A hangok csenddé olvadnak össze, egy dús zöldbe öltözött, párákat ringató, a kis patak türelmes munkájával százezer évek alatt kifaragott mély völgy csendjévé Valahogy természetessé válik a vízesés, amikorra odaérünk.

Addigra már túl vagyunk meredek erdei úton, szálas bükköskön, a Kőlyuki „völgygyülekezőn”, a havasi tisztesfűn, a szurdokerdőn, a kékgalamb búgásán – s ahogy a patak csobogása a mésztufagáthoz vezet bennünket, magától értetődik a Mecsek egy újabb kincse, a melegmányi vízesés.

Nagy Gábor, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területi osztályvezetője Mecsek-járó kirándulásainkon szokásos taktikáját követi: a Melegmányi-völgy három bejárata felett is megállunk, a végén már azt sem tudom, hol vagyunk. De hogy csendesen szép helyeken, az bizonyos, a Keresztkunyhónál, a Tripammer-fánál, a Kőlyuki-barlangnál. Lényegében egy több mint hétszáz hektáros védett terület határának egy részét járjuk így be, a fél évszázaddal ezelőtt védetté nyilvánított Melegmány kapuit, hogy azután egy árnyas, végig pataksurrogással kísért úton eljussunk a hegy e részének egyik nevezetességéig, a mésztufagátig.

Röpködnek a szakszavak, az itt élő igen ritka növények latin nevei: kíséretünkben van a DDNPI-nél nyári gyakorlatát töltő három egyetemista lány is, az út szinte minden pontján tömör előadást kapnak az élővilág megbecsülendő értékeiről Nagy Gábortól. A laikusok számára sem felesleges ezek ismerete – nem árt tudni, mitől különleges ez a világ, mit kell megóvni, miért van az, hogy a völgy legeldugottabb sarkaiban is egyszer csak a turistaútról leperdülő szakember kutatni kezd az erdőben, hogy felleljen egy-két csak ott és csak itt, a Nyugat-Mecsekben fellelhető növényt, mert „Hol van? Hol lehet? Tavaly még itt voltak! Megvan! Már majdnem megijedtem...” –, hiszen így nyer nagyobb áhítatot ez erdő, a táj, erősödik meg a völgy iránt a látványától amúgy is megszülető tisztelet.

Ma egy kicsit visszafogottabb a vízesés, halkabban bukdácsol le a maga építette, többlépcsős mésztufagáton, de még így is megkapó, s kap igazolást az egyik útikalauzban olvasott félmondat: „...szépsége vetekszik a bükki Szalajka-völgy híres Fátyol-vízesésével.” Az elpusztult kis falu jut eszembe, ahogy felkapaszkodok a vízesés felső részére. Melegmál volt a hajdani, névadó település, utalva e völgy gazdag napsütéstől meleg oldalára.

Visszarakjuk egy tuskóra a lábunk elé pottyant szarvasbogarat, sajnálkozunk egy pocsolyába fulladt zöld szöcskefélén, még inkább egy eltaposott, bársonykék-fekete foltos havasi cincéren, s különösen azon, miért tapasztalható nem egy helyen az esztelen rombolás nyoma, a szemetelés – hiszen, ajánlja a természetjárók „etikai kódexe”, ahogy kivittük magunkkal a hátizsákban az alufóliát, az ásványvizes palackot, éppen úgy haza is hozhatnánk. Tényleg érzi az ember ezek láttán a zavart még akkor is, ha szinte összefüggő a madárdal, pompáznak a színek, évszázados történetekről hallgatnak a hatalmas fák, s szünet nélkül mondja mondókáját a patak is, s ez öszszességében békévé gyülekezik. Hasonló csend, hasonló fák máshol is vannak a Mecsekben, de ekkora mésztufavízesés csak ez az egy. Puha köpenye sérülékeny, mint a havasi cincér bársonyháta.

Hangsúlyt kaphat a természetközeli erdőgazdálkodás A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság régóta készíti elő, hogy a Nyugat-Mecseket tájvédelmi körzetté nyilvánítsák, azaz egységes területként kapjon magasabb rangú természetvédelmi oltalmat. Jelenleg a hegység e részén már számos védett terület van, közöttük a Jakab-hegy, az Abaligeti-barlang, a pécsi Pintér-kert, a pécsi városi parkerdő különböző természeti értékei, mint ahogy az Orfű–Kovácsszénája környékén is, például a csak időszakosan vizet adó Sárkány-forrás, és természetesen a Melegmányi-völgy is. Az „átsorolás”, azaz a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet kialakítása már csak ezért sem járna különösebben nagy változásokkal, de a jövőben például az erdőgazdálkodás területén figyelembe kell venni majd az újabb, szigorúbb szempontokat. Nyilván e gazdasági tevékenység során az úgynevezett természetközeli erdőgazdálkodás nagyobb hangsúlyt kap. Az igazgatóság által előkészített anyag már hosszabb ideje a döntéshozóknál van. Abban lehet reménykedni, hogy egy-két éven belül a tájvédelmi körzet megalakítását kimondják.

