vadásznap trófeabemutatóvalIsmerjük meg a vadászat igazi arcát. A Békés Megyei Vadászszövetség vezetése sajtótájékoztatót tartott a Sarkadremetei Vadászházban a Békés Megyei Vadásznapról, amely szeptember 5-én, szombaton kerül megrendezésre a Gyulai Várnál.
Dr. Csoma Antal, a szövetség elnöke a szövetség és az Országos Magyar Vadászkamara Békés Megyei Területi Szervezete nevében köszöntötte a megjelenteket és ismertette Békés megye vadászati és vadgazdálkodási helyzetét. Mint elmondta, hagyomány ma már, hogy szeptember első szombatján tarják a vadásznapot. Ez a mostani gyulai nap a 19-ik a sorrendben. Eleinte nem vadásznapnak nevezték ezt a rendezvényt, hanem vadásztalálkozónak. Békés megyében először Szarvason volt vadásztalálkozó a mostanihoz hasonló programmal, szerényebb körülmények között. Az Elnök Úr kihangsúlyozta: a megyei vadásznapban az a legfontosabb, hogy a békés megyei vadászok találkozzanak egymással, barátságok, ismeretségek szövődjenek, szakmai beszélgetések folyjanak. 500 ezer hektár területen gazdálkodnak a Békés megyei vadászok, akik közül több mint 2500 a sportvadász és 144 a hivatásos.

- A vadásznap megrendezéséhez nagyon jó hátteret biztosít a gyulai Vár környéke, hiszen Gyulára mindig szívesen jön mindenki. Rendkívül szép lett Gyula belvárosa, a vár, a fürdő környéke engem is mindig megragad. Aki most a vadásznapra eljön, talán kedvet kap ahhoz, hogy máskor is eljöjjön ide, és alaposabban megismerkedjen a város történelmével, nevezetességeivel és élvezze azt a csodálatos környezetet, amit kaphat, amikor Gyulára belép – zárta ismertetőjét dr. Csoma Antal.

A vadásznap programját részletesen Zuberecz Tibor megyei fővadász ismertette. Új eleme lesz az idén a napnak sportvadászok kamarai ülése, ahol az új vezetőség megválasztása előtt a küldöttek megválasztására kerül sor. A fővadász kiemelte, hogy a programot tudatosan úgy építették föl, hogy abban helyi – gyulai, illetve Békés megyei – alkotók, művészek mutatkozhassanak be. Példaként említette a gyulai Szőke Péter természetfotós kiállítását, a Körös Néptáncegyüttes fellépését, illetve azt, hogy a Békéscsabai Jókai Színház művészei a vadászirodalomból, Wass Albert és Fekete István műveiből irodalmi összeállítást adnak majd elő. Szintén újdonság lesz a kutya-szépségverseny és nem ez lesz az egyetlen program, ami a gyerekeket vonzani fogja. Zuberecz Tibor is kihangsúlyozta, hogy a rendezvény egyik célja a vadászat igazi arcának megismertetése és elfogadtatása a közvéleménnyel. A szervezők természetesen nem csak a vadászoknak és családjaiknak rendezik a vadásznapot, hanem a kívülálló érdeklődőknek is szeretnék megmutatni a vadászat szépségeit, érdekességeit és azt a szerteágazó munkát, amit a vadászok a vadakért, a természetért, a környezetért végeznek.

A VADÁSZNAP PROGRAMJA

11.00 óra

Megyei vadászzászló ünnepélyes behozatala
Himnusz, vadászhimnusz
Vendégek köszöntése
Dr. Perjési Klára, Gyula város polgármestere köszönti a vendégeket
Ünnepi beszédet mond Dr. Csoma Antal, a Vadászszövetség és a Vadászkamara Területi Szervezetének Elnöke
Ünnepi beszédet mond és a kitüntetetteket köszönti Benedek Fülöp szakállamtitkár, az OMVV elnöke
Kitüntetések átadás
Új vadászok fogadalomtétele

11.30 óra

Sportvadászok kamarai osztályülése
Szarvasbőgő bemutató
Körös Néptáncegyüttes fellépése
Irodalmi összeállítás vadászíróink műveiből
Solymászbemutató
Baranta ősi magyar fegyverek és harcművészet
Vadászkutya-bemutató

16.00 óra

Eredményhirdetés

16.30 óra

Tombola

9.00 órától térzene, sport- és hivatásos vadászok szellemi vetélkedője, vadhúsfőző verseny, virtuális lövészet, trófea- és preparátum kiállítás, antikvár vadászkönyvek bemutatója és vására. Kovrig Miklós festőművész kiállítása, sétakocsikázás, terepjáró bemutató, Szőke Péter természetfotós kiállítása, kutya-szépségverseny, vadászfelszerelések és egyéb kereskedelmi áruk vására, vadászíjászati lehetőség, valamint a gyerekek részére szórakoztató játékok kínálnak alkalmat a kikapcsolódásra.

Forrás: Gyulai Hírlap