Nyomtatás
Találatok: 1081
Február 8. – Muflon kos kereséshez hívtak minket. Első lábasra gyanakodtak, hátsó lábas lett…
Rony profi módon, nagyjából 10 perc alatt kicsapázta a 6-700 méterre lévő sebzettet; indulhatott a hajsza. Mi ekkor még vagy 200 méterrel le voltunk maradva tőle. Hajszáját a lányok, Cirka és Dagi is hallották, mire a GPS-em a területen „megszokott” helyet, a közeli kőbányát mutatta az állítás helyének. Mire odaértünk, a kos már a mélybe zuhant. Nagyon megijedünk, mert Dagi tépte a vadat odalent. Nem tudtuk hogyan tornázta le magát sérülés nélkül; Ronyt mindeközben pedig nem láttam sehol… Kísérőim kiszúrták, hogy a sziklapárkányon figyel lefelé.

Magamhoz hívtam és lementünk a koshoz, amely közben még egyszer lábra állt, és Daginak fordult. El is érte őt csigájával, de már nem volt benne erő, hogy kárt tegyen a bordáiban. Rony eközben lerántotta ismét. Gyorsan a vad lapockája mögé szúrtam, hogy ki lehessen preparáltatni és ne sérüljön a nyaki része. A kos 4 méterre zuhant le attól, ahol pár napja egy nagyobbik társa lövésem után földet ért. Nem lehet véletlen, hogy mind a két sebzett ide menekült üldözője elől! Talán mondanom sem kell, hogy nagy volt az öröm!

Forrás: Utánkeresők
0
0
0
s2smodern
powered by social2s