„Jó növekedésű elegyes bükkösök találhatók itt” „A városi erdőt, a Misina–Tubes gerincét és a gyönyörű völgyeket: Kanta-vár, Mély-völgy, Melegmány, Kőlyuk, Gödörfő foglalja magában. A Meleg-mány természetvédelmi terület. A talaja mészkövön alakult ki. A sziklakibúvásos, sekély talajú déli oldalakat a molyhos tölgyesek borítják. A jobb termőhelyű részeken cseresek és kocsánytalan tölgyesek találhatók. A gesztenyési szelídgesztenyék savanyú talajon nőnek. Az északi oldal fontos vízgyűjtő. Sok forrás ered innen, a kis patakmedrekben nagyon szép mésztufalerakódások vannak. Jó növekedésű elegyes bükkösök találhatók itt.” – írja a Közép-Mecsekről a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közreműködésével 2002-ben „A Mecsek természetjáró kalauza” címen kiadott kötet. Volt ennek a kötetnek egy 1979-es elődje is, ennek előszavában írják a számos túraútvonalat is ismertető szerzők: „Arra törekedtünk, hogy kalauzunk egymértékű szeretettel irányuljon a múlt izgalmas történeti eseményeinek leírására és a ma történéseinek – számunkra még izgalmasabb – valóságára.”

A mecseki természetvédelem két legnagyobb alakja A Mecseket féltő szervezett természetvédelem kezdete az 1891-ben alakult Mecsek Egyesülethez köthető. 1905-ben kérvényt nyújtottak be a város tanácsához, hogy „az elélt fák pótoltassanak újabb ültetésekkel.” 1909-ben elkezdték összeírni a környék természeti értékeit. 1911-ben a mecseki flóra megőrzése érdekében megkeresték az iskolaigazgatókat, hogy „tiltsa el a növendékeknek a virágásóval való botanizálását”, illetve a rendőrséget, hogy tiltsák meg a mecseki virágok piaci árusítását. 1933-ban megjelent Reuter Camillo írása: Természetvédelem a Mecseken. Rá egy évre az országban elsőként alapított az egyesület természetvédelmi osztályt, elnöke a pécsi Reuter Camillo, titkára Horváth A. Olivér, a mecseki természetvédelem két legnagyobb alakja lettek. 1941-ben kezdeményezték eredménynyel a zergevirág, a kosborfélék védetté nyilvánítását. A melegmányi és a páfrányosi területek oltalom alá helyezését már 1945-ben javasolták, de akkor kitérő választ kaptak.

Ahol a Közép-Mecsek legszebb völgyei találkoznak A Közép-Mecsek legszebb völgyeit (Melegmány, Nagymély, Petnyák, Zsidó, Farkas-gödör) magába foglaló tájrész 709 hektáros területe 1957 óta élvez védettséget, elsősorban geológiai értékei miatt. Egyike a legrégebben oltalom alá helyezett természeti kincsünknek. Ezen a környéken kiválóan tanulmányozhatók a víznyelők, töbrök, üregrendszerek, zsombolyok, barlangok. Utóbbiak közül fokozottan védett a Kőlyuk (DN, 2008. április 14.) A leglátványosabbak azonban a felszíni karsztjelenségek, a mésztufalépcsők és -gátak. (Hasonló mésztufalerakódás látható a közelmúltban ismét megnyitott tettyei barlangban (DN. 2008. március 29.). Ezek között a legnagyobb a 6–8 méteres melegmányi vízesés. A völgy számos védett növénynek és állatnak is otthona. Az előbbiekre legyen példa a gímpáfrány, a havasi tisztesfű, a keleti zergevirág, az utóbbiakra a csak az ezen a környéken előforduló sárgasávos hegyi szitakötő, vagy a mecseki őszitegzes, a fekete harkály.

A kulcs a hegy mélyében A mésztufagátak képződésének az a feltétele, hogy a vízben igen sok oldott mészkő legyen. Ehhez az kell, hogy a felszínről beszivárgott víz hosszú időt töltsön a hegy belsejében, mielőtt ismét a napvilágra lép. A mészkőből fakadó patakvíz a kisebb-nagyobb gátak mögött felduzzad, és azokon átbukva folytatja útját, köveken, faágakon, vagy éppen ledőlt fatörzseken bukdácsol át. A vízben lévő szén-dioxid egy része ilyenkor elillan, a hegy mélyében felvett oldott mész az akadályokon kicsapódik, s megkezdődik az úgynevezett édesvízi (mésztufa-, vagy travertínó-)gát képződése. Ez a szép természeti jelenség kizárólag ott jön létre, ahol a forrás mészkőből ered. Érdekes, hogy a melegmányi gátak közvetlen közelében egy önálló forrás is fakad, az Anyák kútja, finom, hűs víizével várva a természetkedvelőket. A Melegmányi-völgy forrásait szülő mészkőben kialakult rés- és repedéshálózatban a víz az átlagosnál nagyobb nyomás alatt áramlik.

Forrás: Dunántúli Napló