A fajtatiszta ebek törzskönyvezése hazánkban csaknem százéves múltra tekint vissza. Az elsőként nyilvántartásba vett kutyák - nem meglepő módon - egytől egyig vadászebek voltak. Az egyes törzskönyvi számmal regisztrált kutya egy 1910-ben született hannoveri véreb volt. Még nincs vége a vadászatnak, amikor a fegyver eldördül. Korántsem biztos, hogy a lövés a vad azonnali halálát okozza: elképzelhető, hogy sebzetten elmenekült. Mind az állatvédelem, mind pedig a gazdasági érdekek - nem beszélve az etikáról - úgy kívánják, hogy a vadász ne hagyja sorsára a szenvedő állatot, csakhogy találomra a nyomába eredni a sűrű rengetegben olyan, mint tűt keresni a szénakazalban. Ilyenkor lép színre a véreb, amelynek munkája sok vadászember szemében a nagyvadvadászat megkoronázását jelenti.
A hannoveri véreb alkalmazható egészséges vad hideg nyomának követésére is, sőt kiképzése során előbb ezt kell megtanulnia, csak ezután engedhető vércsapára. Igazán nagy jelentősége azonban a lövést követő utánkeresésben van: a jó véreb tömérdek értékes vadhúst és trófeát menthet meg, amely nélküle veszendőbe menne. Feladatának teljesítése közben a nyomról más vad felbukkanása sem térítheti el. Hangadásával nemcsak a megtalált zsákmány helyét, hanem annak állapotát is jelzi gazdájának: a vadász pontosan tudja, hogy „állóra" vagy „dermedtre" csahol-e a kutyája. Bár megtévesztő nevével ellentétben a hannoveri véreb nem vérengző természetű, önfejű természete miatt divatkutyává sohasem vált, ami nem is baj - jobb neki nagyvad után cserkelni az erdőben, mint korzózni a városi aszfalton...

Forrás: Magyar Nemzet