Az őzbakvadászatnak egy érdekes módja az őzhívás, amely az őzek párzási időszakához, az üzekedéshez köthető, jellemzően július közepétől augusztus eleiéig tart. Az üzekedési időszakban a bakok igyekeznek minél több sutával párosodni. Egy suta mellett csak a borításig tartózkodnak, ezután másik pár után néznek. Mindig a bak keresi meg a sutát. Persze nem megy ez olyan gyorsan, hiszen a párzás többnapos, kitartó udvarlás eredménye. Megtörténtének jól látható jelei az úgynevezett „ördöggyűrűk", amiket a körbe-körbe szaladó őzpár patái taposnak az egyesülést megelőző kergetőzésben. Az üzekedés jellegzetes, jól látható jele - a nappali időszaktól függetlenül - a határban lehajtott fejjel, a földet szimatolva közlekedő, sokszor szinte kocogó őzbak, amely a szaganyagokat vizsgálva próbálja beazonosítani az arra járó ivarzó suták nyomát. Ilyenkor szinte egész nap találkozhatunk a határban őzzel. Megjegyzem: sajnos a legtöbb gépjárműütközés is ehhez az időszakhoz köthető.

Ekkor gyakorolhatjuk vadászati módként az őzhívást, amelynek legfontosabb kellékei az őzhívó sípok. Többféle hangot utánoz a vadász. Próbálkozhatunk a gida hívó hangjával, ekkor általában a gidáját féltő suta ugrik be a hangnak, amelyet többnyire követ lovagja is. Az üzekedéskor a suták gyakran magukra hagyják a gidákat, mert a szerelemmel vannak elfoglalva, ezért a hangra általában jól reagálnak, így a sutával lévő bakot is be tudjuk hívni, hiszen a párosodásig az nem szívesen mozdul el párja mellől. Üzekedési időszakoktól függően próbálkozhatunk a suta hívó hangjával is, erre az éppen pár után kutató, „kereső" bakok futnak be. Ezzel a módszerrel az üzekedés első szakaszában és a végén próbálkozhatunk. Ekkor még vagy már kevesebb az üzekedő suta a területen és több a „kereső" bak. A hívás sikerét ezért a terület őzállományának ivararánya is nagyban befolyásolja. A suta panaszhangjával, „vészsirámával" -amit általában az udvarlás hevében kicsit durvábban közeledő udvarló vált ki a sutából - a közelben tartózkodó féltékeny bakot tudjuk beugratni.
A híváshoz megfelelő helyismeret szükséges, próbálkozhatunk magaslesről és a földről, akár cserkelés közben is meg-megállva. Ismerni kell őzeink nappali tartózkodási helyét, mozgási körzetét, figyelemmel kell lenni a szél irányára és megfelelő takarásról is gondoskodni kell. Ez az időszak alkalmas az állomány feltérképezésére, a selejtezésre, sokszor addig nem látott trófeájú egyedek is szem elé kerülnek. A szakszerű elejtéshez nemcsak a sikeres hívás és a megfelelő felszerelés, lőtudás szükséges, elengedhetetlen a trófeabírálati ismeretek elsajátítása is. A fegyver helyett a fényképezőgép is jó, ha kéznél van. Egy jó fotó örök emlék lehet.

Forrás: Kisalföld