Az Utánkeresők Baráti Köre részéről ezúttal Szabon Gábor beszámolóját olvashatják:

Október 2.

Valami új kezdete… Talán…

Este hívtak, hogy disznót sebeztek, valószínűleg torkos a dolog… Reggel elindultunk hát, eleinte bő véren, ami egyre fogyott; a vad sehol sem akart megfeküdni. Dagin volt a jeladós nyakörv, Ronyt pedig vezetéken követtük. Feltűnt azonban, hogy a mi csapánk megegyezik a Dagi által GPS-re rajzolt csapával, csak több száz méterre előttünk jár. Sűrűkön verekedtük át magunkat, néha hangosan, sőt erélyesen kellett Ronyt lassabb tempóra csendesíteni, amikor elérkeztünk a szomszédos terület széléhez, ahol telefonon bejelentkeztem – vagyis engedélyt kértem és kaptam a keresés folytatásához, lévén nagyon jó a kapcsolat és kellő bizalom. A gerinc túloldalán egy legelős, akácos katlan fogadott, ahol már hallatszott Dagi csaholása, de kicsit vonakodtam-, a dologtól, nehogy bűnbe esve minket is tévútra vigyen. De a csapa igazolt bennünket – legfőbbként Dagit –, ekkor már kísérőim kezébe adtam Rony vezetékének végét, és futva próbáltam a sebzett elé kerülni, de csak szuszogását hallottam a gazból, ami igazolta a torok sebzésének gyanúját. Rony nagyon sírt utánam, főleg Daginak akart volna segíteni, mert már ekkor Cirka is hallatta hangját, de Ő többször lemaradt a folyamatosan helyüket változtató hajszán lévő különítménytől. Már négyszer próbáltam elvágni útjukat, de csak a disznó szuszogását hallottam a kökényes alól. Eközben segítőm – aki a sebző is volt egyben – látta egy pillanatra a menekülő disznót, de lőni nem akart, mivel nem beszéltük meg és kutyáimat sem tudta hol vannak éppen lemaradva… Eztán még két „keringő” következett. Meghallottam a csörögve, szuszogva közelítő sebzettet, az út szabad és amikor átugrana, akkor kapáslövésem lévén a lövedék az egyik szemén be, másikon ki repül. A levegőben kapta össze négy lábát és huppant a földre… Lövésemre Rony szinte sokkot kapott, annyira jönni akart, de csak vezetéken hozták oda. Meglepett, hogy Dagi, ahogy megérkezett futva a csapán, rögvest izomból belefogott a disznó hátuljába és kitöltötte mérgét, nagy megelégedésünkre.

Nem merek előre jósolni, talán önmagamtól kérdezem még most is: talán beérett a kislány? Önállóan végigment vezeték nélkül, és a Rony segítsége nélkül nem adta fel a hajszát egyedül. Cirka most le volt maradva, igaz a csapán jött 15-20 másodperccel lemaradva… Nagy volt az öröm!

Délután egy gyomrozott bikához vezetett oda Rony, 550 méter vér nélküli csapázással. Csak a munka elején – ahol beváltott a Bika az erdőbe, és megállt – volt vér, az első 50 méteren, aztán a „csapot” elzárták. Másodjára indultunk meg, mert elsőre a dermedttől 50 méterre visszafordítottam Ronyt sajnos… De minden jó , ha jó a vége! Gratulálok, és köszönjük a bizalmat!
 

Forrás: Utánkeresők Baráti Köre