Nyomtatás
Találatok: 1629
„45. születésnapomra ajándékozott meg a természet ezzel a nem mindennapi öreg remetével. Sajnos elizgultam egy kicsit, lövésem nem oda ment ahová szántam.
Lapockát törte forgóban, de nem hatolt a testbe. Ebből lett másnap reggel egy vér nélküli 1200m csapázás, és egy 300m állítás, lopakodás. Hajszának azért nem nevezném, mert a remete nem nagyon foglalkozott Ronyval, inkább csak sétált előtte komótosan, néha rá – rá fordulva. Én nem a legmegfelelőbb felszerelésben voltam, igyekeztem követni őket és lopni a távolságot, sokszor szinte libabőrösen, ha a szél rám tolta a sebzett kan szagát. Már fel akartam adni, hogy felöltözök “birkózósba” és fegyvert cserélek, amikor egy kedvező pillanatban el tudtam kapni az „öreget”.

Köszönöm Ronynak, hűséges Társamnak, mert nélküle soha sem lett volna terítékre hozva a remetekan. Korát több mint 10 évesre becsültük, agyarai 24,2 mm és 23,1 mm hosszúra és 27,5 mm szélesre nőttek az idők során. Egy igazi szellem távozott egy másik világba, ahol nem leselkednek rá “villámló botok”. (A lövedék Geco 30-06, 11g-os volt, a befejezésnél is).”

Forrás: Utánkeresők