Nyomtatás
vadásznapokBarátkozás a vadászat kultúrájával, örömeivel. Sokak kívánsága teljesül azzal, hogy a korábbi évekkel, évtizedekkel ellentétben – amikor a vadásznapokat a szezon kezdetén, szeptemberben rendezték –, már májusban elkezdődnek a vadásznapok. A rendezvénysorozat októberig várja majd az érdeklődők sokaságát.
A napokban útjára indított ünneplés keretében szinte minden megyében, s több helyszínen zajlanak egyszerre az események. Van olyan helyszín is, ahol a rendezvény más programokhoz kapcsolódik, például gasztronómiai vagy bornaphoz. Ilyenkor szinte valamennyi esetben szabadtéri főzés is színesíti az eseményt.

Mindezeken túl a vadásznapokat gyakran kísérik zenei programok és képzőművészeti kiállítások, vagy a vadászatot is kedvelő színművészek fellépései. Ez így volt az elmúlt években is, s most sincs másképpen.

A korábbi tapasztalatok alapján a programok között a közönség kedvencei, a régi vadászati módok bemutatása, íjász- és solymászverseny, lovasbemutató, illetve a vadászkutyák felvonultatása is szerepel. A kereskedők pedig a vadászathoz szükséges eszközök és termékek széles skáláját kínálják a látogatóknak. Mindezek mellett az egész napos műsor sok helyen vadászbállal zárul.

Májusi vadásznapok

Május 5., Veszprém; május 7., Budapest; május 8–10., Villány; május 16., Mohács; május 23., Várpalota; május 23., Fót; május 26–27., Békéscsaba; május 30., Somogyzsitfa-Szőcsénypuszta; május 31., Kóhalma.

Forrás:Magyar Hírlap