100 pontot lehetett szerezni, amelyből 70 a vadászt, 30 pedig a kutyát értékelte. A biztonságos fegyverkezelés (lőirány, terepakadály esetén üríteni a fegyvert), a vadászat rendjének betartása és a lőkészség is szerepeltek a kritériumok között. A versenyző maximum 4 lőszert vihetett magával, két vadat ejthetett el, csak arra tehetett lövést, amit a kutya megállt, az enélkül felrebbentett vadra nem. Hibázás -5 pontot, a találat 10 pontot ért. A versenyzőket két csoportra osztották, így két területen indult el a verseny. A 20 perces futam után területet cseréltek a versenyzők.

A verseny győztese Császtai Vadász Barka nevű rövidszőrű magyar vizsla, a második Night Force Aida nevű szintén rövidszőrű magyar vizsla volt, mindkettőt Máté Dávid vezette, a harmadik helyezett pedig Mestervadász Csúcs nevű drótszőrű magyar vizsla lett, Hachmeister Petra vezetésével.

Forrás: Nimród