pasztormadar1995 óta nem jelent meg ilyen nagy számban, a pásztormadár idehaza. A Közép-Ázsia és Dél-Kelet-Európa sztyeppéin fészkelő madarak évről évre megjelennek hazánkban, májusban, tavaszi vonulásuk során. Időnként még fészkelnek is nálunk.

A seregélyek rokonságába tartozó, de azoknál színesebb pásztormadarak kisebb-nagyobb csapatai május vége felé szoktak országunkban megjelenni, és június elejére rendszerint el is tűnnek. Hol többen, hol kevesebben érkeznek. Bizonyos években még fészkelhetnek nálunk, erre legutóbb a Hortobágyon volt példa 1994-1995-ben. Fészkelő területük Közép-Ázsia és Dél-Kelet-Európa sztyeppéi és félsivatagos területei, telelőhelyük pedig Dél-Ázsia.

Invázió idején nagy tömegben jelennek meg szokásos költőhelyeitől északnyugatra, így Közép-Európában is. Azt nem tudható pontosan, mi az oka a tömeges megjelenésnek. Talán a több táplálék vonzza őket ide, például sáskajárás idején lehet számítani megtelepedésükre.

Az egyelőre még nem ismerhető, idén fészkelni is fognak-e Magyarországon, vagy júniusban ismét eltűnnek.

Követik a legelő állatokat.

Nevüket arról kapták, hogy a legelő nyájakat, csordákat követik, és a környezetükben található rovarokat szedegetik. Kedvelik a sáskákat és más egyenesszárnyúakat, de előszeretettel táplálkoznak a gyümölcsösökben, kedvencük a cseresznye.

Népies neve rózsaseregély, mivel rendszerint seregélycsapatokba vegyülve láthatjuk, tollazata pedig rózsaszín és fekete tarka.

Elsősorban alföldi környezetben, füves pusztákon van esélyünk látni őket.

Forrás: knp.hu