Május 24-én a kisvasút napját ünneplik az állami erdőgazdaság Lillafüredi Állami Erdei Vasútjánál, míg másnap, május utolsó vasárnapján a gyermeknap alkalmából a felnőttek is diákjeggyel utazhatnak a Lillafüredi és a Pálházi Állami Erdei Vasúton.

1994 óta hagyomány, hogy az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasútja tavasszal megrendezi a kisvasút napját. Ebben az évben ez számos érdekességet tartogat az érdeklődők számára. A nap folyamán különvonat szállítja azokat a kisvasútbarátokat, akik az erdőgazdasággal szeretnének ünnepelni. A Budapestről érkezőket a Tiszai pályaudvarról az Miskolc Városi Közlekedési Zrt. 9 órakor induló két veterán Ikarus autóbusza szállítja a Dorottya úti indulóállomásról 9:45-kor induló különvonathoz.

A programon való részvétel feltétele az előzetes regisztráció. Jelentkezés a következő elérhetőségeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., információ: www.eszakerdo.hu, www.laev.hu

Ízelítőül néhány a programok közül: Lillafüreden lehetőség lesz a mésztufa barlang egyéni látogatására és az ÉSZAKERDŐ Zrt. Ökoturisztikai Központjának megtekintésére, a Fazola kohónál szabadtéri kiállítás várja az érdeklődőket, Garadnán bejárhatják a Pisztráng tanösvényt, és megnézhetik az Erdészeti és Vadászati Gyűjteményt is.

Egy erdész pedig vadpörkölttel várja Garadnán az utasokat. Az idei esztendő Herman Ottó Emlékév, éppen száz évvel ezelőtt halt meg az utolsó magyar polihisztor. A kisvasúti napon az ő emléke előtt is tisztelegnek: megtekinthető a lillafüredi függőkertben lévő szobra, és mécsest helyeznek el sírjánál, a felsőhámori temetőben.

Május 25-én minden felnőtt utas diákkedvezménnyel veheti igénybe az ÉSZAKERDŐ Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi és a Pálházi Állami Erdei Vasút menetrendi vonatait. Már mindkét vasút a nyári menetrend szerint közlekedik, az indulási és érkezési időpontokról a www.eszakerdo.hu internetes oldalon bárki tájékozódhat. Lillafüreden, az Ökoturisztikai Központban már teljes kapacitással működik a húsvétkor megnyitott információs iroda, amit a miskolci Turisztikai Desztináció Menedzsment és az állami erdőgazdaság közösen hozott létre. Itt számtalan túralehetőségről, valamint a környékbeli turisztikai célpontokról juthatnak információhoz az érdeklődők – tájékoztatott Mátrai Imre, a lillafüredi és Buday Péter, a pálházi vasút vezetője.


Forrás: Északerdő Zrt