Május 16-án, szombaton nagy volt a sürgésforgás a Nógrád megyei Bárna – Vad Kft vadászházában és vadaskertjében.
Az Utánkeresők Baráti Köre immár hagyományteremtő módon, második alkalommal rendezte meg évi szokásos nyílt napját, ahová azokat a kutyavezetőket várta, akik érdeklődnek az utánkeresés iránt. A megjelenteteket a nógrádi kürtök felcsendülő hangja köszöntötte. A szignálok elhangzása után a Hegedűs Sándor és Horváth Dániel köszöntötte a vendégeket, és ismertették a nap programját. A megnyitó után, a délelőtt hátralevő részében a házi verseny és VAV vizsga került megrendezésre. A VAV vizsgán hat fő és kutyája vett részt, míg házi versenyen az Utánkereső vándor kupáért tizenegy kutyavezető és kutyája „állt” csapára. A verseny egészen délig elhúzódott.

A tartalmas ebéd elfogyasztása után egy kis elméleti és kvíz verseny került megrendezésre, mely öt rálövés hely felismeréséből és egy 10 kérdéses teszt kitöltéséből állt, nem kis meglepetéssel szolgálva a résztvevők számára. Ezt követte a házi verseny eredményhirdetése és a díjak, kupák átadására. A támogatók gazdag felajánlásainak köszönhetően minden induló kapott valamilyen díjat és emléket az eseményről.

A délután további részében érdekes szakmai előadások voltak, melyet az egyesület tagjai mutattak be. Bódi Péter a csapafektetés fontosabb fogásait osztotta meg az érdeklődőkkel, míg Szloboda István nyerges és szíjgyártó mester szemléltette az utánkereső felszerelés készítését. Szabon Gábor pedig gyakorlati tanácsokkal látta el a kezdő kutyavezetőket. Major Attila fegyverműves mester, az Oryx Vadászbolt tulajdonosa, bemutatta az általa készítet utánkereső fegyvert és a legújabb Sauer 404 vadászfegyvert. Az előadások jobbára baráti kérdezz-felelek beszélgetéssé alakultak át, mert szép számban érkeztek kérdések az előadókhoz. Míg válaszolgattak, addig István keze is járt és elkészült egy nyakló és egy le lett szabva egy vérebvezeték is.

A közös vacsora elfogyasztása után a reggel még ismeretlenül egymás mellett álló részvevők is barátként beszélgetve osztották meg élményeiket, tapasztalataikat egymással.

A házi verseny első három helyezettje:


1. Kalcsó István – Zita nevű hannoveri vérebével

2. Áprily György – Báró nevű hannoveri vérebével

3. Tóth György – Suzy nevű szálkásszőrű tacskójával.

Ez úton is szeretnék megköszönni a támogatóinknak a felajánlásokat.

Támogatóink voltak: Bárna – Vad Kft, Gemenc Vadászbolt, Voiler Vadászbolt, Weigl Vadászbolt, Oryx Vadászbolt és Fegyverjavító, Magyar Vadászlap, OMVK Heves megyei Területi Szervezte, OMVK Nógrád megyei Területi Szervezete, Szloboda István , Orion Pharma Kft.

Forrás: Hegedűs Sándor
Utánkeresők Baráti Köre